• Event Time:

A Hat hét boldogság című, 1939-ben bemutatott magyar vígjátékkal folytatódik szeptemberben a Szent László Egyesület által szervezett Magyar Filmek Klubja Nagyváradon.

A filmről egyelőre dióhéjban annyit, hogy Bozsó Gábor hivatásos betörő, de lányát, aki erről semmit sem tud, előkelő intézetben nevelteti. Horváth Miklós egyetemistát az autóbuszon meglopják, de Bozsó úr merő rokonszenvből visszalopja a fiú tandíját. Összebarátkoznak Bozsó úrral, és a fiú beleszeret Évába. Bozsó úr utolsó nagy akciója, egy ékszerész kirablása után új, rendes életet kezdene lányával, de vajon sikerül-e?

Ahogyan a klubba rendszeresen visszajárók megszokhatták, a vetítés mellett ezúttal is lesz beszélgetés, amelynek keretében az érdeklődők a filmről, a korról és a színészekről egyaránt megtudhatnak érdekes adalékokat.

A szervezők  szeretettel várják a régi filmek szerelmeseit – legyenek régi „klubtagok” vagy újoncok – szeptember 21-én, pénteken, 17.30 órától a megszokott helyszínen, a Kálvin János utca 1. szám alatt.

A belépés ingyenes.