Népszerű az “Érmellék az iskolában” program, amelyben mostantól nem csak a helyi termelők kínálatát, hanem a régió kulturális örökségét is megismerhetik az iskolások. 

A program első helyszíne a nagyváradi Szent László Római Katolikus Líceum volt, ahol az Érmelléki Gazdák Egyesülete kóstolóval és termékbemutatóval egybekötött rövid előadásokban ismertették célkitűzéseiket. Az iskola dísztermében kézműves sajtok, hidegen préselt olajok, különféle mézek, gyümölcsök várták a diákokat és tanáraikat kóstolóra. Az Érmelléki Gazdák Egyesületének síteri, székelyhídi és köbölkúti tagjainak termékeit mintegy 150 közélelmezési, közgazdasági és szakács tagozaton tanuló diák és tanár kóstolta meg.

A 2013-ban alakult Érmelléki Gazdák Egyesülete rögtön szembesült azzal a problémával, hogy a kistérség termelőinek a termékek értékesítése jelenti az egyik legnagyobb gondot. A piacon viszonylag kevés feldolgozott, magas hozzáadott értékű áru volt. Az Érmelléki Gazdák Egyesülete ezen konkrét lépésekkel szeretett volna segíteni, ösztönözve a  magas hozzáadott értékű, jellemzően kézműves termékek népszerűségének növelését, illetve az elkészítéséhez szükséges technikák elsajátítását. Ilyen konkrét program volt többek között a nagy érdeklődés mellett lezajlott sajtkészítő tanfolyam, melyet az Érmellék több településén is megszerveztek, köztük Szalacson illetve Hegyközszentmiklóson.

2015-ben indult az azóta hagyománnyá vált „Érmellék ízei és termékei” vásársorozat, amely az elmúlt öt év egyik sikertörténete.  Évente nőtt a megszervezett vásárok száma, akár csak a vásárlóké. Az egyesületbe tömörült gazdák ez idő alatt családias közösséget alakítottak ki, amelynek tagjai nem versengéssel, hanem együttműködéssel, egymástól tanulva érik el közös sikereiket.

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete kiemelt céljának tekinti, hogy a fiatalabb korosztályokkal megismertesse a helyi termékeket és ezeket népszerűvé tegye a városon élők körében is. Ennek mentén az is fontos, hogy nem csak a vásárlók nyernek a minőségi termékekkel, hanem ezen keresztül a helyi magyar vállalkozások megmaradását, az érmelléki térség legnagyobb magyar többségű területe fejlődését is biztosítani lehet.

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete elnöke elmondta: terveik szerint Nagyvárad valamennyi magyar középiskolájába szeretnének eljutni, hogy minél több városi környezetben élő fiatal ismerkedhessen meg az Érmellék termékeivel. Közös érdek, hogy minél többen tudjanak ezeknek a minőségi termékeknek a létezéséről, és hogy minél több fiatal kapjon kedvet a vidék, azon belül az Érmellék megismeréséhez.

Ezzel kapcsolatban az az ötlet is felmerült, hogy az “Érmellék az iskolában”program keretében az  előadások, kóstolók, ismertetők során ne csupán a gazdák termékeit, de az Érmellék kulturális-építészeti értékeit, gazdag magyar örökségét is megismerhessék az iskolások.  Éppen ezért várják azoknak a pedagógusoknak, iskoláknak jelentkezését, akik részt szeretnének venni a programban. Az esemény megszervezését a Bethlen Gábor Alap közreműködésével Magyarország Kormánya támogatta.

szerk

Facebook