Legfrissebb Híreink

Államalapítás és az Új Kenyér ünnepe Nagyváradon

Sajtótájékoztató keretében mutatták  be a szervezők augusztus 16-án, a magyar nemzeti ünnepre szervezett augusztus 20-i nagyváradi eseményeket. Varga Korpos Dalma, a Szent László Egyesület elnöke, Csomortányi István, az Érmelléki Gazdák Egyesületének elnöke és Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke ismertette az augusztus 19–21. közötti ünnepi rendezvényeket. A teljes program itt látható: Nemzeti ünnep […]

Kézműves napok – köszönet mindennemű segítségért!

Mint már annyiszor elhangzott a múlthéten, hatodik alkalommal került sor az Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napok megrendezésére Érmihályfalván, amelyet idén nyáron is a Magyar Kormány a Bethlen Gábor Alap közreműködésével, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, az Érintő Egyesület, az Érmelléki Gazdák Egyesülete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Érmihályfalva Önkormányzata támogatott. A mihályfalviakon kívül értarcsai és […]

Összeöntötték a Kárpát-medencei magyar gazdák által gyűjtött búzát Kárpátalján

Ünnepélyesen összeöntötték a „Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem” program keretében a Kárpát-medencei magyar gazdák által gyűjtött búzát szombaton a Beregszász melletti Mezőgecsében. Az ünnepségen jelen volt Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke, a Gazdasági- és vidékfejlesztési bizottság elnöke is, aki az eseményt követően kihangsúlyozta: az ilyen és ehhez hasonló programok is […]

Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napok

Hatodik alkalommal került sor az Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napokra Érmihályfalván, amelyet idén nyáron is a magyar kormány a Bethlen Gábor Alapon keresztül, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, az Érintő Egyesület, az Érmelléki Gazdák Egyesülete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Érmihályfalva önkormányzata támogat. Szerdán, augusztus elsején mintegy 110 gyermek és felnőtt  buzgólkodott az üvegfestés elsajátításában […]