Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja (Platform of European Memory and Conscience, PEMC) szervezésében tartottak az idén megemlékezést – a pandémiás körülményekhez és korlátozásokhoz igazítva jórészt a virtuális térben – a temesvári antikommunista népfölkelés és rendszerváltó forradalom kitörésének eredeti helyszínén, a Mária téri református templomban december 15-én.
A rendezvény a templomban áhítattal kezdődött: Demeter Sándor parókus lelkész Jób könyvének 34. részét idézve mondott rövid, az adventi ünnepkörhöz illő és az alkalomhoz kapcsolódó prédikációt.
Tőkés László volt temesvári lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke, az EMNT elnöke nyitóbeszédében úgy értékelte, hogy a romániai magyar közösség és egyházainak elnyomatása alapos indítéka volt a nacionálkommunista Ceaușescu-rezsim elleni lázadásnak. Felidézte: 1989-ben a hatalom megpróbálta egymásnak ugrasztani a többségi románokat és a kisebbségi magyarokat, ők azonban nem engedtek a nacionalista diverziónak, és példás módon összefogtak közös ellenségükkel, az ateista, nacionálkommunista diktatúrával szemben. Úgy vélte: Temesvár mintegy tíz etnikai és ugyanannyi egyházi közösség vallási-politikai szolidaritásának köszönhetően válhatott december 20-án Románia első szabad városává. „Ezt nevezzük Temesvár szellemének, mely a román–magyar történelmi megbékélés ígéretét és esélyét hordozta magában” – mondotta, majd hozzátette: az 1990 márciusában született antikommunista Temesvári kiáltvány 4. pontja is a románok és más nemzeti közösségek közötti kölcsönös tisztelet és tolerancia mellett tett hitet. Ám a temesvári csodának hamar vége szakadt. A visszarendeződés erői által szervezett magyarellenes marosvásárhelyi pogromkísérlet már 1990 márciusában megrontotta a román–magyar kapcsolatokat, és „azóta is az államnacionalizmus szintjén mozgó magyarellenesség jellemzi Románia kisebbségpolitikáját”.
Tőkés László ezen politika példáiként említette, hogy Beke István és Szőcs Zoltán személyében jelenleg is magyar politikai foglyok ülnek börtönben Romániában, diszkriminatív jogi és adminisztratív eljárások sújtják a magyar nyelv- és szimbólumhasználatot, a kommunizmus idején elkobzott egyházi és magyar közösségi tulajdonok visszaszolgáltatása harminc év alatt sem történt meg, az úzvölgyi magyar katonatemetőt román ultranacionalisták gyalázták meg és bitorolják, Klaus Iohannis államelnök és más román vezető politikusok pedig nyilvános módon uszítanak a magyar közösség ellen. Azt is a bizonyítékok közé sorolta, hogy harminc éve várat magára az 1990-es marosvásárhelyi „fekete március” alapos kivizsgálása és a tettesek felelősségre vonása.
Az EMNT elnöke aggasztónak találta, hogy a december elején tartott romániai választásokon a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) is bejutott a román törvényhozásba, és az alakulat képviselői között olyan magas rangú nyugalmazott katonatisztek is szerepelnek, akik 1989 decemberében fegyverrel védték a diktatúrát. Reményét fejezte ki, hogy a magyarok politikai képviseletével közös kormányzásra készülő Nemzeti Liberális Párt és annak volt elnöke, Iohannis államfő felhagynak eddigi magyarellenes politikájukkal, és kellő módon elhatárolódnak a magyargyűlölő AUR-tól. Végül azt kívánta, hogy a temesvári népfelkelés mostani évfordulója is a román–magyar dialógust és megbékélést szolgálja.
