Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács autonómiafóruma
Nagyvárad, 2026. január 30.
„Az erdélyi magyarság pedig maradt saját politikai tehetetlenségének történelmi rabságában”
(Kónya-Hamar Sándor, 2021)
Megmaradásunk biztos záloga: az autonómia
Csatlakozom Szilágyi Zsolt alelnök úr köszöntő szavaihoz, és a régi jó érzésekkel üdvözlöm a kedves egybegyűlteket. Köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat, és cselekvő módon kiveszik részüket közös törekvéseinkből.
Meggyőződésünk, hogy továbbra is a különböző közösségi autonómiák közjogi rendszere biztosíthatja magyar nemzeti közösségünk hosszú távú megmaradását és gyarapodását. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Alapszabálya is egyik legfőbb célkitűzésének tartja: „Az erdélyi magyar nemzeti közösség széleskörű belső önrendelkezési jogon alapuló autonómiatörekvéseinek támogatását.” (7/2).
Autonómiatörekvéseinknek nem kedveznek sem a belföldi, sem a nemzetközi viszonyok. Az EMNT 2025 márciusi küldöttgyűlése és autonómiafóruma Székelykeresztúron megállapította önkormányzatisági ügyünk kritikus állapotát és az azonnali cselekvés szükségességét. Erre teszünk próbálkozást ezen autonómiafórum alkalmával is, az új évvel együtt új fejezetet próbálva nyitni autonómiaküzdelmünkben, az EMNT tevékenységében.
Az EMNT léte és tevékenysége már-már ellehetetlenült, belső ereje meggyengült, külső mozgástere beszűkült. Miközben a kudarcra ítélt erdélyi autonómiarendszer körül elfogyott a levegő, szükségszerűen a képviseletére hivatott EMNT is válságba került. Többé-kevésbé ugyanez mondható el a Székely Nemzeti Tanácsról, valamint az Erdélyi Magyar Szövetség és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség autonómia-képviseletéről. Nem vagyunk képesek kimozdulni a holtpontról. Mindazáltal erőfeszítéseket teszünk a kiút megkeresésére, az autonómia főbenjáró ügyének az előmozdítására, az előállott és állandósult válság leküzdésére. Annak tudatában, hogy megmaradásunk és felemelkedésünk legfőbb eszköze és záloga az autonómia – ezen célunk, vagyis a válság leküzdésére és a kiút megtalálására hívjuk segítségül a kollektív bölcsességet, és hívjuk fel közös gondolkozásra és cselekvésre a fórum résztvevőit. Az önfeladással szemben az a meggyőződés kerekedett felül, hogy az autonómia ügyét nem szabad veszendőbe hagynunk: az EMNT-nek továbbra is vállalnia kell, hogy „gazdája”, éltetője maradjon az erdélyi magyarság eme főbenjáró évszázados nemzeti ügyének.
Az autonómia útjában álló akadályokra és nehézségekre nézve, hadd mondjam el a következőket: 1990 januárjára visszatekintve, az akkori Nemzeti Megmentési Front programtervezetében eredetileg szerepelt a területi autonómia. Akkor Király Károly alelnök ellenében Domokos Géza RMDSZ-elnök támogatásával vette ki Ion Iliescu elnök ezt a programpontot. Ez a visszatetsző lépés is része volt abban az időben az beindult politikai visszarendeződésnek.
Sajnos a régi vágányra állottunk vissza. A Securitaténak volt régen egy magyar tagozata, amelyet „irredentiştii maghiari”-nak neveztek, azaz „a magyar irredentáknak”, a német pedig a „német fasiszták” nevezetet viselte. Sajnos ezt a hagyományt folytatta az újraalakuló román titkosszolgálat, mely egyenesen „nemzetbiztonsági kockázatot” látott autonómiatörekvéseinkben. Iliescu már 1990 januárjának második felében „szeparatizmusnak” minősítette ezen törekvéseinket. Gondoljunk csak – néhány kiragadott példával élve – Székelyföld autonómiastatútumának az ügyére, amikor is Klaus Iohannis 2020-ban „Erdély kiárusításáról” beszélt hisztérikus kirohanásában, és gondoljunk a Székely Nemzeti Tanács ismételt zaklatására, meghurcoltatására, szankcionálására. Egész szöveggyűjteményt állíthatnánk össze a hasonló negatív megnyilatkozásokból.
