2023-ban az első közéleti rendezvényt Nagyváradon a Magyar Polgári Egyesület szervezte meg Petőfi Sándor szobránál, a költő születésének 200. évfordulóján.

Petőfi Sándor mellszobra előtt, a költőtől elnevezett parkban megjelent szép számú érdeklődőt Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke köszöntötte január elsején, kora délután. Rövid beszédében bemutatta a költőfejedelem életútjának fontosabb mozzanatait. Ahogy az MPE elnöke fogalmazott „Petőfi nevét kimondva egy kicsit hevesebben ver a szívünk, büszkébbek vagyunk, jobb magyarnak érezzük magunkat. Petőfi az a biztos pont az életünkben, amihez mindig tudunk viszonyítani. Vajon szeretjük-e úgy a nemzetünket, mint nagy költőnk, vajon tudunk-e egyáltalán úgy szeretni, mint Petőfi?”

A folytatásban arról is beszélt, hogy „Mi, Bihar megyében, Nagyváradon élő magyarok nagyon örülünk annak, hogy Petőfi életének sok bihari kötődése is van, hiszen huzamosabb ideig tartózkodott Nagyszalontán Arany János vendégeként, vándorszínészként Bihardószegen és Székelyhídon is megfordult, de 1847 június elején, itt, Nagyváradon is járt Petőfi Sándor, itt keltezte több költeményét is”.

A beszéd után a résztvevők a Váradi Dalnokok férfikórusával együtt énekeltek el több, közismert Petőfi verset, dalt is: Kis lak áll a nagy Duna mentében, Fa leszek, ha fának vagy virága, Befordultam a Konyhába, Tíz pár csókot egyvégből.

Az éneklést követően a megjelentek nevében helyezte el a megemlékezés közös koszorúját Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Nagy József Barna, az MPE elnöke és Moldován Gellért Lajos az EMSZ nagyváradi elnöke. A rövid megemlékezés a Himnusz és a Székely Himnusz közös eléneklésével ért véget.

A rendezvényt a Polgári Egyesület Petőfitól Petőfiig címmel hirdette meg, ugyanis a közeli Félixfürdőn is áll egy Petőfi Sándort ábrázoló alkotás. Nagy J. Barna vezetésével többen el is indultak kerékpárjaikkal, hogy koszorút vigyenek ki a költő félixfürdői szobrához is.

Ahogy Nagy J. Barna elmondta, a Magyar Polgári Egyesület ez elkövetkező időszakban még számos programot szervez a Petőfi 200 elnevezésű emlékév keretében, a további rendezvényekre is várják majd az érdeklődőket.

 

EMNT