A Tőkés László Alapítvány idén már 23. alkalommal nyújtotta át a kuratórium által megítélt díjat a kisvárdai református templomban, szeptember 17-én. Az elismerést az idén hetvenéves Szabó Dénes karnagy vehette át.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán 1989 őszén létrehozott alapítvány – amelyet a kommunista diktatúrával szembeszálló temesvári református lelkipásztorról neveztek el a Tőkés Lászlóval, családjával, közösségével, az egész erdélyi magyarsággal szolidaritást vállaló alapítók – azokat a kiemelkedő személyiségeket díjazta az évek során, akik a magyarság helyzetét életművükkel (tudományos, művészeti, politikai, vallási, humanitárius cselekvések) jelentős mértékben segítették, fejlődését előmozdították.
A Györfi Sándor Munkácsy-díjas érdemes szobrászművész által készített emlékplakettet és az elismeréssel járó négyszázezer forintot vasárnap délután adták át a kisvárdai református templomban tartott ünnepi istentisztelet keretében a makói születésű nyíregyházi zenetanárnak, a Nemzet Művészének, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenepedagógusnak, kórusvezetőnek, egyetemi oktatónak, a Cantemus énekkarok alapítójának, „a magyar nemzet érdekében és a zenekultúra terjesztésében végzett kiemelkedő munkájáért”.
Az igehirdető ezen a kivételes alkalmon maga az alapítvány és a díj névadója, Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyház korábbi püspöke, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke volt. Történelmi ívű prédikációjában felidézte a kereszténység sok évszázados küzdelmeit éppúgy, mint a magyarság legsúlyosabb megpróbáltatásait. Ezekre a megannyi idei jeles vagy tragikus évforduló bőven emlékeztethet minket. Kiemelten is méltatta az ötszáz éves reformáció jótéteményeit, ugyanakkor számba vette azon külső és belső ellenségeket és veszedelmeket, amelyekkel szemben mind a hit bizonyosságával, mind a nemzet és az ország következetes kiállásával védekezni és harcolni szükséges. Igehirdetésében kitért arra is, hogy az isteni gondviselés és kegyelem mellett mire számíthatunk még ostromlott állapotunkban, nyomorúságainkban, mire építhetünk.
Az időszerűség jegyében szólva a püspök a zenei nevelés fontosságát hangoztatta, amikor a kitüntetett Szabó Dénes oktatói, karvezetői életművét méltatta, a kodályi „zenei belmisszió” mértéke alatt. „Énekeljünk!” – biztatott nemes egyszerűséggel, mert a daltalan némaság a halál jegye és jellemzője. Erdélyi püspökelődjét idézve emlékeztetett: ahol elnémul az ének, ott közel kerülünk ahhoz, hogy a harangok is elnémuljanak. A zenei nevelést olyan nemzeti missziónak nevezte Tőkés László, amelynek Szabó Dénes – számos nyíregyházi, debreceni és máshonnani munkatársával egyetemben – olyan „kiváló munkása”, akit a Kodály Zoltánt köszöntő Illyés Gyula soraival érdemes méltatni és éltetni: „Karmester, nemcsak ezt a kart vezényled, jól tudod, / hanem egy népet, a magyart…”
A templomban megjelenteket – köztük a település és a régió számos közéleti személyiségét, vezetőjét – Százvai László helybéli református lelkész köszöntötte. A Tőkés László Alapítvány kuratóriuma döntésének ismertetése után a díjazott laudációját Berkesi Sándor karnagy, zeneművész, főiskolai docens, a magyar református egyházzene meghatározó képviselője, a Debreceni Kántus nyugállományú karnagya mondta el. Egyebek mellett kitért arra, hogy Szabó Dénes és énekkarai számtalan hazai és nemzetközi versenyen vettek rész kiemelkedő eredményességgel, de a versenyeken kívül is sok országban felléptek és öregbítették a magyar kóruskultúra hírnevét. A díjazott rendszeresen tart itthon és külföldön bemutató kóruspróbákat, előadásokat zenei nevelési konferenciákon, szakmai tanácskozásokon. Gyakran felkérik karvezetői kurzusok tartására. Több nemzetközi kórusversenynek volt zsűritagja.
A díjat Lengyel Szabolcs, az alapítvány kuratóriumának elnöke nyújtotta át Szabó Dénesnek, aki az általa alapított és vezetett nyíregyházi Cantemus kórus tagjaival együtt egy varázslatos produkcióival köszönte meg az elismerést.
