A 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (közismert nevén a Tusványos) ugyan idén is elmaradt, ám szervezői gondoskodtak arról, hogy a koronavírus-járvány ne szabjon gátat a nemzetpolitikai párbeszédnek, a nemzetben való, Kárpát-medencei együttgondolkodásnak. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen rendezi meg 2021. július 22–25. között a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a romániai Magyar Ifjúsági Tanács és a budapesti székhelyű Magyar Ifjúsági Konferencia a Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetemet „Restart-Renewal –Újraindítás-megújulás” mottóval. A több panelben zajló eszmecsere, tanácskozás és vita arról fog szólni, hogy milyen kihívások érhetik a nemzeti kisebbségvédelmet térségünkben és Európában, és melyek a gazdasági újraindítás lehetőségei a Kárpát-medencében. Egy asztalhoz ülnek ugyanakkor a külhoni magyar pártok képviselői, de a rendezvény fórumot biztosít a magyarországi politikai alakulatok közötti eszmecserére is a nemzet és szuverenitás tárgykörében.
A csütörtök délelőtti megnyitón Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, valamint Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke szólaltak fel Toró T. Tibornak, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnökének moderálásával.
A Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontban megtartott eseményen Tőkés László, az EMNT elnöke arról beszélt, hogy a magyarok történelme örökös újrakezdések láncolata, a magyaroknak Trianon és a kommunista diktatúra bukását követő rendszerváltozás után újra kellett kezdeniük mindent, és a három évtizede elindított bálványosi folyamat is ennek jegyében kezdődött. Ma ugyanezért a célért szervezkedünk, a munkába már-már belerokkanunk, de egyet azonban soha nem feledünk, Déva várának fel kell épülnie, erre vállalkozunk és szövetkezünk – mondotta a romániai rendszerváltozás egyik elindítója.
Az egykori temesvári lelkész, majd királyhágómelléki református püspök úgy fogalmazott: „Az istenes Jó és az ördögi Gonosz örökös küzdelmének koronavírusos nyavalya fertőzte világában szintén a sokatmondó apostoli ige szellemében vállaluk teljes közösséget Anyaországunkkal, amely a gyermekeink megrontóit pártoló, sötét brüsszeli erőkkel vívja egyenlőtlen harcát. A Kis-Antant és a nacionálkommunizmus átkos örökségeként tovább élő magyarellenesség közepette megdöbbenéssel kell megtapasztalnunk, hogy még a labdarúgás területére is kiterjedő hungarofóbia a szemünk láttára ölt európai dimenziót.”
A volt EP-képviselő – aki 2010–2012 között az Európai Parlament alelnöki tisztét is ellátta – kijelentette: mindazonáltal nem a csüggedés és a meghátrálás visszahúzó érzése uralja lelkünket, hanem a megújulás és az újrakezdés jegyében „járnak tábort” Sátoraljaújhelyen. A Trianon utáni időszak „száz év magánya” végeztével idén A nemzeti újrakezdés évét hirdette meg a magyar nemzeti kormány, az apostoli ige értelmében pedig azért „öltjük fel Isten minden fegyverét, hogy az ördög minden ravaszságával szemben megállhassunk”. A helytállás és az újrakezdés közép-európai arc- és harcvonalán ugyanakkor magunk mellett tudhatjuk a visegrádi országok tekintélyes táborát, amelyek népeivel múlt, jelen és jövő szorosan összekapcsol – állapította meg Tőkés László, hozzátéve: egy valóságos újrakezdéshez azonban mindenekelőtt eleven hit és cselekvésre kész erkölcsi tartás szükséges. „Eredj, ha tudsz” – írta Reményik Sándor. Mi, erdélyi magyarok nem válhatunk gazdasági menekültekké, Európa „migránsaivá”. A mesterséges asszimilációnak is ellene kell állnunk. A családpolitika és a gyermekvállalás terén az anyaországi mintát kell követnünk.
