Sajtótájékoztató keretében mutatták  be a szervezők augusztus 16-án, a magyar nemzeti ünnepre szervezett augusztus 20-i nagyváradi eseményeket. Varga Korpos Dalma, a Szent László Egyesület elnöke, Csomortányi István, az Érmelléki Gazdák Egyesületének elnöke és Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke ismertette az augusztus 19–21. közötti ünnepi rendezvényeket.

A teljes program itt látható:

Nemzeti ünnep

Államalapítás és az Új Kenyér ünnepe Nagyváradon

Helyszín: Nagyvásártér / December 1. park, Szent László tér

Augusztus 19., vasárnap a Nagyvásártéren:

10.00 – 20.00 óra között Érmelléki ízei és termékei vásár

11.00 Bábelőadás kicsiknek és nagyoknak. A kolozsvári bábjátszó tér mutatja be János Vitéz című előadását

15.00 – 17.30 óra között néptáncelőadások. Fellépnek a szilágynagyfalui Vadrózsák, a biharkeresztesi Szarkaláb és a kalotaszentkirályi Felszeg Gyöngye néptánccsoportok

Augusztus 20., hétfő a Nagyvásártéren:

10.00 – 20.00 óra között Érmelléki ízei és termékei vásár

11.00 Bábelőadás kicsiknek és nagyoknak. A kolozsvári Keljfeljancsi Bábszínház mutatja be Mátyás király és a kolozsvári bíró című előadását

15.00 – 16.30 óra között néptáncelőadások. Fellépnek a létavértesi Cserebingó, a komádi Körös-körül és a kalotaszentkirályi Felszeg Gyöngye néptánccsoportok

A Szent László téren:

17.00 Fellép a berettyóújfalui Bajnóca néptánccsoport

17.30 Kenyérszentelés történelmi egyházaink képviselőivel a Szent László téren

19.00 A Nagyvásártéren fellép Heit Lóri és zenekara

19.00 A Partiumi Keresztény Egyetem új épületének amfiteátrumában (Sulyok István utca 14. szám) előadást tart Dr. Varga Tibor jogtörténész A Szent Korona üzenete címmel

Augusztus 21., kedd a Nagyvásártéren

10.00 – 20.00 óra között Érmelléki ízei és termékei vásár

15 óra 30 perctől Nagyvárad és Debrecen önkormányzatainak szervezésében a Szent László téren vonulnak fel a Debreceni Virágkarneválról érkező virágkocsik, majd 20 órától a Nagyvárad és Környéke Idegenforgalmát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) szervezésében a 100 Tagú Cigányzenekar lép fel ugyanott.

Szervezők: Érmelléki Gazdák Egyesülete, Szent László Egyesület, Magyar Polgári Egyesület.

Támogatók: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Bethlen Gábor Alap, Erdélyi Magyar Néppárt, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.

Nagy Csaba