Sándor Krisztina az M1 Ma délután című műsorában
Sándor Krisztina az M1 Ma délután című műsorában a centenáriumi előkészületekről, és a román-magyar kapcsolatokról.
Sándor Krisztina az M1 Ma délután című műsorában a centenáriumi előkészületekről, és a román-magyar kapcsolatokról.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppart Maros megyei szervezete ötödik alkalommal szervezi meg az „Egy cipősdoboznyi szeretet” elnevezésű adománygyűjtő akcióját. Az adományokat 2017. december 18-ig várják Marosvásárhelyen, a Mihai Viteazu (Klastrom) utca 10. szám alá, minden hétköznap 10 és 15 óra között. Az esemény során összegyűlt adományokat minden évben több szegény […]
A nagyváradi székhelyű Pro Partium Egyesület vetélkedőt hirdetett Fiatalos történelem – Ismerd meg és mutasd be Szent László városát, Nagyváradot címmel. A pályázatra 14 és 18 év közötti fiatalok jelentkezhetnek. A szervezők kisfilmeket, animációkat, plakátterveket, rajzokat, GIFF-eket várnak. Bármilyen technikát fel lehet használni a pályázatok elkészítéséhez, azonban fontos kikötés, hogy az alkotás kötődjön Nagyváradhoz, bemutatva […]
November 17-én, pénteken a Cintányéros Cudar Világ kabaréműsorára került sor Zilahon, a Vigadó épületében. Az eseményen a nagyváradi MM Pódium Színház előadását tekinthették meg a résztvevők. Az előadás nagy sikernek örvendett, amelyet a résztvevők száma is igazolt: több mint 250 személy szórakozott a MM Pódium Színház kabaréműsorán. A közel két órás előadás végén a közönség […]



