A temesvári magyarok szeptember 18-án emlékeztek meg Újvárossy Ernőről, akit napra pontosan éppen 30 évvel azelőtt helyeztek örök nyugalomra az erzsébetvárosi temetőben. Sokan őt tekintik a romániai rendszerváltozás első mártírjának, bár az 1989-es temesvári népfölkelés gyakorlatilag csak december 15-16-án kezdődött, amit nyomban véres megtorlás követett. Az alig 55 éves korában elpusztult építőmérnök meghurcolása, zaklatása és tragikus halála csak tetézte azt az elkeseredést és dacot, aminek túlcsordulása három hónap múltán lázadásba és forradalomba torkollott.
A temesvár-belvárosi református egyházközség róla elnevezett termében idézték meg Újvárossy Ernő alakját és korát az emlékezésre összegyűltek, köztük több régi hit- és harcostársa, barátja, ismerőse, élükön Tőkés László egykori temesvári lelkipásztorral. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspökét, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, volt európai parlamenti képviselőt, valamint a megjelenteket Fazakas Csaba parókus lelkész köszöntötte, kegyelettel említve meg a temesvári református gyülekezet három évtizeddel ezelőtti hősies kiállását és Újvárossy Ernő mártíriumát, akinek méltán áll felvésve a kopjafájára az Arany János-i sor: „Amit adál, abból semmi sincs elveszve”. Emlékeztetett: a magyarországi Szabadság Kör 2010-ben a néhai temesvári presbiternek ítélte oda posztumusz a Szabadság-díjat – ami egy bronz kisplasztika alakjában becses emléktárgya a gyülekezetnek – azért, mert amikor a Securitate megpróbálta rávenni, hogy a szabálytalanul végezze el a templombővítést, hogy a közvélemény előtt be lehessen feketíteni az egyházközség lelkészét, Tőkés Lászlót, a mérnök ellenállt, s ez az életébe került.
Balaton Zoltán, Újvárossy egykori barátja ezt erősítette meg: presbitertársa úgy volt Tőkés László támasza, hogy nem engedett a zsarolásnak. Ez éppen akkor történt, amikor a politikai rendőrség megpróbálta elszigetelni a rendszerkritikus papot a támogatóitól. A mérnök ellen foganatosított kemény hatósági fellépésnek volt következménye a halála. Nem érhette meg az ellenállók és lázadók időleges győzelmét, 1989 szabadító karácsonyát, ugyanakkor azt sem, hogy az azt követő három évtizedben miként térítik el, gyalázzák meg és lopják el a posztkommunisták a temesvári forradalmat és eszméit – mondotta a fizikus.
Tőkés László a gyülekezet egykori és mai tagjait üdvözölve felidézte, hogy milyen zilált, megtört, leszorított állapotban találta idehelyezésekor, 1986-ban a temesvári reformátusságot, milyen vegetálásban az egyházközséget, amit aztán annyira sikerült talpra állítani és lélekkel megtölteni – a megszólított hívek közös erőfeszítésével –, hogy az az országot és népet sötétben tartó rezsim rosszallását hamar kiváltotta. A megtorlás sem maradt el… A temetőben harminc éve történtekre így emlékezett: „Újvárossy Ernő temetése inkább számított néma tiltakozásnak, mint gyászszertartásnak. Még az is elhangzott akkor, hogy a gyilkosok minden bizonnyal közöttünk vannak. Ám a temesvári gyülekezet nemhogy megijedt, meghátrált, szétszéledt volna, hanem még a temetés tragédiája közepette is inkább megacélozódott és felbátorodott. Ez gyönyörű példája a közösségben összegyűjtött és megerősödő szeretetnek” – vélte ennyi év után.
