Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatót Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és Kincses Előd ügyvéd azon 2016 óta tartó per kapcsán, amelyet Tőkés László indított Klaus Iohannis államfő ellen a Románia Csillaga érdemrendtől történt megfosztása miatt. A sajtóeseményen ismertették a Legfelsőbb Ítélőtábla és Semmítőszék Közigazgatási Tanácsának azon határozatát, amely hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, s mely szerint az illetékes hatóságnak nem volt joga vizsgálni az elnöki dekrétum törvényességét, valamint elrendelte az ügy érdemi tárgyalását október 10-re.

„1989-ben a romániai társadalom egy ördögi politika és egy ördögi rendszer ellen lázadt fel, egy ideig pedig úgy tűnt, hogy kivívjuk szabadságunkat, ám a kommunista-szekurista restauráció – élén Ion Iliescuval – csakhamar elkezdődött. E visszarendeződés egyik meghatározó eseménye volt a fekete március, mely célul tűzte ki a román–magyar szolidaritás szétzúzását, ugyanakkor mára már oda jutottunk, hogy a történelemhamisító törekvések a temesvári népfelkelés lejáratását célozzák, sőt, még annak is megkérdőjelezik a puszta tényét, hogy a 89-es népfelkelés hol és mikor indult. A kitüntetés visszavonása ennek a történelemhamisításnak képezi a szerves részét, s megállapítható, hogy Klaus Iohannis a Ceaușescu-féle Securitate kottájából játszik. E mostani per is a történelmi igazság elismertetéséért folyik, s azért, hogy megálljt parancsoljunk annak a magyarellenes kurzusnak, mely 1989 óta is domináns módon érvényesül Romániában. Épp ezért bátran kijelenthetjük: e per legnagyobb tétje a magyarellenes politika leküzdése” – állapította meg Tőkés László.

Kincses Előd rámutatott: a Románia Csillaga kitüntetés visszavonását csak abban az esetben rendelhette volna el az államelnök, ha az érdemrend becsületbírósága ezt javasolja, s kizárólag abban az esetben, ha a kitüntetett személy tetteivel méltatlanná vált volna az elismerésre. „Tőkés László semmi olyat nem követett el, amiért vissza lehet vonni tőle a kitüntetést. Iohannis egy románra rosszul lefordított kijelentés miatt döntött mégis így, ugyanakkor fontos leszögezni: a kijelentés nem azonos a tettel” – mondta Kincses Előd. Az EMNT elnökének ügyvédje ugyanakkor rámutatott: a becsületbíróság határozatának „csak a nyaka véres”, hiszen a kitüntetés visszavonását az az Ecaterina Andronescu és Gabriela Firea javasolta, akik egyben tagjai is a döntéshozó testületnek, így saját javaslatukról kellett szavazzanak, miközben a becsületbíróság nem biztosította Tőkés László számára a védelemhez való jogot. „A Legfelsőbb Ítélőtábla határozata – a második újratárgyaláson – kimondta: hatályon kívül helyezi az elsőfokú ítéletet, és elrendelte az ügy érdemi tárgyalását, melyre október 10-én kerülhet sor. Ez azt jelenti, hogy meg fogják állapítani, hogy Andronescu és Firea törvénysértést követtek el, valamint hogy a védelemhez való jog is sérült, s várhatóan október 10-én végérvényesen megnyerjük ezt a pert” – mondta Kincses Előd.

 

EMNT