Legfrissebb Híreink

Szilágypanit: terepen segítettek a szavazásban

Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Szilágy megyei szervezetei terepen is segítenek az erdélyi magyar állampolgároknak az április 8-i magyarországi országgyűlési választásokon való részvételben. Ezúttal, március 25-én, Szilágypanitiban votlak jelen a szervezet tagjai, akik a helyiek számára nyújtottak segítséget a levélszavazatok mellé érkező azonosító nyilatkozat kitöltésében és az érvényes szavazásban. Az […]

Több száz érdeklődő a Janus című film erdélyi vetítésein

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában is bemutatták Gyöngyössy Bence rendező Janus című filmjét. A nagy érdeklődésnek örvendő tévéfilm az 1980-as évek Romániáját mutatja be, ismertetve az akkori totalitárius rendszer titkosszolgálatának tevékenységét. A négy helyszínen vetített alkotást több százan tekintették meg március 19 és 23. között. A 2015-ben készült magyar tévéfilm az […]

Lezárult a regisztrációs kampány: közel 110 ezer személyt értek el az EMNT és a Néppárt önkéntesei

Mindazok az erdélyi magyar állampolgárok, akik március 24. után kérelmezik felvételüket a magyarországi választói névjegyzékbe, már nem vehetnek részt az idei, április 8-án sorra kerülő magyarországi országgyűlési választáson. Szombaton lezárult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt által közösen meghirdetett regisztrációs kampány. Amint az a Nemzeti Választási Iroda közleményéből is kiderül: összesen 378 […]

Udvarhelyszék: 30 településen és 13 gyűjtőpontnál várják a szavazókat

Helyi kontaktszemélyek és az EMNT Demokráciaközpontok munkatársainak bevonásával, valamint a Néppárt helyi tanácsosaival és önkénteseivel gyűjtik a magyar országgyűlési választásra leadandó levélszavazatokat Udvarhelyszéken – számolt be Lőrincz Árpád, az Erdélyi Magyar Néppárt udvarhelyszéki elnöke és Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöke. A hétfőn délelőtt Székelyudvarhelyen megtartott sajtóértekezleten elhangzott: a szombati határidőig több […]