Budapesten, a Duna Palota Széchenyi termében ülésezett hétfőn délelőtt a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) Külügyi és Jogi Szakbizottsága. A tanácskozáson jelen volt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke és Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke is.

 Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár elnöki köszöntője és az aktuális külpolitikai kérdésekről szóló tájékoztatója után Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár ismertette a legfontosabb nemzetpolitikai programokat. Ezt követően Dr. Veress Emőd egyetemi tanár Jogi alapkérdések a Székely Mikó Kollégium és a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum pereibencímmel tartott előadást, majd Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke ismertette a kárpátaljai magyarság helyzetét.

A hozzászólások rendjén Toró T. Tibor szorgalmazta, hogy a magyar diplomácia minden, az erdélyi magyar iskolákat ért támadás esetében kellő határozottsággal lépjen fel, majd hozzátette: a Székely Nemzeti Tanácsnak a nemzeti régiók helyzetére vonatkozó kezdeményezése, valamint a Minority SafePack is arra hívja fel a figyelmet, hogy érdemes az erdélyi magyarság elvi- és intézményes kérdéseire is kellő figyelmet fordítani. A néppárti politikus elmondta: elérkezettnek látszik az idő, hogy a kulturális autonómia kérdésköre mentén a magyar és román diplomácia tárgyalásokat kezdeményezzen, különösen annak fényében, hogy a 2018-as év – a centenáriumi megemlékezések miatt is – az egyenes beszéd időszaka lehet.

Sándor Krisztina felszólalásában elmondta: érdemes a Székely Mikó Kollégium esetéhez hasonló típusügyekre fokozottan odafigyelni, hiszen amennyiben ezek a perek a magyarság szempontjából kedvezőtlenül végződnek, azok veszélyes precedenst teremthetnek a román bíróságokon. Ehhez kapcsolódva az EMNT ügyvezetője megjegyezte: az elmúlt időszakban Romániában a visszaszolgáltatások leálltak. Potápi Árpád János felszólalására reagálva Sándor Krisztina elmondta: a Kisebbségi Jogvédő Intézet valóban fontos és hiánypótló feladatot lát el. „Továbbra is támogatásra érdemes ezen intézmény – akár költségvetésének növelésével is –, hiszen a romániai magyar közösséget ért támadások, s az ebből származó perek számai növekvő tendenciát mutatnak. Nekünk például már van egy 700 ezer forintot érő székely zászlónk – tudniillik ennek megfelelő értékű lejre büntették Tőke Ervint, a Néppárt országos alelnökét azért, mert Csíkszereda főterén kitűzte a székely lobogót” – mondta Sándor Krisztina. Az ügyvezető elnök felszólalása végén elmondta: az EMNT hálózata felajánlja segítségét a magyar kormány által indított gazdaságfejlesztési programban, mely a kis- és középvállalkozásokat segíti majd.