Április 19-én volt száz éve annak, hogy a Fekete-Körös völgyi Köröstárkányban és Kisnyégerfalván a román katonai és félkatonai alakulatok, valamint a hozzájuk csapódó környékbeli fegyveres románok száznál is több helybéli magyart gyilkoltak meg azok közül, akik a vészjósló előjelek dacára nem rejtőztek el a bevonuló hordák elől. Erre a húsvét szombatján történt tragédiára emlékezve tartott Nagyváradon könyvbemutatóval egybekötött múltidézést a Magyar Polgári Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.
A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében Nagy József Barna köszöntötte az egybegyűlteket, felkérve a házigazda váradolaszi lelkipásztort, Dénes István Lukácsot egy nagypénteki igei bevezető megtartására. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület bihari egyházmegyéjének esperese Jézus Krisztus mártíriuma és a száz évvel ezelőtt történtek közötti párhuzam mentén domborította ki az evangéliumi alapvetést: nagypéntek nélkül nincs feltámadás.
Az imádságos elcsendesedést követően Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke tartott helyzetértékelő emlékbeszédet, külön kiemelve: 1989 szabadító karácsonyának kellett elkövetkeznie ahhoz, hogy egyáltalán beszélni lehessen arról, mi történt száz évvel ezelőtt Köröstárkányban és Kisnyégerfalván, majd a második világháború végnapjaiban Gyantán és Magyarremetén, egyáltalán arról, milyen válogatott atrocitások, szenvedések érték a nagyhatalmi játszmák következtében Romániához került erdélyi és partiumi magyarságot az elmúlt száz évben. Mert a Fekete-Körös völgyi nemzettársaink véráldozata korántsem volt egyedi, fel-feltárulnak napjainkban is elrejtett és rejtőzködő részletek, amelyek az impériumváltások tragikus következményeit demonstrálják. Történészi kutatások igazolják a kollektív emlékezetet: a román fennhatóságnak és dominanciának kizárólag negatív következményei voltak a Kárpát-medence magyarságra nézve. A püspök rámutatott: ennek tudatában csak elítélni lehet azt a többnapos harsány ünneplést, ami épp most rendez az évek során többségbe került váradi románság annak kapcsán, hogy egy évszázada következett be a város katonai megszállása. Ünneplésüket egyszerre kíséri történelemhamisítás és hatalmi arrogancia, s valójában minden törekvésük és megnyilvánulásuk. a hagymakupolás honfoglalás folyamatába illeszkedik. A centenáriumi román narratíva nem csupán kimondottan magyarellenes, hanem olyan „nemzeti érdemekkel” operál, amelyek mindig is a nagyhatalmi osztozkodásnak és a nemzetközi konjunktúrának voltak eredői. Ezért sem kellene a mindenkori román hatalomnak a történelmet jogalapnak tekintenie a magyarság elnyomására. „Békés emlékezésünk nem Románia területi egységének, a geopolitikailag kialakult statu quónak a megkérdőjelezésére irányul, hanem a történelmi igazság kimondására és a százados történelemhamisítás leleplezésére – végső soron pedig a megbékélésre” – mondotta Tőkés László, hozzátéve: „Románia egyenrangú polgáraiként és államalkotó közösségként azért harcolunk, hogy száz év után végre legyen vége a nagypénteki/trianoni történelmi kálváriának, s amint Iuliu Maniu itt, Nagyváradon is megígérte: »Legyenek önök meggyőződve, hogy Nagy-Románia a legtisztább demokrácia alapján áll, és az egyéni szabadságjogok tiszteletben tartása van felírva lobogójára.«” A megbékélésnek nincs alternatívája, de ehhez kell a Gyulafehérváron határozatba foglaltak és a nemzetközi kötelezettségvállalások betartása is a román fél részéről – jelentette ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Beszédét így zárta: „Krisztus igazsága a mi üdvösségünk, melyet vérrel pecsételt meg. Ártatlan vértanúink áldozata és értünk kiontott vére hasonlóképpen legyen a mi igazságunk és szabadságunk kivívásának záloga!”
A továbbiakban A Székely Hadosztály története című kötetről ejtett szót annak két szerzője, Gottfried Barna és Nagy Szabolcs történész, a Magyar Nemzeti Levéltár nyíregyházi és veszprémi munkatársa. Szakmai szempontok alapján mutatták be azokat a politikai-katonai előzményeket és viszonyokat, amelyek az 1918–1919-es román bevonulást lehetővé tették és az azt kísérő sajnálatos eseményeket előidézték.
A centenáriumi megemlékezés és tisztelgés a Szózat eléneklésével ért véget.