A következőben Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság (Societatea Timișoara) elnöke szólalt fel online, aki nemcsak az 1989–90-es csodálatos össznépi együttérzés és együttműködés korai megszakadását idézte fel ok-okozati összefüggésekben, hanem szólt a román–magyar együttélés problémáiról is, különös tekintettel a politikai szereplők által keltett feszültségekről. Nyomatékkal szögezte le, hogy mindmáig elmaradt a diktatúra idején, valamint a forradalom közben történt törvénytelenségek teljes, alapos, átfogó feltárása, számonkérése és megtorlása, vagyis a tényleges igazságszolgáltatás. Az általa elnökölt társaság emlékezetes kiáltványának 8. pontja kiváltotta riadalom és ellenkezés már három évtizeddel ezelőtt demonstrálta, hogy a bukottnak hitt rezsim kiváltságosai nem fognak egykönnyen lemondani az évtizedek alatt felhalmozott zsákmányról…
Az európai antikommunista forradalmak emlékezete címmel Lukasz Kaminski lengyel történész, a PEMC elnöke szólt a platform törekvéseiről és munkájáról. A prágai székhelyű intézmény európai szinten igyekszik koordinálni a totalitárius múlt feltárásával foglalkozó nemzeti intézmények tevékenységét, ami azért sem könnyű feladat, mert a nyugati és keleti hozzáállás ehhez a problematikához még az Európai Unióban is eltérő.
A Kisebbségek elnyomása a diktatúrában munkacímet kapott panelben Szilágyi Zsolt – aki maga is a PEMC egyik vezetőségi tagja – kérte fel szólásra Bakk Miklós egyetemi tanárt, aki Kolozsvárról bejelentkezve előbb a totalitarizmus „fiziológiájáról” szólt rövid történeti áttekintésben, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy Romániában a kommunista diktatúra kiépítése egyben egy bürokratikus államnemzet építését jelentette, amely társadalmi és nemzeti alapon is szembement az erdélyi magyarság érdekeivel. Ennek megfelelően a kommunizmussal szembeni magyar ellenállás is kettős volt. Szerinte 31 évvel ezelőtt Temesváron a kommunizmus elleni harc találkozott az erdélyi magyarság fennmaradásért folytatott küzdelmével.
A továbbiakban Marius Oprea történész, a Doina Cornea Alapítvány kutatója Bukarestből hozzászólva adatokkal cáfolta azt a tévhitet, hogy a kommunisták hatalomra kerülésekor pártjuk és erőszakszervezeteik emberállományában túltengtek a nemzeti kisebbségekhez tartozók. A ellenben tény, hogy a diktatúra évtizedeiben a magyarokat jóval nagyobb arányban figyelte meg a kommunista politikai rendőrség, a Securitate, és az esetek többségében teljesen alaptalanul irredentának minősítette őket. Oprea az általa publikált, 1988-as marosvásárhelyi pártdokumentumra is kitért, amely feladatul szabta, hogy az iparosítás jelszava alatt román családokat kell betelepíteni, és ötven százalék fölé kell emelni a románok arányát a székely fővárosban. Szerinte az a tény, hogy a túlhajszolt nacionalizmus ellenére 31 éve sok román sietett Tőkés László segítségére, védelmére, azt jelzi, hogy mindig van lehetőség a megértésre, a változásra.
Toomas Hiio Észtországból jelentkezett be, megpróbálva keresztmetszetét adni a szovjet idők nemzetiségpolitikájának, amelyet az észt nép éppen úgy megszenvedett, mint a kommunista láger összes többi népe. Megszállás, szétszóratás, beolvasztás, elnemzetietlenítés – súlyos örökséget hordoz a jelen is a balti országban, amelyet az uniós tagságnak sem sikerült feledtetnie, megváltania teljesen.
A könyvbemutatók rendjén előbb Florian Mihalcea ajánlotta mindenki szíves figyelmébe az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja „olvasókönyvét”, amelynek magyar nyelvű változata a temesvári népfölkelés 30. évfordulóra jelent meg, tavaly ilyenkor mutatták be. A román nyelvű reprezentatív kiadvány Sǎ nu uitǎm címmel látott napvilágot, és főként az ifjabb generációk számára nyújt betekintést az európai totalitarizmusok történetébe.
