December 15-én, az 1989-es temesvári forradalom kezdetének 32. évfordulóján koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak a Mária téri református templom falán lévő két, egyenként kétnyelvű emléktáblánál. Ezen részt vett Tőkés László egykori temesvári lelkipásztor, akinek ellenállása nyomán kirobbant annak idején a kommunista diktatúra elleni felkelés, de ott volt Gabriel Andreescu emberjogi aktivista, politológus, egyetemi tanár is, akinek javaslatára létrejött a „December 15. – a román–magyar szolidaritás napja” Egyesület. Ennek megalakulását aznap jelentették be a rendszerváltó forradalom elindulásának egykori helyszínén, egy minikonferencia keretében.
Romániában 1989. december 15-én indult meg a diktatúra hatóságai és az egyházi vezetés által üldözött Tőkés László temesvári lelkipásztor melletti szolidaritástüntetés, mely december 16-án Ceaușescu- és kommunizmusellenes tüntetéssé alakult. A rezsim december 17-én a népbe lövetett Temesváron, 20-án azonban a hadsereg már fraternizált a tüntetőkkel. A népfelkelés december 21-én terjedt át több erdélyi városra és Bukarestre, ahol szintén rálőttek a tüntetőkre. A kommunista diktátor hatalma 22-én dőlt meg, igaz, már akkor megindult egyfajta hatalomátmentés és restauráció, hiszen a kommunista párt másodvonala és a titkosszolgálatok vették át a kezdeményezést és a „demokratizálás” irányítását.
A rendszerváltás évfordulója nem számít hivatalos ünnepnek Romániában. Temesváron december 16. és 20. között, Bukarestben december 21–22-én tartanak hivatalos megemlékező rendezvényeket a helyi és állami hatóságok, ezzel is háttérbe szorítva a decemberi 15-én történteket, Tőkés László és a temesvári magyarok szerepét, akik ezen a napon minden évben megemlékeznek az 1989-es eseményekről, az áldozatokról és az azóta elhunyt forradalmárokról.
A Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség palotájának Újvárossy Ernő ’89-es mártírról elnevezett termében megtartott minikonferenciát Demeter Sándor parókus lelkész adventi áhítata vezette be.
Tőkés László megnyitóbeszédében leszögezte: „Tudatában lévén annak, hogy a mai emlékezetpolitikai fejlemények mögött valójában tisztázatlan politikai és történelemhamisítási szándékok húzódnak meg, fontosnak tartom leszögezni, hogy a rendelkezésünkre álló bizonyítékok, tanúvallomások és dokumentumok szerint az 1989-es romániai forradalom kitörésének hiteles dátuma: december 15.” Ezzel arra utalt, hogy alig 32 esztendő elteltével túl sokan kérdőjelezik ezt meg Romániában, leginkább Bukarest próbálta magának kisajátítani az elsőbbséget, mi több, a forradalom kitörésének hivatalos dátuma is december 22-re került, a diktátor fővárosból való elmenekülésének napjára. „Időközben megjelent Temesvár vonatkozásában a december 16-i dátum is, mintegy tagadva a református templomunkhoz kapcsolódó kezdő időpontot” – mondta a püspök, sőt felidézte, hogy a moldvai Jászvásár egyenesen azzal az igénnyel lépett fel, hogy december 14-ére magának követelje az elsőbbséget, mert ott valakik megpróbáltak egy gyűlést szervezni. A püspök leszögezte: a december 15-i kezdőnap „legfőbb erkölcsi és politikai hozadéka, valóságos isteni ajándéka minden bizonnyal az a spontán összefogás, az a kölcsönös szolidaritás volt, amely az elnyomó rezsimmel szembeszegülő románokat és magyarokat, reformátusokat és a román baptistákat, a város valamennyi nemzeti és vallási közösségét egymással összekapcsolta. A szabadságért való küzdelemben kialakuló szolidaritás tüneményes gyorsasággal bontotta le azokat a válaszfalakat, amelyeket a nacionálkommunista Ceaușescu-rendszer megosztó politikája emelt a román többségi nemzet és az etnikai és vallási kisebbségek közé.” A lelkes egymásra találásnak a hatalomba visszatérő nacionálkommunista erők és a sorait rendező politikai rendőrség, a Román Hírszerző Szolgálat néven újjáéledt Securitate rövid időn belül véget vetett. Alig több mint három évtized elteltével „itt állunk most: a forradalmunkat ellopták, álmainkat és reményeinket szertefoszlatták, eszményeinket és eszméinket meggyalázták” – mondta Tőkés László. Gátlástalanul és gáttalanul folyik a magyarellenes uszítás Romániában, a vidéki újságocskáktól a legmagasabb állami körökig terjedően. „Akárhogyan is legyen, a forradalom eszményeihez híveknek kell lennünk, és hűeknek kell maradnunk. Gabriel Andreescu tanár urat idézve, a forradalom a román–magyar szolidaritás gyümölcse, egy olyan szimbolikus érték, amely szilárd kiindulópontja lehet a folytatásnak, az újrakezdésnek.”
