A Temesvári Műszaki Egyetem Központi Könyvtárának amfiteátrumában szervezte meg – hetedik alkalommal, november 29-én – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács az immár hagyományosnak számító román–magyar konferenciáját. A tanácskozás résztvevői a rendszerváltás 30. évfordulója alkalmából tekintették át, hogy a romániai forradalmat követő időszakban miként alakultak a román–magyar kapcsolatok, s milyen lehetőségei vannak a párbeszéd és együttműködés felélénkítésének, valamint kísérletet tettek a különböző kulturális találkozási pontok feltérképezésére is.
Nyitóbeszédében Tőkés László, az EMNT elnöke rámutatott: a nacionálkommunista visszarendeződés viszonyai közepette a – többségi – román politikai osztály nem tanúsított fogadókészséget a román–magyar párbeszéd iránt, s a hozzá idomuló RMDSZ-vezérkar a későbbiekben párbeszéd helyett szintén beérte a „pártbeszéddel”. „Ezen előzményeket szem előtt tartva, elégtétellel tölt el, hogy 2013-mal kezdődően az EMNT a román–magyar konferenciák hagyományát meghonosította. Hogyha nem is dicsekedhetünk nagy horderejű eredményekkel, a párbeszéd jelképes erejű eszméjének és politikai programjának az éltetését rendkívüli fontosságúnak tartjuk. Román partnereinknek ezennel külön is megköszönöm, hogy ebben bennük társakra találtunk. A hely – Temesvár – és az idő kötelez bennünket. Nevezetesen arra, hogy az eltelt három évtized tükrében tekintsünk vissza a román–magyar kapcsolatok alakulására. Első szavunk legyen azonban a tisztelgésé! Az előző vasárnapon Budapesten, a Reménység Szigetén, az Erdélyi Gyülekezetben helyeztünk el koszorút a romániai forradalom vértanúinak a kopjafájánál, amelyre – a megbékélést sugalló szimmetria jegyében – öt erdélyi városból egy-egy román és magyar hősi halott neve van felvésve. Magyarokként és románokként egymásra találtak a gonosz ellen és a szabadságért vívott közös küzdelemben. Román–magyar párbeszédünknek is ez lehetne a jelképes kiindulópontja” – mondta Tőkés László. Az EMNT elnöke hozzátette: 1989 „szabadító karácsonyán” egymással vállvetve szállt szembe az istentelen és embertelen diktatúrával román és magyar, utóbb azonban a demokratikus látszat alatt újraszerveződő titkosszolgálat – a Securitate – nyilvánvaló módon megbontotta a testvéri szövetséget, a Ion Ilisecu nevéhez kapcsolódó ellenforradalmi diverzió által megszervezett marosvásárhelyi fekete március pedig az úgynevezett magyar kártya bevetésével újból szembefordította egymással a románokat és a magyarokat. „A fennálló romániai viszonyok között aligha van esély bármiféle mértékadó román–magyar párbeszédre. A Ceauşescu homogenizációs politikáját megalapozó, dogmatikus és nacionalista, hivatalos történelmi emlékezetpolitika terén az eltelt harminc esztendőben szinte semmi nem történt. Rendkívül káros, hogy a befagyott történelmi konfliktushelyzeten túlmenően román részről aktuálpolitikai téren sem mutatkozik semmi hajlandóság a párbeszédre. Erre nézve igencsak jellemző, hogy a román politikai pártoknak az égvilágon semmi üzenetük és mondanivalójuk nincsen a másfélmilliónyi erdélyi magyar közösség számára. Ezt tapasztalhattuk legutóbb is, az államelnökválasztáson. A többségi pártok jobbára nem létezőnek tekintik, és szőnyeg alá seprik a – kisebbségi – magyar ügyet” – hangsúlyozta Tőkés László. Megállapíthatjuk, hogy miként sok más tekintetben, a demokratikus rendszerváltozás kisebbségpolitikai téren sem ment végbe három évtized alatt. A forradalmat eltérítő államcsíny a magyar közösség számára is nacionálkommunista restaurációt eredményezett. Durván megakasztotta, majd letörte a csodaszámba menő nemzeti egymásra találás és a román–magyar megbékélés alighogy elkezdődött folyamatát. Nekünk, a párbeszéd elkötelezett híveinek, többszörösen hátrányos helyzetünk és a kedvezőtlen politikai közállapotok ellenére, a román–magyar kapcsolatok viszonylatában is töretlenül követnünk kell a Temesvári Kiáltvány irányvonalát, és annak 4. pontja értelmében, valamint Temesvár – eredeti – szellemében folytatnunk kell békés forradalmunkat” – mondta beszéde zárásaként az EMNT elnöke.