Újvárossy Ernőről elmondta: meglett emberként, úgymond a hitbéli és nemzeti megtérés útján érkezett a temesvári gyülekezethez, mely éppen a temploma átalakítására készült: „A szétszéledt nyájhoz való visszatalálásnak a tipikus esete volt az övé. Építészmérnökként az ország építőtelepein töltötte élete jelentős részét, messzire vetődött népétől, anyaszentegyházától, vegyes házasságban élve el is idegenedett tőlünk. Tudatosan szánta rá magát az elfelejtett egyházához való visszatérésre, túlzás nélkül megtérésnek nevezhetjük az atyai házhoz való visszatalálását, és ezt kifejezésre is juttatta. Az ő haza- és megtérése egybeesett azzal a történelmi pillanattal, amikor a temesvári református gyülekezet magára és egymásra talált, hitében megbátorodott, és híven kiállott meggyőződése és az igaz ügy mellett. Ez kiváltképpen elmondható Újvárossy Ernőről, aki a maga csendes és szerény módján mindvégig élen járt a gyülekezeti munkában és jogvédő küzdelmünkben” – mondotta a püspök, hozzátéve: nyilván ezzel vonta magára a kommunista diktatúra haragját. S lám, ma sem tudottak Újvárossy halálának a körülményei, és ahogy telik az idő, egyre csökken annak az esélye, hogy kiderüljön, mi is történt vele. Tőkés László úgy vélte: az akkori hatóságok vagy közvetlenül, vagy közvetetten „tették el láb alól”, vagy megölték, vagy belehalt a kínzásba. Meggyőződése, hogy nem önkezűleg vetett véget életének, hiába adtak ki a rezsim emberei olyan igazolást, ami holmi gyógyszer-túladagolásra utalt. Holttestét a kommunista hatóságok lepecsételt koporsóban adták ki, családtagjai is csak egy pillanatra láthatták. A hozzátartozókat valószínűleg megfenyegették, mert nem kértek nyomozást sem 1989 decembere előtt, sem azután a halála ügyében.
Az EMNT elnöke végül rámutatott: „Harminc év után változatlanul nagyon rosszul állunk az igazságtétel dolgában, és így van ez nemcsak Újvárossy Ernő halála esetében, hanem a forradalom idején és utána elkövetett tömeggyilkosságok, az 1990-es bányászjárás vagy a marosvásárhelyi parasztjárás esetében is, egyik ügyben sem történt meg az igazság feltárása.”
Tolnay István, aki szintén jó ismerőse volt Újvárossy Ernőnek, őszinte hívő embernek nevezte őt, aki szinte a naivságig jóhiszemű volt. 1989 áprilisában a mérnök levelet írt az akkori püspöknek, amelyben tiltakozott Tőkés László eltávolítási szándéka ellen, azt remélve, hogy ennek hatására Pap László megváltoztatja döntését. „Újvárossy Ernő a korán jött hős, aki már a forradalmat megelőző események során elesett, és hajlamosak vagyunk arra, hogy elfelejtsük, ezért beszélni kell róla és az akkori eseményekről, mert a mostani fiatal generáció keveset vagy semmit nem tud erről az időszakról” – mondta keserűen az egyetemi tanár.
Kabai József fogtechnikus felidézte Újvárossy Ernő holtteste megtalálásának furcsa körülményeit: a kutyáját a külvárosi erdőben sétáltató fiatalember fedezte fel a holttestet, aki később maga is nyomtalanul eltűnt Temesvárról. Ez a történet még homályosabbá teszi az Újvárossy-ügyet, akárcsak a forradalom után egy másik gyülekezeti tagot, Toszó Árpád mérnököt ért titokzatos támadás esete, amelynek úgyszintén tragikus következményei voltak.
A megemlékezés részvevői végül elzarándokoltak az erzsébetvárosi temetőbe, Újvárossy Ernő sírjához és az 1999-ben rajta felállított impozáns kopjafájához, ahol Demeter Sándor lelkipásztor tartott igei áhítatot a 90. zsoltár alapján. Tőkés László mellett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt országos és Temes megyei képviselői, a belvárosi és gyárvárosi református gyülekezet, valamint a temesi egyházmegye elöljárói, illetve magánszemélyek helyezték el a kegyelet és a tisztelet koszorúit, virágait a nyugvóhelyen.