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökétől Gabriel Andreescu vette át a szót, aki bejelentette a „December 15. ‒ A román‒magyar szolidaritás napja” Egyesület (Asociația „15 Decembrie – Zi a solidarității româno–maghiare”) létrehozásának a szándékát. „Az egyesületünk nevét úgy választottuk meg, hogy mindenki számára világos legyen, miről is szól ez a kezdeményezés. Idézünk a Szándéknyilatkozatból: Szervezetünk (…) néhány román és magyar nemzetiségű személy kezdeményezése. Célja 1989. december 15-ét a romániai forradalom kitörésének napjaként elismertetni. Ez a történelmi tény kidomborítja: a forradalom azáltal vette kezdetét, hogy román és magyar nemzetiségűek az őket egyesítő szabadságvágy nevében szolidaritást vállaltak Tőkés László református lelkésszel és ellenzékivel. Az Egyesület azt szorgalmazza, hogy tekintsük a szolidaritás e szimbólumát a közös emlékezet alapértékének, a két közösség kapcsolatának szempontjából pedig iránymutatónak. (…) Szilárd meggyőződésünk, hogy a méltóságteljes lét egyetlen járható útja a közösségek közötti jó viszony ápolása. Következésképpen a román–magyar együttélés alapjának a szabadság és a méltóság eszméinek, vagyis azoknak az értékeknek a szolidáris tiszteletét tekintjük, amelyek az 1989. december 15-én kitört forradalom idején a románokat és a magyarokat egybekovácsolták.”
A professzor kifejtette, hogy a történelmi igazság helyreállítása sziszifuszi munka, hiszen a posztkommunista átmentés és visszarendeződés levezénylőinek elemi érdekében állt a december 15-e és a Tőkés László körüli manipuláció, hamisítás, diverzió, ennek magyarellenességben és xenofóbiában való kicsúcsosodása. Egy magyar paptól indult ki a romániai rendszerellenes lázadás – ezt változatos és gyalázatos hazugságokkal és lejáratásokkal igyekeztek elfeledtetni, a románok önérzetének felkorbácsolásával. Újságírói kérdésre később elmondta: nagyon is beleillik ebbe a folyamatba Tőkés László magas állami kitüntetésének visszavonattatása Klaus Iohannis államfővel. De mint fogalmazott, a hazugságot nem lehet sokáig felszínen tartani, előbb-utóbb az igazságnak diadalmaskodnia kell. „Tisztában vagyunk azzal, hogy a titkosszolgálatok volt és jelenlegi emberei nem hagyják magukat. De mi is dolgozunk: Andrei Ursu, Rolland Thomasson és Mădălin Hodor kutatómunkája, a Securitate ellenforradalmáról írt tanulmánykötete pontról pontra szétszedi azokat a hazugságokat, amelyet az ellentábor terjeszt” – mondta a Ceauşescu-rendszer régi kritikusaként ismert politikai elemző, aki a konferenciára is elhozta a könyvet (Trăgători si mistificatori. Contrarevoluția Securității în decembrie 1989, Ed. Polirom, 2019).