Vekov Károly Szoboszlay Aladár román–magyar konföderációs tervéről tartott előadást. A történész elmondta: Temesváron harminc évvel ezelőtt felismerték, hogy a valódi ellenség a kommunista diktatúra, s románok és magyarok megértették, a béke és nyugalom csak együtt biztosítható. Az előadó hangsúlyozta: történészként – sokakkal együtt – ő maga is tagadja az ezeréves román–magyar ellenségeskedés hamis állítását, s ehhez hasonlóan tagadta Temesvár méltatlanul elfeledett szülöttje, az 1958-ban a „román állam megdöntésére irányuló szervezkedés” miatt kivégzett Szoboszlay Aladár római katolikus lelkész is. „Szoboszlay mindig az igazat és az igazságosságot kutatta, ezért is került szembe a diktatúrával. Hamar felismerte: a román–magyar kapcsolatok meghatározó tényezője az Erdély-kérdés, s ez az, amelyről egyik fél sem beszél szívesen a másikkal. Az Erdély birtoklásáért folytatott konfrontálódásban két érv ütközött – és ütközik mind a mai napig – egymással. Magyar részről az Erdélyhez való történelmi jogot hangoztatják, míg román részről a demográfiai arányok számítanak döntőnek. Napjainkban azonban az Erdély-kérdés nem területi, hanem a kisebbségi jogok vonatkozásában bír meghatározó jelentőséggel” – mondta Vekov Károly, aki ezt követően a román–magyar kapcsolatok rövid és lényegre törő történelmi áttekintésébe nyújtott bepillantást. A történész hangsúlyozta: Szoboszlay – gyökeresen új megoldási javaslatként – egy román–magyar konföderáció lehetőségéről beszélt, melyhez Ausztria utólag csatlakozott volna. „Rendkívüli kritikai érzékkel elemezte a két fél érveit, s olyan javaslattal állt elő, melynek jellemzője az előítéletektől és részrehajlástól való mentesség volt. Szoboszlay egyértelművé tette: románok és magyarok közös sorsra vannak ítélve, s ezért elengedhetetlen az állandó ellenségeskedés beszüntetése, valamint a román–magyar konföderáció létrehozása” – hangsúlyozta Vekov Károly.
Az első kerekasztal-beszélgetés moderátoraként Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, elmondta: első alkalommal szerveztek román–magyar konferenciát Temesváron, s véleménye szerint az elmúlt harminc év történéseinek összegzése szempontjából szimbolikus helyszínnek tekinthető a bánsági város, hiszen az a romániai rendszerváltás meghatározó helyszíne és a forradalom kiindulópontja.
Ramona Băluțescu újságíró, író hangsúlyozta: a román–magyar kapcsolatokban kölcsönös odafigyelésre van szükség, s véleménye szerint az egyházi élet számos olyan fórumot kínál románoknak és magyaroknak egyaránt, ahol a kultúrák találkozhatnak, s az ökuménia jegyében ismerhetik meg egymás értékeit. A vallási szokások és kegyhelyek megismerésével a nemzeti közösségek kultúrája is megismerhető – hangsúlyozta Băluțescu, majd hozzátette: a sajtóban dolgozó kollégáival közösen olyan ötletbörzék létrehozását tervezik, melyek során bizonyos, a nemzeti- és felekezeti kisebbségeket érintő témáknak biztosíthatnak nagyobb láthatóságot a román nyelvű sajtóban.
Eckstein-Kovács Péter jogász hozzászólásában hangsúlyozta: kiemelt jelentőséggel bírnak a román–magyar államközi kapcsolatok, s e tekintetben még bőven van tennivalója mindkét félnek, hiszen közös érdek, hogy a két ország – Románia és Magyarország – együttműködjön, s a lehető legjobb viszonyban legyen egymással. Az előadó elmondta: bár Románia alkotmánya előírja a kisebbségi törvény elfogadását, az mind a mai napig nem történt meg, s a nyelvhasználat területén – például az igazságszolgáltatásban – szintén komoly hiányosságok tapasztalhatók. Eckstein-Kovács Péter elmondta: szükséges lenne a közös román–magyar kormányülések gyakorlatát újra feleleveníteni, s a cserediák-programok is jó lehetőséget biztosíthatnának a nyelvtanulásra és egymás kultúrájának megismerésére.
