Legfrissebb Híreink

Tisztújítást tartottak Érmihályfalván

Az érmelléki EMNT szervezetének tisztújító gyűlésére került sor szeptember 27-én, szerdán. Az elnökségi tagok megválasztása előtt, Szilágyi Ferenc, a szervezet elnöke beszámolt az EMNT, az Érintő Egyesület és az Érmelléki Gazdák Egyesülete 2016-2017-es évi tevékenységeiről. Szilágyi Ferenc beszámolóját követően az érmihályfalvi tisztújító gyűlést Kálmán Balázs, az EMNT országos alelnöke vezette le. A 39 érvényes szavazati […]

Tisztújító közgyűlés az EMNT Maros megyei szervezeténél

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete tisztújító közgyűlést tartott szeptember 26-án. A közgyűlést Cseh Gábor, az EMNT Maros megyei elnöke nyitotta meg. Az eseményen Sándor Kirsztina, az EMNT ügyvezető elnöke is jelen volt. Cseh Gábor elnöki beszámolójában ismertette a megyei szervezet elmúlt időszakbeli tevékenységeit: „Büszkén elmondhatom, hogy az elmúlt két év során közel […]

Szabó Dénes az idei Tőkés-díjas

A Tőkés László Alapítvány idén már 23. alkalommal nyújtotta át a kuratórium által megítélt díjat a kisvárdai református templomban, szeptember 17-én. Az elismerést az idén hetvenéves Szabó Dénes karnagy vehette át. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán 1989 őszén létrehozott alapítvány – amelyet a kommunista diktatúrával szembeszálló temesvári református lelkipásztorról neveztek el a Tőkés Lászlóval, családjával, közösségével, az egész erdélyi magyarsággal […]

A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács konferenciájáról

A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) Nagyváradon rendez autonómiakonferenciát szeptember 22-én és 23-án Hogyan lesz autonómia? Hol az ördöglakat kulcsa? címmel a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége támogatásával. Helyszín a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme. Házigazda Tőkés László európai parlamenti képviselő, a KMAT elnöke. A konferencia témakörei négy blokkba rendeződnek: pénteken 15–17 óra között az autonómia meghatározása, […]

Események

Naptár