Gabriel Andreescu így summázott: a román–magyar szolidaritást és egymásrautaltságot fenntartani és közvetíteni kell, akkor is, ha a két nép viszonya történelmi távlatokban is igen bonyolult. Ráadásul az utóbbi években a romániai közbeszédben egyre nagyobb hangsúlyt kapott az az elmélet, miszerint a diktatúra bukásához vezető temesvári népfelkelés nem a Tőkés László körül kialakult román–magyar összefogás eredménye, hanem magyar és orosz kémek aknamunkája, amelynek célja Románia feldarabolása volt. Ezzel és más konspirációs elméletekkel a tömegmészárlásokat, a márciusi pogromot és a bányászjárásokat elrendelő vezetőkről próbálják levenni a felelősséget, a gaztetteikről elterelni a figyelmet.
A temesvári forradalom kezdete és az abban az időszakban tapasztalt etnikumközi és felekezetközi egymásra találás témájához hozzászólt Kincses Előd, Tőkés László egykori védőügyvédje, aki személyes pozitív élményeit osztotta meg 1989–90 fordulójáról, illetve negatív előjelű emlékeit 1990 márciusából. Jogvédő küzdelmeinek tárházából egy friss eredményről is beszámolt: a Tőkés László javára megnyert, volt titkosszolgálati tisztek és az Antena 3 televízió által elkövetett rágalmazás miatt indított perről, amelyben hét év után ugyan, de csak sikerült erkölcsi kártérítésre ítéltetni az elkövetőket. De azt sem rejtette véka alá, hogy a bukaresti igazságügyi minisztérium első renden elutasította az éppen megalakított szolidaritási egyesület bejegyzését a nevében szereplő „román” szóba belekötve, amelyet megnevezésükben civil szervezetek csak különleges engedéllyel használhatnak. Az egyesület életre hívói nem mondtak le eredeti szándékukról, létrehozták a civil szervezetet, amelyet bejegyzés nélkül is lehet működtetni. A hivatalosítás érdekében a kormány főtitkárságához fordulnak, s ha ott is ellenkezést tapasztalnak, perelni fognak – mondta az ismert jogász. Gabriel Andreescu hozzátette: miután számtalan olyan egyesület és baráti társaság van bejegyezve Romániában, amelynek a nevében szerepel a román szó, a névfoglalás elutasítása sima hatósági visszaélésnek tűnik.
Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke a maga során kijelentett: a romániai rendszerváltó antikommunista forradalom 1989. december 15. és 1990. június 15. között zajlott, de már kezdeti ellenforradalmi szervezkedések közepette, amelyek a bukaresti Egyetem téri proletárrohamba torkollottak. Beszélt a dátumokkal és helyszínekkel való manipulációkról, a járulékos egyéni érdekekről (a forradalmárigazolványok-bizniszről, miközben ilyet sem ő maga, sem Tőkés László nem igényelt és nem kapott soha), a nevezetes Temesvári Kiáltvány és az abba foglalt lusztrációs igény keltette riadalomról. Felidézte a kevéssé ismert epizódot: Virgil Măgureanu titkosszolgálati vezető – akkor még államfői tanácsos – 1990. március 12-én arról akarta meggyőzni a forradalmi ideálokért küzdő Temesvár Társaságot, hogy találkozzanak Ion Iliescuval, és figyelmeztette őket, hogy „veszélyben a haza”, meglátják, hogy néhány nap múlva milyen konfliktusok törnek ki Erdélyben…
Balaton Zoltán mérnök, egykori presbiter a temesvári, bánsági román–magyar együttélés hagyományait és sajátosságait vázolta, kiemelve: az itt kialakult etnikai-vallási sokszínűség valójában a török világ utáni, több hullámban történt betelepítések folyománya. Értékes, megőrzendő történelmi örökség ez a máig élő tolerancia, az arányok ismert és sajnálatos eltolódása dacára is – vélte.