Brîndușa Armanca egyetemi tanár, újságíró arra hívta fel a figyelmet, hogy a románságnak és a magyarságnak közös történelme (is) van, így kiemelten fontos azok ismerete, valamint tiszteletben tartása, majd személyes példákon keresztül idézte fel a román–magyar kapcsolatok nehézségeit. Rámutatott: a közbeszédet mind a mai napig igyekeznek befolyásolni olyan erők, melyek mögött – direkt vagy indirekt módon – a Securitate jelenbe átmenekített emberei állnak. Felszólalása végén részletekbe menően ismertette a Budapesti Román Kulturális Intézet élén elért eredményeit, majd rámutatott: azért munkálkodott, hogy a két szomszédos kultúra egymásra találjon, s kölcsönösen megismerje egymás értékeit.
Florian Mihalcea újságíró, a Temesvár Társaság elnöke a harminc évvel ezelőtti temesvári eseményekre emlékezve felidézett egy paradoxont: december 16-án a Tőkés László mellett kiálló románok a jelenlegi román himnuszt énekelték, mely ugyanakkor közismerten magyarellenes. Az újságíró rámutatott: a marosvásárhelyi fekete márciusról a román sajtó nem tájékoztatott objektíven, aki pedig mégis erre törekedett – mint például ő is –, azt komoly támadások érték. Mihalcea hangsúlyozta: a román–magyar kapcsolatokról zajló párbeszédet mentesíteni kell a tabuktól, s ehhez elengedhetetlennek tartja az olyan konferenciákat és pódiumbeszélgetéseket, mint amilyenek az EMNT szervezésében évről-évre megvalósulnak.
Angela Tocilă író, publicista rámutatott: a forradalom után Románia élére nem olyan vezetők kerültek, akik hozzáértéssel és konkrét, szakmailag megalapozott tervekkel vezették volna az országot, ennek köszönhetően pedig a kivándorlás mértéke is soha nem látott méreteket öltött. Véleménye szerint az 1989-es forradalom idején a nyelvi és etnikai különbségek eltűntek, s történelmi pillanatokat élt meg Románia minden állampolgára. Az írónő ugyanakkor hangsúlyozta: erdélyiekként harminc évvel a rendszerváltás után is arra kényszerülünk, hogy elmagyarázzuk, interetnikus kapcsolataink a normalitást jelentik, megfelelő oktatás és párbeszéd hiányában pedig mára már oda jutottunk, hogy a fiatalabb generációk körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a kommunizmus eszméi.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke szerint az erdélyi magyar közösség helyzete nagyban függ a román–magyar kapcsolatok alakulásától, ha pedig a rendszerváltás előtti helyzetünkhöz hasonlítjuk jelenünket, úgy nincs okunk panaszra, de ahhoz képest, amit a ’89-es újjászületés pillanatában remélt a közösség, a „pohár inkább üresnek mutatkozik” – állapította meg a politikus. Toró szerint a lényegi kérdés az, kisebbségi közösségként hogyan fogad el minket a többség, s a román–magyar viszonyt csak ezen a szinten – nem pedig az egyének szintjén – érdemes vizsgálni. A Néppárt ügyvezető elnöke rámutatott: az autonómia lehet az egyetlen megoldás, mely az erdélyi magyarságot közösségként integrálhatja a román társadalomba. Hozzászólása zárásaként Toró felhívta a figyelmet arra, hogy a román nemzetpolitika egyénenként hajlandó befogadni a kisebbségek tagjait, míg a magyar nemzetpolitikai paradigma értelmében a magyarság közösségként akar integrálódni. Az első kerekasztal-beszélgetés végén elhangzott: a Temesvári Magyar Napok nagyban hozzájárul az interetnikus kapcsolatok épüléséhez és a román–magyar párbeszéd alakulásához.
A második panelbeszélgetésen, melyet Kása Zsolt, a Temesvári Magyar Napok főszervezője vezetett, Antal Tibor, a Magyar-román találkozások elnevezésű Facebook-oldal működtetője bemutatta internetes kezdeményezését, melynek célja, hogy felmutassa azokat a metszéspontokat, melyeken a román és a magyar kultúra, valamint történelem találkozik. Daniel Vighi egyetemi tanár, író, publicista hangsúlyozta: nemcsak jövőnk, de a történelmi múltunk is közös, így románoknak és magyaroknak azért kell dolgozniuk, hogy megmentsék ezt a közös örökséget. Az előadó kiemelte: a helyi, regionális identitások erősítése és védelme hozzájárul a kulturális érékek védelméhez. Călin Rus, a Temesvári Interkulturális Intézet igazgatója bemutatta az általa vezetett intézmény munkáját, s rámutatott: szükség van az interkulturális kapcsolatok előnyeivel megismertetni a legfiatalabb nemzedékeket is, hogy ezen ismeretek birtokában ne essenek a nacionalista diskurzusok csapdájába.