Az EMNT elnöke beszédet azzal zárta, hogy a „nem lehet” és az „ahogy lehet” múlt századi sorsos vitájának felvetődő kérdéseire meggyőződésből fakadó, egyértelmű válaszokat kell tudnunk adni, hogyha élni akarunk: „Szülőföldön, magyarul – ez a magyar nemzetpolitika kézenfekvő válasza. Itt és most – tegyük hozzá. Lehet, mert kell – mondjuk az elkötelezett transzilvanisták hitével. Itt élned, halnod kell – valljuk a Szózat költőjének rendíthetetlen hűségével, Kárpát-medencei szállásterületünk magyarságának közösségében.”
Tőkés László beszédét változtatás nélkül közöljük:
Újraindítás – Megújulás
Az egymást rég nem látott testvérek és barátok újbóli találkozásának örömével köszöntöm rendhagyó Kárpát-medencei nyári szabadegyetemünk kedves vendégeit és résztvevőit. A lebénító koronavírus-járvány miatt immár második esztendeje annak, hogy hagyományos tusnádfürdői táborozásunkról le kellett mondanunk. Németh Zsolt örökös házigazdának és alapítótársainak köszönhetően azonban a bálványosi folyamat ennek ellenére sem szakadt meg. Tavaly egy dunai hajó utasaiként tartottuk az évtizedes „tusványosi” irányvonalat, idén pedig – íme – a frissen felavatott sátoraljaújhelyi Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpont vendégeiként éltethetjük a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendszerváltó, előremutató szellemét. A szervezők – köztük az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – nevében mondok köszönetet házigazdánknak, a Rákóczi Szövetségnek a szíves vendéglátásért, kegyelettel idézve meg egyben a körünkből „a minden élők útján” nemrégen eltávozott Halzl József néhai alapító elnök áldott emlékét.
Szabadon fűzve a szót, nem tehetem, hogy megnyitó beszédem legelején ne szóljak székely politikai foglyaink, Beke István és Szőcs Zoltán börtönből való szabadulásának örömteli jó híréről. Hitet és embert próbáló fogságukban is egyenes maradt a gerincük. Ártatlanul kellett magyarságukért és érettünk, magyar nemzettársaikért keresztet hordozniuk. A sorsa próbái közt megedződött székely népet azonban nem lehet megfélemlíteni. Hálát adunk Istennek, hogy a reánk szakadó rosszat is javunkra tudja fordítani!
„Öltözzétek fel az Isten minden fegyverét – írja Pál apostol efézusbéli követőinek –, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben. Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, melyek a magasságban vannak. Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok” (Ef 6,11–13).
A hívők „lelki fegyverzetéről” szóló, veretes igeszakasz értelmében a világi hatalmasságoknak és a sötétség „világbíróinak” minden ravaszságával találják szembe magukat azok, akik Istennek tetsző és emberhez méltó életet akarnak élni. Nincsen ez másképp sanyargatott kárpátaljai magyar testvéreink esetében sem, akik jelen helyzetükben minden bizonnyal a legkiszolgáltatottabb nemzetrészét képezik Kárpát-medencei magyarságunknak. A sátoraljaújhelyi Magyar Kálvária tövében testvéri szolidaritással köszöntjük őket, a képviseletükben jelen lévő Brenzovics László elnökkel és a nyári szabadegyetem szervezői közé tartozó Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel egyetemben.
Az istenes Jó és az ördögi Gonosz örökös küzdelmének koronavírusos nyavalya fertőzte világában szintén a sokatmondó apostoli ige szellemében vállaluk teljes közösséget Anyaországunkkal, amely a gyermekeink megrontóit pártoló, sötét brüsszeli erőkkel vívja egyenlőtlen harcát. A Kis-Antant és a nacionálkommunizmus átkos örökségeként tovább élő magyarellenesség közepette megdöbbenéssel kell megtapasztalnunk, hogy még a labdarúgás területére is kiterjedő hungarofóbia a szemünk láttára ölt európai dimenziót.