A konferencia zárómozzanata Szilágyi Zsolt egykori temesvári egyetemista, a Thália színjátszó társulat volt tagja, 1990-ben már parlamenti képviselő hozzászólása volt, aki a temesvári népfelkelés utáni „terrorista diverzió”, a marosvásárhelyi fekete március eseményei és az Egyetem téri maratoni tiltakozás szétverése (bányászjárások) közötti hasonlóságokat elemezte ki, amelyeket a Ion Iliescu vezette hatalmi struktúrák hathatós közreműködésével valósítottak meg. Mindhárom esetben arról beszélhetünk, hogy állami intézményrendszer által, tudatosan megtervezett forgatókönyv szerint provokáltak konfliktust, több száz ember halálát és sérülését okozva ezzel. Mindhárom eseménysor emberiség ellenes bűntett, nincs elévülésük. Mindhárom esetben kulcsszerepet játszott az állami televízió és rádió, ezek voltak ugyanis a dezinformáció monopolcsatornái. A lassúbb írott sajtó nem tudta ellensúlyozni a félretájékoztatást. Mindhárom esetben tudatos, tervezett és ellenőrzött konfliktuskeltés volt a cél, a forradalmi események után az új hatalom legitimációs módszeréről beszélhetünk, Marosvásárhely után a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) megalapítását kellett megindokolni, míg az Egyetem téri antikommunista tüntetés esetén azt bizonyította a hatalom, hogy a munkásosztály nem támogatja a neokommunizmus ellen tüntető „ingyenélő egyetemistákat és szakállas értelmiségieket”. A vásárhelyi véres események kirobbantásában a hadügyminisztérium és az államelnöki hivatal által visszarendelt páncélos egység példáját említve azt mondta: az akkori hatalom robbantotta ki a magyarellenes véres konfliktust, és a magyar kártyát a hatalom azóta is mindig napirenden tartja. Ha a Securitatéról beszélünk, a bűnösség vélelmével kell számoljunk – idézte Marius Oprea kommunizmuskutatót Szilágyi Zsolt.
A konferenciát és sajtótájékoztatót követő utcai megemlékezésen Gazda István, a temesvár-gyárvárosi Új Ezredév Református Gyülekezet lelkipásztora tartott rövid áhítatot, felidézve a 32 esztendővel ezelőtti advent sorsfordító eseményeit: „Próbáltunk erőt venni félelmeinken, és a vágyainkban fölfelé tekintettünk, Istennek közelségét kerestük, és a karácsonyi csodára vártunk. Itt volt a temesvári gyülekezet Tőkés László lelkipásztorral az élen, akik nemcsak várták és vágyták a világosságot, hanem megpróbáltak tenni is azért, mondhatni aktív adventben égtek és éltek, és kitartottak a presbitériummal együtt. Akkor az adventben még nagyon halványan látszott a karácsonyi világosság, de karácsonyra felragyogott a teljes fény, amelyben ember emberben testvérét ismerte meg, román és magyar egymásra talált, és együtt örvendeztek a karácsonyi világosságnak, Krisztus megszületésének. Ezt a vágyat, ezt az örömet várjuk ma is, ezért imádkozunk, ezt kérjük Atyánktól, hogy adja meg ebben az évben is és a jövőben mindannyiunk számára.”
Annak emlékére, hogy 1989. december 15-én a temesvári magyarok és románok szolidaritást vállaltak a kilakoltatásra ítélt Tőkés László református lelkésszel, és megvédték az elnyomó kommunista hatalom visszaéléseitől, a megemlékezés részvevői magyar és román nemzetiszínű szalagokkal díszített koszorúkat helyeztek el a temesvári forradalom kezdeteinek emléket állító márványtábláknál.
