Legfrissebb Híreink

Ülésezett az Erdélyi Magyar Autonómia Kerekasztal

A dr. Szili Katalin által életre hívott Erdélyi Magyar Autonómia Kerekasztal résztvevői – a három erdélyi politikai szervezet és párt, valamint a két Nemzeti Tanács – temesvári ülésükön a következőkről egyeztettek: ·         Románia soros európai uniós elnöksége kapcsán megfogalmazták, hogy ebben az időszakban fontos lenne, hogy a román kormány olyan meghatározó jogszabályokat fogadjon el, amelyek jelentősen […]

CENTENÁRIUMI KONFERENCIA LESZ TEMESVÁRON

A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Temesvári történetek a 100. évfordulón címmel 2019. február 8-án, pénteken 16 órától konferenciát rendez az Új Ezredév Református Központban (Temesvár, Malomárok sor 1b / Splaiul Morarilor 1b). A konferenciát Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT és a KMAT elnöke nyitja meg. Lönhárt Tamás egyetemi adjunktus, tanszékvezető, a Kolozsvári […]

2019-ben is folytatódnak a nagyváradi Polgári esték

A nagyváradi székhelyű Magyar Polgári Egyesület 2019-ben is megszervezi a Polgári esték nevű, elsősorban a magyar történelemmel foglalkozó, rendezvénysorozatát. Az elmúlt esztendőben a Polgári esték keretében az 1918-as esztendő eseményeire emlékeztek, bemutatták a gyulafehérvári nagygyűlés előzményeit és következményeit, foglalkoztak a trianoni diktátum hátterével és sok más érdekes témával. Ebben az esztendőben két téma köré csoportosítják az előadásokat – számolt be a sajtónak […]

Tőkés László: „Követeljük a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem eredeti formájában való helyreállítását”

Tavaly május elején brüsszeli felszólalásában Tőkés László európai képviselő az európai intézmények védelmét kérte a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerképzés megmentése céljából. Január 30-án ugyanebben az ügyben szólalt fel az EP brüsszeli plenáris ülésén, minekutána a Petru Maior Egyetemmel egyesült Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) maradék magyar tagozatának sorsa válságosra fordult, és a jobb […]