Újra magyar ünnep volt Nagyvárad főterén. A magyar államalapításra, országalapító Szent István királyunkra emlékezve és az új kenyeret megáldani, illetve megszentelni gyűltek össze a nagyváradiak augusztus 20-án. Már péntek délutá... tovább
A 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján zajló politikai fórumon jelentették be, hogy meglepetéskötet jelent meg az idén tavasszal 70. életévét betöltött Tőkés László tiszteletére. A kötet célja, hogy emléke... tovább
Az Érintő Egyesület által megálmodott és megvalósított Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napok 2013 óta vonzza a vakációzó, de a szünidőben is szépet alkotni vágyó gyermekeket, nemcsak a helyieket, hanem a környéken élőket i... tovább
„Erdély és a Kárpát-medence jelenkorának meghatározó személyisége Tőkés László” – írja Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke a Tusványoson bemutatásra került kötet ajánlásában. A 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem é... tovább
Az idén július 19-24. között megszervezendő 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetemről és Diáktáborról, ismertebb nevén Tusványosról tartott sajtótájékoztatót Csíkszeredában Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) üg... tovább
Idén is megszervezi az Érintő Egyesület Érmihályfalván a nagy népszerűségnek örvendő, immár tizedik kiadásához érkezett Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napot. Az érdeklődő gyermekek számára július 29-én (pénteken) 10 ó... tovább
A Magyar Polgári Egyesület által létrehozott Polgári esték rendezvénysorozat keretében könyvbemutatóra és előadásra kerül sor Nagyváradon május 30-án, hétfőn, 18 órától az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács székházában, a Kálvin Já... tovább
Amennyiben szeretné adója 3,5%-ával hozzájárulni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács célkitűzéseinek megvalósítását, támogassa az EMNT Egyesületet! A kitöltött formanyomtatvány IDE KATTINTVA érhető el. Köszönjük felajánlását!
Május 9-én konzuli napot tartottak az érmihályfalvi EMNT Demokrácia-központban, ahol lehetőség volt leadni az állampolgársági kérelmet. Ezen kívül klasszikus anyakönyvezések, anyasági támogatás, babakötvény, lakcímkártya-csere, ú... tovább
Sepsiszentgyörgyön tartotta soron következő Küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). A jelenlévő küldöttek újraválasztották a szervezet elnökének Tőkés Lászlót, akinek munkáját ügyvezető elnökként továbbra is... tovább