Ez volt a román hatalom általános viszonyulása Székelyföld területi autonómiájához. Pártállástól függetlenül a román politikum szemében mindmáig „vörös posztónak” számít a magyar önkormányzatiság kérdése. A példákat sorolva gondoljunk továbbá Beke István és Szőcs Zoltán politikai fogságára, akik vádiratának jelentős részét képezi az autonómia ügyében való bűnrészesség vádja. Személyemtől elvonatkoztatva szintén ide illik a Románia Csillaga kitüntetésem visszavonásával kapcsolatos becsületbírósági indoklás, mely a területi autonómia igénylését „egy szélsőséges, veszélyes, az etnikumközi együttéléssel ellenkező, revizionista, etnikai gyűlöletre uszító, a trianoni békeszerződést megkérdőjelező álláspontnak” minősíti. A véleménynyilvánítás szabadsága mit se számít a vádirat megfogalmazói számára. Ugyanezen gondolatmenetet folytatva, a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék 2023. október 10-i visszautasító határozatában található indoklás szerint: kétség tárgyává tettem – mármint én – a román állam Alkotmánya által szentesített egyik legfőbb értéket, nevezetesen annak területi egységét és épségét (rom.: „unitatea şi integritatea teritorială”). Romániában ilyen áthatolhatatlan ellenállás mutatkozik autonómiaügyben – amint azt ebben a néhány felsorolt példában szemlélhetjük.
Ennek a mostoha bánásmódnak vagyunk tanúi a kisebbségi törvény tervének elsikkadása tekintetében is – immáron harminchat éve. De elég, ha 2005-ig megyünk vissza, amikor is az RMDSZ kezdeményezésére a Tăriceanu-kormány első ízben nyújtotta be a parlamentnek kisebbségi törvénytervezetét. Évekig tartó huzavona és akadályoztatás után ez, a kormány támogatását is élvező kezdeményezés végül is elsikkadt.
2021-ben a PNL–USR–RMDSZ kormánykoalíció programjába újból felvette a kisebbségi törvény tervét. A koalíció bukásával azonban ez a programpont is elvérzett, majd az állandósuló kormányválságok következtében rendre elfelejtődött, és végképp lekerült a napirendről. Azóta sem esik szó róla, az RMDSZ pedig megadóan belenyugodott ebbe.
2025-ben a Bolojan-kormányt övező hatalmi harcok közepette már nyoma sem maradt a kormányprogramban a kisebbségi törvény ígéretének.
Ezzel a meddő folyamattal párhuzamosan Székelyföld autonómiastatútumának két évtizede tartó vesszőfutását is tanulságos dolog számbavennünk. Öt eddigi visszautasítása nyomán immár hatodszor készülnek a parlament elé terjeszteni:
- 2004-ben, a kezdeti lenülettől indíttatva az RMDSZ parlamenti frakciójának hét tagja terjesztette be a tervezetet, úgymint: Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly.
- 2005-ben már csak két RMDSZ-es törvényhozó, vállalkozott a nemes tettre Sógor Csaba szenátor és Becsek-Garda Dezső képviselő személyében, de 2005 októberében azonmód elutasították a törvényindítványt, a Szenátus pedig 2012-ben mondott nemet reá.
- Hosszú szünet után 2017-ben, majd 2019-ben Kulcsár-Terza József képviselő nyújtotta be a tervezetet. A képviselőház hallgatólagosan elfogadta. Ehhez kapcsolódik Klaus Iohannisnak az a hírhedt megnyilvánulása, hogy a Szociáldemokrata Párt mintegy „kiárusítja Erdélyt” ezen törvénytervezet támogatása által.
- Végül 2023-ban Zakariás Zoltán és Kulcsár-Terza József nyújtotta be ismételten a Székelyföld autonómiastatútumát. A Parlament szakbizottsági ülések és vita nélkül, sürgőséggel utasította el azt.
