Az ismert nemzeti jogvédő Gaudi Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője tartott előadással egybekötött könyvbemutatót, lakossági fórumot Nagyváradon, a Góbé csárdában. A lakossági fórum vendége volt Borbély Zsolt Attila közíró is, aki szintén bemutatta legutóbb megjelent köteteit. A vasárnap, február 16-án este, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) égisze alatt megszervezett rendezvényre sok érdeklődő érkezett.

A megjelenteket Pápai Zoltán, a csárda tulajdonosa üdvözölte, majd átadta a szót a rendezvény szervezőjének Nagy József Barnának, az EMNT partiumi régióelnökének aki elmondta, hogy a magyarság jogainak védelme és az ehhez kapcsolódó önrendelkezés megteremtése az egyik legégetőbb feladat napjainkban, amiért nem csak a nemzet vezetőinek, de minden tagjának küzdenie kell.

A továbbiakban Borbély Zsolt Attila, az EMNT alelnöke szólt a közönséghez. Rövid helyzetértékelést tartott a nemzet aktuális ügyeiről és helyzetéről, majd a balliberális térhódítás elleni küzdelem fontosságáról beszélt. Az érdeklődők figyelmébe ajánlotta köteteit, amik   összegyűjtött írásait, elemzéseit tartalmazzák, de bemutatta édesapja, Borbély Imre írásaiból összeállított kötetét is.

Gaudi Nagy Tamás ügyvéd előadásában szintén a balliberális térhódításról és a nemzet ez ellen folytatott küzdelméről beszélt. Több részletet is bemutatott Nemzeti jogvédelem című kötetéből. A kötet alcíme „Az európai értékek és a nemzeti önazonosság elleni globalista-patriofób támadások, és az ellenük való védekezés nemzetállami, jogvédő és civil eszközökkel”. Gaudi Nagy Tamás ennek a mondatnak szellemében tartotta meg az előadást, több példáit is kiemelve a kötetből. Az est további részében a megjelentek tehettek fel kérdéseket az előadóknak.  Az előadás alatt és a hozzászólásokban is többször elhangzott, hogy a vasárnapi Orbán Viktor évértékelő beszédének szellemében kell a nemzet egységét és felemelkedését szolgálni. A közel három órás előadás, fórum végén Gaudi Nagy Tamás dedikálta a kötetét, amit jelképes áron lehetett beszerezni a helyszínen. Az előadó és Borbély Zsolt Attila hétfőn Aradon, majd kedden Temesváron is bemutatták a kötetet.

Nagy Csaba