Az elmúlt héten a Nagyváradi AC vezetői eljuttatták Csengerre azokat az adományokat, amelyeket a csapatba járó gyerekek, szüleik és nagyváradi polgárok gyűjtöttek össze.

A Nagyváradi AC csapata évek óta a magyarországi Csengeren tartja edzőtáborait. A legutóbbi ilyen edzőtáborban ismerkedtek meg, játszottak barátságos mérkőzést azokkal a kárpátaljai gyermekekkel, akik a városban tanulnak és ott is fociznak.

Amikor Ukrajnában kitört a háború a NAC vezetői adománygyűjtést hirdettek, hogy segíteni tudják ezeket a gyermekeket, fiatalokat. A NAC-ba járó gyermekek, szülők, nagyváradi polgárok adományait (édességet, gyümölcsöt, lisztet cukrot, konzerveket, száraztésztát stb.) a múlt héten vitte el Csengerre Habinyák István, a NAC elnöke, és Nagy József Barna, a csapat ügyvezető elnöke.

Magyarok kenyere

A NAC vezetői útközben Érmihályfalván is megálltak, hogy felpakoljanak a kocsira egy mázsa lisztet, amit Laskovits István agrármérnök, az Érmelléki Gazdák Egyesületének falugazdásza küldött Csengerre. A lisztet abból a búzából őrölték, amelyet a Magyarok Kenyere program keretében gyűjtöttek össze a gazdák.

Csengeren a NAC vezetőit a kárpátaljai gyermekek, valamint Szilágy Sándor, a Csenger Futball Klub utánpótlás szakmai vezetője, Korponai Krisztián utánpótlás operatív vezető és Lőrincz Zsolt, a beregszászi Beregvidék ifjúsági Sport Egyesület elnöke fogadták.

Szilágyi Sándor meleg szavakkal köszönte meg az adományokat a gyermekekkel együtt, kihangsúlyozva, hogy Csenger mindig szeretettel várja a most három országban élő magyar gyermekeket és felnőtteket, hiszen a Csenger melletti országhatár nem elválasztja, hanem inkább összeköti a mai Ukrajnában, Romániában és Magyarországon élő magyarokat. Habinyák István is ehhez a gondolathoz kapcsolódott, amikor röviden arról beszélt, hogy a magyarok, bárhol is éljenek a Kárpát-medencében, mindig számíthatnak egymásra. Nagy József Barna Nagyváradot és a NAC csapatát mutatta be a gyermekeknek, beszélve arról is, hogy a kárpátaljai fiatalokkal a kapcsolatot tovább szeretnék fejleszteni, például Nagyváradon is vendégül látva őket.

Anyaországi menedék

A NAC képviselői megtudták a fiataloktól és Szilágyi Sándortól, hogy jelenleg 41 kárpátaljai fiatal tanul Csengeren, nagy részük a különböző korosztályos focicsapatokban is játszik. Csengeren már hosszú évek óta tanulnak és focizank kárpátaljai gyermekek, de most a háború kitörésekor természetes lett, hogy több segítséget nyújtanak. A Futball Klub szállásán például helyet adtak több kárpátaljai gyermek szüleinek, de még egy Harkovból származó családnak is.

A fiatalok közül többen már betöltötték a 18 évet, ők nem mennek haza Kárpátaljára, hiszen rögtön megkapnák a behívót. Több fiatalabb gyerek sem megy haza, hiszen szüleik elmenekültek, nincs már hova hazamenjenek. A Nagyváradiak adományának nagy részét éppen arra fogják felhasználni, hogy a hétvégén is Csengeren maradó diákok, focisták élelmezését kiegészítsék.

Az egységes magyar nemzet szellemében Szilágyi Sándor meghívta a NAC több korosztályos csapatát június negyedikére, Csengerre, ahol a nemzeti összetartozás napján egy focitorna keretében találkozhatnak újra egymással a gyermekek.

 

EMNT