Hasonló sorsra jutottak az EMNT-nek az SZNT-vel egyidőben, 2004-ben benyújtott törvénytervezetei, úgymint a Kerettörvény a nemzeti közösségek személyi elvű önkormányzatáról, valamint A romániai magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiájának statútuma. A beterjesztők Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt és Sógor Csaba voltak. A Képviselőház 2004. szeptember 28-án utasította el törvénykezdeményezéseinket, amelyeknek egyik szerkesztője, legfőbb szerzője Bakk Miklós tanár úr volt. 2023 decemberében a Székelyföld statútumtervezetével együtt kerültek a román parlament elé, ahol ugyanarra a mostoha sorsra jutottak.
Ebben a hónapban döntés született arról, hogy Zakariás Zoltán és Kulcsár-Terza József ismét, immár hatodszor is benyújtják Székelyföld autonómiastatútumát. Az RMDSZ nem veszi ki részét belőle. Álláspontjuk szerint csak abban az esetben volna érdemes újra benyújtani, hogyha román részről hajlandóság mutatkozna elfogadására. Ez azonban beláthatatlan időkig tétlenségre kényszerítené autonómiatanácsainkat. Bár ellenfeleink szerint értelmetlen cselekvési kényszernek tűnhet, az EMSZ, valamint az SZNT és az EMNT felfogása szerint nem szabad feladni autonómiatervezeteink parlament előtti képviseletének a lehetőségét, hanem konok következetességgel ki kell állanunk ezen az úton való érvényesítésük mellett. Ennek megfelelően javasolom most Zakariás Zoltán elnök úrnak, hogy az EMNT törvénykezdeményezéseit is ismételten terjesszék be idén tavasszal.
A hazai helyzet és fogadtatás mellett most hadd szóljunk autonómiatörekvéseink európai, nemzetközi megítéléséről. Az őshonos kisebbségek ügye kedvezőtlen fogadtatásban részesül Európában, az Európai Unióban. Ezen a téren visszaesés tapasztalható az utóbbi években, évtizedben. Ezt tapasztaltam jómagam is európai parlamenti tagságom időszakában. Annak ellenére, hogy a kontinens lakosságának mintegy 10%-át teszik ki, az Európai Unió a nacionalizmust, netalán a világháborúk etnikai ellentéteit asszociálja a történelmi nemzeti kisebbségek ügyével, semmint a nekik is kijáró demokratikus jogokat.
A negatív viszonyulásra nézve árulkodó a két erdélyi vétetésű európai polgári kezdeményezés – a Minority Safe Pack kisebbségvédelmi törvénykezdeményezés, valamint a történelmi régiókra vonatkozó SZNT-kezdeményezés – ez ideig sikertelen esete. Az Európai Bizottság érzéketlenül és mostoha módon kezeli a kisebbségi ügyeket, hogy a közösségi jogokról és az autonómiáról ne is beszéljünk, hiszen ezek hallatán eleve a skótok és a katalánok aggodalomra okot adó törekvései jutnak eszébe. Az Európai Unió jobb szeretné a kisebbségi jogok helyett a kisebbségek integrációként beállított asszimilációját, és a multikulturalitást, illetve az etnikai sokszínűséget is csupán tetszetős kirakati kelléknek tekinti.
