A trianoni békeszerződés a vesztes magyar fél számára diktátum, mivel a wilsoni elvek semmibevételével erdélyi népünket nem kérdezték meg hovatartozási szándékáról, Magyarországot pedig nem vonták be a Nagy háborút lezáró béketárgyalásokba, hanem Erdély Romániához csatolását a győztes nagyhatalmak egyoldalú döntéseként kényszerítették reá. Emberileg érthető, hogy Románia ünnepként tekint a területét rendkívüli mértékben megnövelő békediktátum aláírásának napjára, de hasonlóképpen elvárható, hogy a magyar nép ehhez kapcsolódó fájdalmát is megértsék a románok. Trianon gyásznapján hogyan is tudnánk osztozni a román nép örömében?
Most, a koronavírus járvány idején az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács teljes együttérzéssel osztozik a veszélyhelyzet megpróbáltatásai között élő román társadalom gondjaiban és szenvedéseiben. Ezzel szemben azonban nem tudja megérteni, hogy Klaus Iohannis államelnök és követői az állampolitikai rangra emelt magyarellenesség vírusával fertőzik a román közvéleményt, a román törvényhozás pedig éppen a világjárvány válságos helyzetét tartja alkalmasnak arra, hogy a trianoni békediktátum aláírásának napját Románia hivatalos ünnepnapjává nyilvánítsa. Magyar nemzetiségű polgártársaink nevében felszólítjuk az Államelnököt, hogy ne legalizálja az erdélyi nemzeti közösségünket sértő és diszkrimináló jogszabályt. Teljes jogú, egyenrangú román állampolgárokként nem kényszeríthetnek bennünket arra, hogy történelmünk egyik legtragikusabb eseményét megünnepeljük.
Klaus Iohannis államfő április 29-i gyalázatos magyarellenes kirohanása a Ceaușescu-diktatúra legsötétebb korszakát idézi. Emlékezetes, hogy a Kondukátor 1989. december 20-i televíziós beszédében „Románia területi feldarabolásának” veszélyével riogatta az ország népét. Kísérteties, hogy röviddel ezután Ion Iliescu elnök vetette be a „területi szeparatizmus” vádját a magyarok/székelyek ellen, elindítva azt a lavinát, amely azután az 1990-es marosvásárhelyi fekete márciusba torkollott. Lehetetlen nem észrevenni, hogy Trianont most is a hírhedt Securitate álságos forgatókönyve szerint használja fel a román parlament a kisebbségi magyarság ellenében, a mostani akció karmestere pedig nem más, mint Klaus Iohannis. A felsorolt államelnöki hármas együttállása drámai relevanciával világít rá, hogy a posztkommunista Romániában milyen mértékű a titkosszolgálati hátterű nacionálkommunista visszarendeződés. Pontosabban arra, hogy a demokratikus, európai rendszerváltozás ezen a téren jóformán el sem kezdődött, és a liberális színekben játszó román nacionalizmus a szocialista utódpárttal szembeni hatalmi harcában éppen emezek ideológiai eszköztárát, nevezetesen a „magyar kártyát” veti latba politikai haszonszerzés céljából.
Mindezeket szem előtt tartva, joggal várható el, hogy az Államelnöki Hivatal és a Román Kormány a Tismăneanu-jelentés értelmében revideálja a „gyilkos” kommunista rezsim által örökségül hagyott magyarellenes politikáját, kérjen bocsánatot a romániai magyar nemzeti közösségtől, és gyökeresen változtasson elhibázott kisebbségpolitikáján. Ennek céljából a reprezentatív román–romániai magyar párbeszéd indítása halaszthatatlannak mutatkozik.
Trianon centenáriumán a nacionálkommunista vétetésű magyarellenes gyűlöletbeszéddel és uszítással szemben a romániai magyarság a közös múltunkkal való őszinte szembenézés, valamint a román és a magyar nemzet közötti történelmi megbékélés álláspontját képviseli. Gabriel Andreescu megítélése szerint „a román–magyar megbékélés esélyeinek a levegőbe röpítése egyike volt a Ion Iliescu nevével fémjelzett rezsim legvisszataszítóbb bűneinek”. Ennek jóvátétele és korrekciója elengedhetetlenül fontos.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a román–magyar megbékélés elkötelezett híveként a román és magyar vezető személyiségek által 2018. október 12-én, Kolozsváron elfogadott centenáriumi nyilatkozatot tartja mértékadónak, mely visszautasítja a magyarellenességet, követendőnek tartja az erdélyi „vallási meg kulturális pluralizmust”, teret enged „a magyarok kulturális és területi autonómiatörekvéseinek”, és arra szólítja fel honfitársainkat és a hatóságokat, hogy: „tiszteljék meg a Centenáriumot azzal, hogy elvetik a nacionalista uszítást, kerülik a konfliktust, illetve teret nyújtanak a reményeknek”.
Az EMNT a száz évvel ezelőtt kialakult status quóval egyetemben tiszteletben tartja a románok nemzeti érzéseit és ünnepeit – de ugyanezt várja el tőlük saját érzéseink és évfordulóink viszonylatában. Követendő erkölcsi imperatívuszként ajánlja figyelmükbe a nagy román hazafi, Iuliu Maniu szavát: „A románok nem akarnak elnyomottból elnyomóvá válni.” 1989-ben megvívott közös forradalmunk, Temesvár szelleme is ezt a nemes eszmét és eszményt támasztja alá. Felfogásunk szerint Trianonra az egyetlen életképes válasz: a magyar/székely autonómia.
Végezetre, jobb sorsra érdemes nemzetünk „száz éves magányára” visszatekintve, Isten iránti hálaadással mondhatjuk el Erdélyország vonatkozásában is, a Költővel, hogy „annyi balszerencse közt, / Oly sok viszály után, / Megfogyva bár, de törve nem, / Él nemzet e hazán.” (Vörösmarty Mihály: Szózat). Igen, ez a föld, amelyen élünk, a miénk. Mindazoké – legyenek románok vagy magyarok –, akik itt élnek. A határokat átrajzolhatták ugyan, de a szülőhazánkhoz való jogunktól senki sem foszthat meg bennünket. Legfeljebb „amiről a nemzet önszántából mond le”, attól foszthatja meg saját magát (Deák Ferenc).
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a trianoni békeparancs századik évfordulóján az Isten adta szülőhazánk iránti szeretetre és hűségre, föltétlen itthon maradásra buzdítja erdélyi magyar közösségünket, a mostoha időkben eltávozottakat pedig tárt karokkal hazahívja, azzal a szent meggyőződéssel, hogy: „Áldjon vagy verjen sors keze: / Itt élnünk, halnunk kell.”
„Isten, elvetettél minket, elszélesztettél minket… Megrendítetted ez országot, kettészakasztottad; építsd meg romlásait… Segíts jobboddal és hallgass meg minket!” – így imádkozzunk édes hazánkért (Zsolt 60,3-4,7).
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke
