A Legato Alapítvány az Erdélyi Magyar Kultúráért nevű magyarországi civil szervezet a Protestáns életutak a diktatúrában című kutatói projektje keretében 2025. szeptember 13-án Nagyváradon tartott konferenciát, amelynek témája Tőkés László püspök munkássága volt.
A Nagyvárad-Újvárosi Református Egyházközség gyülekezeti termében az alapítvány munkatársai, a kutatásban részt vevő szakértők, a meghívott adatközlők és közreműködők gyűltek össze, ahol a szervezők részéről Kóczián Viktória projektvezető köszöntötte őket, elmondva: a mostani alkalom folytatása a tavalyinak, amikor is Németh Géza (1933–1995) református lelkész, teológus, író, költő, a budapesti Erdélyi Gyülekezet és annak fővárosi centruma, a Reménység Szigete alapítója életét és munkásságát taglalták. Ugyanakkor már folyamatban van Erdélyi Géza ny. szlovákiai református püspök életművének kutatása is ugyanezen projekt keretében.
A szombati nagyváradi együttlét reggeli áhítattal kezdődött, amit Gonda László teológiai doktor, egyetemi docens, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem általános rektorhelyettese tartott Pál apostolnak a kolossébeliekhez írott leveléből kiindulva. Ezt követően Nemes Csaba lelkipásztor, minisztériumi főtanácsadó, a Legato Alapítvány nemrég megválasztott új elnöke rövid konferencianyitó beszédet mondott, vázolva az alapítvány 2006-ig visszanyúló történetét és törekvéseit.
A továbbiakban az Erdély fővárosából érkezett Vetési László ny. református lelkipásztor, egyházi író, szórványkutató, szociográfus beszélt azokról a „rendszerváltó” megújulási mozgalmakról, teológus önszerveződési küzdelmekről, amelyek az 1970-es években felütötték fejüket a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben, s amelyekben Tőkés László több évfolyamtársával együtt vezető szerepet játszott. Hangsúlyozta, hogy ezek a korabeli törekvések máig kevéssé kutatottak, feltártak, a dokumentumok hiányát az oral history módszere pótolhatná. Hasonló témában értekezett és emlékezett a ma Szegeden élő Molnár János teológiai tanár, író, egyháztörténész is, aki szintén társa volt a későbbi királyhágómelléki püspöknek diákkori küzdelmeiben, de később is, már szolgáló partiumi lelkészként. Anekdotikus konspirációs vonatkozásokat is megemlített, hiszen a román kommunista politikai rendőrség és annak besúgói a hetvenes évekbeli teológiai reformista csoportnak még az irodalmi körét is élénken „monitorozták”.
Gonda László újból szót kapott a konferencián, amikor Tőkés László munkássága kutatásának jelentőségét körvonalazta és indokolta, különös tekintettel a Legato Alapítvány fentebb említett projektjére, aminek ő maga is tudományos külmunkatársa. Kolléganője, Kóczián Viktória a kutatásban részt vevőket mutatta be és a várható eredményeket harangozta be.
A szünet után Nemes Csaba következett, aki Tőkés László és Bálványos című rövid előadásában a püspök-politikus közéleti szerepvállalásának azt a különleges vonulatát elemezte, ami a politológusok, történészek által ma már bálványosi folyamatként említett jelenséghez kapcsolódik. Úgy vélte, hogy Tőkés László bálványosfürdői, majd tusnádfürdői beszédei – amelyek mind „Temesvárban gyökereznek” – a nemzet lelkiismeretének hangján szóltak, hitelesen és lényegre törően, mert „minden évben fel kell tenni a lényeges kérdéseket a nemzetről, a jelenről, a jövőről, a szülőföldről, az összetartozásról”. Kiemelte ezen beszédek sajátosságai közül az önrendelkezésért, demokráciáért, európai perspektíváért történő állandó kiállást, miközben a püspök mindenkori megszólalásai sosem nélkülözték a politikai mellett a teológiai és poétikai töltetet sem.
A továbbiakban Gazda Árpád újságíró egykori harcostársként az 1989-es temesvári ellenállás egyes aspektusairól beszélt, illetve arról a – hátsó szándékokkal gerjesztett – dilemmáról, hogy „ki kezdte”, hiszen ma már sajnos elmondható: kevesen voltak, de sokan lettek azok, akik ilyen-olyan fontos szerepet vindikálnak maguknak, miközben igyekeznek meghamisítani azt a nyilvánvaló tényt, hogy Tőkés László és az általa pásztorolt temesvári református gyülekezet vágta az első komolyabb rést „a hallgatás falába”. Az események akkori evolúciója vezetett el végül ahhoz a revolúcióhoz, ami megdöntötte a kommunista diktatúrát Romániában.
A temesvári ellenállási küzdelmek kapcsán Hóra Annamária ny. bányamérnök elevenítette fel emlékeit azon magánemberi akciókról, amelyek a nagyváradi magyarság köreiben bontakoztak ki a nélkülöző, sanyargatott Tőkés család megsegítésére, valamint a róluk szóló híradások eljuttatására a külvilághoz. Az idős hölgy azt a félelemmel vegyes örömöt is felidézte, amikor a diktátorpár elmenekülése után alig két nappal már sikerült eljutniuk a Menyőbe száműzött lelkészcsaládhoz, ahol éppen Chrudinák Alajos forgatott a legendás tévéműsor, a Panoráma számára.
Balaton Zoltán fizikus, aki első magyarként szólt 1989. december 20-án a szabad várossá lett Temesvár főterén tüntető tömeghez, s akinek megszólalása után százezren kiáltották: „Van Isten!”, ezúttal a temesvár-belvárosi református egyházközség presbitereként emlékezett vissza dióhéjban a Tőkés László lelkipásztorsága idején történtekre. Őt Borbély Zsolt Attila politológus, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke követte, aki a társadalmi szervezet elnökének, azaz Tőkés Lászlónak a politikai pályafutásáról értekezett Lehet, mert kell címmel az 1989 utáni fejlemények etapjainak felidézésével. Annak függvényében is, hogy miként vált a „temesvári hősből” első számú közellenséggé bizonyos román nemzetállami körök és erők szemében, és hogy miként kapott ez a megbélyegzés és kirekesztés muníciót egyes erdélyi és magyarországi klikkektől.
Török Sándor, a püspök újabb kori harcos- és munkatársa immár Tőkés László barátjaként is szólhatott arról a személyiségről, akinek a „helyben maradni és teremteni” az egyik vezérelve, amihez megingadhatatlan következetességgel tartja magát, példát mutatva környezetének, híveinek, követőinek. A püspök egyházi és közéleti munkásságát ő maga is a reményiki imperatívusz jegyében látja kiteljesedni: „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!”
Végezetül újfent Kóczián Viktória kapott szót, aki levéltári kutatásairól számolt be, amelyek során azt vizsgálta, hogy miként jelenült meg úgymond az „ökumenikus világ figyelmében” Tőkés László 1989 előtti aktivitása, ellenállása. A konferenciazáró „családi” kerekasztal-beszélgetésen Tőkés László mellett ezúttal csak három testvére tudott részt venni a hétből, úgymint Erzsébet, Eszter és István, ők együtt idéztek fel egyes részleteket a családtörténetből, különös tekintettel a felmenőktől örökölt személyiségi jegyekre, a tanultakra és tapasztaltakra, illetve annak a kornak a kihívásaira, amelyben felnőniük és boldogulniuk adatott. A Péterfy Lajos és Gáll Annamária művészházaspár által előadott, alkalomhoz illő verscsokor kellő hangulati keretet biztosított az egész napos konferencia esti zárásához.