A másik könyv, amely az évforduló előestjén került ki a nyomdából Kiútkeresés a hazugság világából címmel, gyakorlatilag egy dokumentumkötet. Tartalmazza Tőkés László Beszámoló az országos helyzetéről című dolgozatát, amit a volt dési lelkész 1986-ban fejezett be, az ehhez fűzött Ajánlásokat, ugyanazon évből, valamint az ezek létrejöttét, sorsát és jelentőségét taglaló, Zalatnay István teológiai doktor által jegyzett előszót. A kötet izgalmas, érdekfeszítő összegzése annak, hogy miként működött a diktatúra a református egyházban. A budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkipásztora, azaz az előszó írója szolgálati helyéről bejelentkezve mondott méltató szavakat a kiadványról, amely sokatmondó lenyomata az akkori viszonyoknak. A Tőkés László által írt korabeli összegzés is igazolja, hogy 1989-re nagyon is megérett a helyzet az egyházban is a forradalmi változásra. Az akkor már temesvári lelkészként szolgáló szerzőt és helytállását is méltatta a kötet jegyzetapparátusát összeállító Hermán M. János teológiai professzor, egyháztörténész, aki a hollandiai Zwolléból kapcsolódott be a tegnapi megemlékezésbe, több adalékkal is szolgálva a most megjelent kötetben taglalt egykori állapotokról.
A magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az erdélyi magyarok régi támogatója, Németh Zsolt az online konferencia végén fejtette ki véleményét a nemzeti kisebbségek és a diktatúrák összefüggéseiről. Arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Nemzetek Szövetsége és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet keretében demokráciák és diktatúrák közösen alkották meg a nemzetközi jogot, és a demokráciáknak többet kell adniuk, mint amennyit a közös norma rögzít. Úgy vélte: a demokráciáknak annyi jogot kell adniuk, amennyit a nemzeti közösségek kiharcolnak maguknak. Szerinte ez a helyzetfelismerés jelöli ki az elkövetkező időszakra a feladatokat. Tudnivaló, hogy a kisebbségiek általában a diktatúrák halmozottan hátrányos helyzetű polgárai, és ez a kérdés aktuálisan a Kína területén élő ujgur és tibeti kisebbség vonatkozásában éleződik ki. Arra figyelmeztetett ugyanakkor, hogy „a világ legnagyobb proletárdiktatúrájában” is autonóm területeken élnek a nemzeti kisebbségek. Mint amilyen például a Maros Magyar Autonóm Tartomány volt az 1950–60-as években Romániában. „Utóbbi ellentmondásos volt, de mégis, a meglétét mai napig hiányolják az erdélyi magyarok” – jelentette ki a fideszes országgyűlési képviselő. Szerinte a nyugati demokráciáknak figyelniük kell arra, hogy az autoriter rendszerekben beinduló demokratizálódási folyamatok során nem föltétlenül kell megszüntetni az egyes nemzeti közösségek számára létrehozott területi autonómiákat. Végül jókívánságait tolmácsolta a közelgő ünnepekre is tekintettel a megemlékezés részvevőinek és családjaiknak, népeiknek. Tőkés László püspök zárszavában a köszönet hangján méltatta azokat, akik idén is vele tartottak és emlékeztek, személyesen és virtuálisan, külön kiemelve a temesvári gyülekezetet, a mindig helytálló presbitériumot és nagycsaládos lelkipásztorukat, valamint a város egész népét. Áldott ünnepeket kívánt minden felekezet minden jó szándékú tagjának, párbeszédet, türelmet és megbékélést szorgalmazva.
A temesvári népfölkelés és forradalom áldozatai és hősei előtt fejet hajtva helyezte el végül a maroknyi jelenlévő a tisztelet és emlékezés koszorúit a református palota falán található két (magyar és német, illetve román és szerb nyelvű) emléktábláknál, elmondva közösen a Miatyánkot. A történtek újranézhetők az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Facebook-oldalán.