Európai viszonylatban mintegy az EU alternatívájaként az Európa Tanács kínál kibontakozási lehetőséget az őshonos kisebbségi jogvédelem számára. A Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és Kalmár Ferenc rendkívüli nagykövet által kiadott A nemzeti kisebbségvédelem javasolt alapelvei Európában című, többnyelvű dolgozat azokat az Európa tanácsi jelentéseket, illetve határozatokat veszi számba, melyek kitörési pontokat jelenthetnek kisebbségi küzdelmeink számára. Ezek közül is kiemelt figyelmet érdemelnek az Andreas Gross, a Kalmár Ferenc és a Marina Schuster nevéhez fűződő jelentések és az ezekhez kapcsolódó határozatok. Számunkra a legfontosabbnak tűnik az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2003/1334. számú ajánlásával elfogadott Gross-jelentés Az autonóm régiók pozitív tapasztalata mint konfliktusmegoldást ösztönző forrás Európában címmel. Eszerint a nemzeti közösségek államon belüli önrendelkezési jogaként az autonómia hatékonyan hozzájárul az etnikai konfliktusok békés rendezéséhez, és lehetővé teszi a kisebbségek számára jogaik gyakorlását és önazonosságuk megőrzését. Hasonlóképpen komoly eredménynek tarthatjuk a 2014-ben elfogadott Kalmár-jelentést, amely – egyebek mellett – a kisebbségi önrendelkezés, a területi önkormányzati megoldások és a nyelvi-kulturális autonómia létjogosultságát fogalmazza meg az 2014/1985. számú határozat által.
Az Európa Tanács olyan eszköztárt ad az európai kisebbségvédelem kezébe, mely kötelező jogerővel ugyan nem bír, de haszonnal alkalmazható Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségeink autonómiaharcaiban. Ezen eszközöknek, illetve nemzetközi normáknak az EU jogrendjébe való átemeléséről eddigi próbálkozásaink sikertelensége ellenére sem mondhatunk le – teljes körű kollektív kisebbségi jogaink kivívásának távlati reményében.
Az elmondottakból kiviláglik, hogy miközben idehaza, Romániában autonómiatörekvéseink áthatolhatatlannak tűnő, totális ellenállásba ütköznek, ezzel együtt nemzetközi téren, európai viszonylatban sem számíthatunk semmi jóra ezen a téren. Eme külső akadályozó körülmények „ráadásaképpen” – Kónya-Hamar Sándor meglátása szerint – az is megállapítható, hogy az autonómia megvalósulásának legnagyobb akadálya mi magunk vagyunk – elsősorban is „a csúcsvezetés megosztó, belső politikájának tulajdoníthatóan”. Megosztottságunk és akcióegységünk hiányában „saját politikai tehetetlenségünk történelmi rabsága” köt gúzsba bennünket. Megítélésem szerint ebből a fatális tehetetlenségi állapotból kellene megtalálnunk a kiutat.
Az akkori három erdélyi magyar párt – az EMNP, az MPP és az RMDSZ – 2018-as januári közös autonómianyilatkozata jelenti ebbe az irányba az origót, a kiindulási pontot az 1992-béli Kolozsvári Nyilatkozat mindnyájunk számára kötelező elvi alapján. Esküvel megerősített kolozsvári önrendelkezési határozatunk ugyanis változatlanul érvényben van, és nem képezheti vita vagy alku tárgyát.
A jelenlegi, konfliktusokkal, sőt háborúságokkal terhelt nemzetközi politikai viszonyok közepette reális alternatívaként és kitörési pontként a Gross-féle jelentés és a hozzá kapcsolódó Európa tanácsi határozat által kijelölt utat javallom és javasolom.
Andreas Gross svájci politikus 2003-ban az egyes államokon belüli, nem egyszer véres konfliktusok fel- és megoldására a konszenzusos alapon létrehozandó területi és/vagy kulturális autonómiák létesítését javasolta. Az idézett határozatot ugyan nagy egyetértéssel fogadta el az Európa Tanács, és – másokkal együtt – Románia is ratifikálta, mindazáltal gyakorlatba ültetése iránt nemigen tanúsítottak érdeklődést az érintett államok.
Számunkra is igen tanulságos a nyugat-balkáni háborús viszonyok hatalommegosztáson és az autonómiák különböző formáinak bevezetésén alapuló rendezése, a Carrington-terv, majd a daytoni egyezmény és az ohridi egyezmény szerint. A régióbeli egyensúlyi helyzet bizonytalansága éppenséggel a kialkudott autonómiák tiszteletben tartásának a hiányosságaiból fakad. Kirívó példája ennek a koszovói szerb nemzeti közösség kritikus helyzete, amelynek az Ahtisaari-terv által megszabott autonómiáját az újdonsült albán állam mindmáig nem szavatolja.