Ezen nyomasztó és lehúzó körülmények között, itt, a magyar–szlovák határ zempléni, bodrogközi vidékén, a magyar haza és az elszakított területek fiainak és képviselőinek nemes gyülekezetében, mindazáltal nem a csüggedés, a panaszkodás és a meghátrálás visszahúzó érzése uralja lelkünket, hanem a megújulás és az újrakezdés jegyében „járunk tábort”. A Trianon utáni időszak „száz év magánya” végeztével idén A nemzeti újrakezdés évét hirdette meg nemzeti kormányunk, az idézett ige értelmében pedig azért „öltjük fel Isten minden fegyverét, hogy az ördög minden ravaszságával szemben megállhassunk”. A helytállás és az újrakezdés közép-európai arc- és harcvonalán ugyanakkor magunk mellett tudhatjuk a visegrádi országok tekintélyes táborát, amelyek népeivel múlt, jelen és jövő szorosan összekapcsol.
Erdélyből, pontosabban a Partium, „a Részek” Romániához csatolt részeiről jövök. A sátoraljaújhelyi Magyar Kálvária stációinak feliratain – egyebek mellett – ott olvasható Temesvár, Arad, Brassó, Nagyenyed, Segesvár, Gyulafehérvár, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad, Szatmárnémeti és Máramarossziget neve – ezredéves történelmünk megszentelt helyszínei.
Éppen száz éve annak, hogy Erdély korabeli nagyjai, Kós Károly, Zágoni István és Paál Árpád – véget vetve a trianoni békediktátum gerjesztette, bénító passzivitás átmeneti időszakának – közrebocsátották a Kiáltó szó ébresztő és cselekvésre buzdító röpiratát (1921), János apostol szavával hirdetve hitet és reménységet a lefegyverző kilátástalanságban: „Én kiáltó szó vagyok a pusztában!” (Jn 1,23).
„Egyengessétek az Úrnak útját!” – idézzük tovább az emblematikus igét. Ezt tették a kiáltvány szerzői, egy, a mostaninál is sokszorosan súlyosabb helyzetben, a nemzetpusztító trianoni nagyhatalmi merényletet követően, példát mutatva az utánuk jövő, immáron negyedik és ötödik „trianoni nemzedéknek” is arról, hogy történelmi megpróbáltatásaikban miképpen is kell szembenézniük lesújtó helyzetükkel, miként lehet talpra állniuk és már-már a feltámadással határos módon újrakezdeniük az – Isten kegyelméből – „élni akaró életet”. Kiáltó szavuk valóságos mozgósító programbeszédként hangzott: „De tudom: talpra kell állanunk mégis. (…) Le kell vonnunk a tanulságot; szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk. (…) Kiáltom a jelszót: építenünk kell; szervezkedjünk át a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája.”
Nyári táborunk helyszíne, valamint a Kiáltó szó százados évfordulója összefüggésében példázatos értékű Orbán Viktor miniszerelnök tavaly június 6-án itt elmondott beszédének üzenete. Ezelőtt száz esztendővel Kós Károly „egy keresztre feszített ország keresztjéről” szólt. A Magyar Kálvária vonatkozásában szólva Orbán Viktor – mintegy történelmi áthallásképpen – ugyanebben a szellemben fogalmazott: „Nagy nemzetté válni csak az tud, aki megjárja a maga kálváriáját. Aki kiismeri a megpróbáltatások útját. Aki kiállja a próbatételeket. Aki megérti, hogy az igazság nélkül az erő keveset ér. A történelem nem könyörületes. Nem bocsátja meg a gyengeséget. (…) A magyarok soha többé nem engedhetik meg maguknak a gyöngeség luxusát.” Kós Károly szavával szólva ez a gondolat így hangzik: „A mi igazságunk: a mi erőnk. Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. A bátraknak kiáltok hát, a harcolni akaróknak, a kötelességtudóknak, a látni akaróknak, az előrenézőknek.”
Méltó volna, hogy az egész erdélyi kiáltványt végighallgassuk. De egy megnyitó beszédben ennek nincsen helye. Categoricus imperativusként azonban még hadd idézzük Kós Károly fájó módon ítéletes, kollektív önvizsgálatra késztető kritikáját: „De kiáltom még egyszer azt is: aki gyáva, aki rest, aki alkudni akar, az nem közénk való, mert az a mi ellenségünk: a mi árulónk.” Kemény, de megszívlelendő szavak.
