Gottrfied Barna történész, a Magyar Nemzei Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltárának főlevéltárosa Egy kicsit még nagyobb Románia – Szenátusi és képviselőházi választások 1919-ben a Tiszántúlon címmel tart előad... tovább
A magyar kultúra emléknapja alkalmából a nagyváradi Magyar Polgári Egyesület (MPE) ünnepi rendezvénysorozatára kerül sor Nagyváradon, január 18-19-e között. Csütörtökön (január 18.), 17.30-tól vetítettképes előadásra látogathatna... tovább
A magyar kultúra napja alkalmából ünnepi rendezvénysorozatra kerül sor Nagyváradon a Magyar Polgári Egyesület szervezésében, január 18-19-e között. Pénteken (január 19-én), 17 órától könyvbemutatóval egybekötött ünnepi rendezvény... tovább
Az Úr eljövetelének közelségét ünnepeljük advent harmadik vasárnapján, ezért is nevezzük ezt a napot örömvasárnapnak (gaudate vasárnap). Az öröm színe pedig a rózsaszín, így ezen a napon a rózsaszín gyertyát gyújtjuk meg az adven... tovább
A Címzett ismeretlen című, 1935-ben bemutatott, fekete-fehér romantikus filmvígjátékkal folytatódik decemberben a Szent László Egyesület és az Erdélyi Magyar Néppárt által Nagyváradon megszervezett Magyar Filmek Klubja. A film alaptörté... tovább
Adventi kórustalálkozót szervez december 3-án, vasárnap Nagyváradon a Szent László Napokat is szervező Szent László Egyesület. Az immár hagyományos találkozóra a váradi önkormányzat által a Szent László templom mellé kihelyezett adv... tovább
A nagyváradi székhelyű Pro Partium Egyesület vetélkedőt hirdetett Fiatalos történelem – Ismerd meg és mutasd be Szent László városát, Nagyváradot címmel. A pályázatra 14 és 18 év közötti fiatalok jelentkezhetnek. A szervezők kisfil... tovább
Ady Endre születésének 140-ik évfordulója alkalmából november 22-én, szerdán 13 órakor az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyváradi szervezete, valamint az Érmelléki Gazdák Egyesülete megkoszorúzza a költ... tovább
Vizi László Tamás történész, jogász, a Kodolányi János Főiskola tanszékvezető tanára előadást tart Nagyváradon, november 7-én (kedden), 17 órától a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében (Ezredévi emlékt... tovább
Zilahon az MM Pódium Színház Cintányéros Cudar Világ című kabaréját tekinthetik meg az érdeklődőkt november 17-én, este 19 órától a Vigadóban (Transilvania épület). A belépés díjtalan.