Ebbe a sorba illik az ukrajnai őshonos kisebbségek tarthatatlan helyzete. A minszki egyezmény betartásával, illetve az orosz kisebbség jogainak biztosításával egy okkal kevesebb lett volna az orosz agresszióra. Ugyanide tartozik a népes román kisebbség jogfosztottsága, valamint a népszavazás által szentesített kárpátaljai magyar autonómia megadásának visszautasítása.
A maga helyén hasonlóképpen állandósult konfliktushelyzetet gerjeszt a moldovai gagauz közösség autonómiájának megkérdőjelezése. De Európa határain túllépve egyre éleződik a konfliktus Szíriában, ahol az újdonsült hatalom rendeleti úton próbálja felszámolni a sorsüldözött kurd nemzeti közösség önállóságát.
Mindent egybevetve kívánatos volna a Gross-féle jelentés értelmében elejét venni, illetve véget vetni az egyes államokon belüli kisebbségi–többségi konfliktusoknak. Jelesen a Gross-féle konfliktusmegelőzés módszerével, békés, tárgyalásos úton kellene rendezni az ukrajnai román iskolák helyzetét, a Benes-dekrétumok körül kialakult szlovákiai konfliktus ügyét vagy a romániai szélsőséges magyarellenességből fakadó etnikai konfliktusokat.
Köztudomásúlag a 20 pontos ukrajnai békeegyezmény tervezete tartalmazza a kisebbségek és vallási közösségek helyzete demokratikus rendezésének tervét. Csak remélnünk lehet, hogy a gyakran emlegetett új világrendben lehetőség nyílik az államokon belüli konfliktusok és háborús helyzetek ilyetén módon való, békés és méltányos rendezésére.
Ehhez a prezentációhoz fűztem néhány határozati javaslatot. A legutóbbi elnökségi tanácsülésen stratégiai munkacsoport megalakítását határoztuk el, amelynek megbízatása a következőkre szólna:
- Autonómiastratégia kidolgozása a változott körülmények figyelembevételével – ezt a bizottságot kiegészíthetnénk védnökeink némelyikének a részvételével;
- Kisebbségi törvénytervezet elkészítése – ez már régóta „lóg a levegőben”, az első lépések annakidején már meg is történtek, Toró T. Tibor, Bakk Miklós és mások részvételével;
- Közigazgatási reform előkészítésében való részvétel – ez is a stratégiai munkacsoport feladatkörébe tartozna;
- A Gross-jelentés gyakorlatba ültetése – egy másik stratégiai célkitűzés, melyet figyelmébe ajánlok a stratégiai munkacsoportnak;
- A 2004-es törvénytervezeteink újbóli benyújtása a parlamentben;
- Az autonómiával szembeni, nacionalista előítéleteken és állampolitikai szintű magyarellenességen alapuló ellenállás leküzdése. Ennek keretében hatékony román–magyar párbeszéd kezdeményezése, illetve folytatása, egy régóta előirányzott kerekasztal keretében;
- Politikai felvilágosító munka országos szinten, mely részét képezhetné annak a közvitának, melyet már célul tűztek ki Sepsiszentgyörgyön, az SZNT gyűlésén. Nemzetközi közreműködés megszerzése a feladat elvégzéséhez;
- Nemzetközi indítvány egy önálló egyezmény létrehozásáról az autonómia kérdésében. Ez egy „kemény dió”, a Gross-jelentés alapján talán hozzá lehetne fogni egy ilyen nemzetközi egyezmény létrehozásához;
- Az európai történelmi régiókról szóló európai polgári kezdeményezés fenntartása és támogatása, tehát folytatni azt a munkát, amelyet oly nagy állhatatossággal végeznek az SZNT részéről;
- Védnöki testület megalakítása, feladatkörének és profiljának meghatározásával;
- Olyan állásfoglalás kibocsátása, amely az RMDSZ néppárti tagságára és a bizalmi szavazáson való részvételére vonatkozik;
- Állásfoglalás a Benes-dekrétumok kérdésében, valamint a román–ukrán és a magyar–ukrán kettős állampolgárság ügyében;
Tőkés László, az EMNT elnöke