Történelmünk az örökös újrakezdések láncolata. Trianon, majd a párizsi békeszerződés nyomán is elölről kellett kezdenünk mindent. Ugyanez mondható el a kommunista diktatúra bukását követő rendszerváltozás tekintetében. Megjegyzem, hogy három évtizede a bálványosi folyamat is az újrakezdés jegyében indult. Íme, most, az Úrnak 2021. esztendejében ugyanerre a célra szervezkedünk. Úgy látszik, örökös Kőműves Kelemen-i sors jutott osztályrészül nekünk: amit felhúzunk estére, leomlik reggelre. A munkába már-már belerokkanunk. Egyet azonban soha nem feledünk: Déva várának fel kell épülnie. Erre vállalkozunk, erre szövetkezünk.
De: „nem szabad ámítanunk magunkat” – mondjuk Kós Károllyal. A száz éve elszakított nemzetrészek népessége az eltelt idő alatt 3,2 millióról kettőre apadt. Miközben kis-Magyarország lélekszáma maga is fogyatkozik, mindazáltal hálát adhatunk Istennek, hogy hazánk nem hagyott magunkra, és kritikus helyzetünkben számíthatunk reá. Ami azonban a mi feladatunk, azt ő sem végezheti el helyettünk. Nem válhatunk anyaországunk kitartottjaivá. Saját harcainkat nekünk magunknak kell megvívnunk. Legfőbb szövetségesünkként és védnökünkként ebben lehet segítségünkre anyai országunk.
Mindezeket szem előtt tartva, az újrakezdés nem lehet üres jelszó a szánkban. Erdélyről szólva a „magunk revíziójára” van szükség, eddigi politikánk felülvizsgálatára. Autonómiatörekvéseinkből nem engedhetünk, az elnyomó hatalommal elvtelen alkut nem köthetünk. Erdélyi nemzetpolitikánknak legfőbb próbája lesz idén ősszel a bukaresti kormánykoalíció által ismételten napirendre tűzött kisebbségi törvény. Természetesen köszönettel vesszük, hogy az Európa Tanács mostani magyar elnöksége prioritásai közé vette fel a kisebbségek ügyét. Az Unióban viszont továbbra is a végsőkig el kell mennünk a kisebbségvédelmi és a történelmi régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezések érvényre juttatása terén.
Arról sem mondhatunk le, hogy a román–magyar kapcsolatok ügyében egy, a pártpolitikai alkudozásokon és kapcsolati opportunizmuson felülálló párbeszédet folytassunk, az eddigi száz esztendő kudarcának igyekezve véget vetni ezen a téren. Temesvár 1989-es szelleméből kiindulva az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács következetesen kiáll a tényleges magyar–román megegyezés és megbékélés ügye mellett.
Egy valóságos újrakezdéshez azonban mindenekelőtt eleven hit és cselekvésre kész erkölcsi tartás szükséges. „Eredj, ha tudsz” – írja Reményik Sándor. Mi, erdélyi magyarok nem válhatunk gazdasági menekültekké, Európa „migránsaivá”. A mesterséges asszimilációnak is ellene kell állanunk. A családpolitika és a gyermekvállalás terén az anyaországi mintát kell követnünk.
A „Nem lehet” és az „Ahogy lehet” múlt századi sorsos vitájának felvetődő kérdéseire meggyőződésből fakadó, egyértelmű válaszokat kell tudnunk adni, hogyha élni akarunk. „Szülőföldön, magyarul” – ez a magyar nemzetpolitika kézenfekvő válasza. „Itt és most” – tegyük hozzá. „Lehet, mert kell” – mondjuk az elkötelezett transzilvanisták hitével. „Itt élned, halnod kell” – valljuk a Szózat költőjének rendíthetetlen hűségével, Kárpát-medencei szállásterületünk magyarságának közösségében.
Tőkés László,
az EMNT elnöke
