A nagyváradi székhelyű Magyar Polgári Egyesület hungarikumokkal és nemzeti értékekkel foglalkozó tematikus napot szervezett december 8-án, szombaton. A magyarországi Agrárminisztérium Hungarikum bizottsága által támogatott rendezvényre a   Partiumi Keresztény Egyetemen került sor.

Délelőtt 10 órakor kiállítások megnyitásával kezdődött a rendezvény, s három kiállítás is bemutatásra került. A Budapestről érkezett kiállítás a hungarikumokat mutatta be különböző tárgyak, szórólapok, plakátok segítségével. A Debrecenből érkezett kiállítás egyrészt a debreceni Értéktárat mutatta be, másrészt különböző viseleteken keresztül azt a cívis hagyományt, ami a múlt értékeire, hagyományaira építve tervez a mai korban is használható öltözékeket. A megjelenített viseleti darabok mindenek előtt a jellegzetes cívis polgári, illetve egyházi palástokból kínáltak ízelítőt.

A harmadik kiállítást a Magyar Polgári Egyesület készíttette. Ez a kiállítás a teljesség igényével, harmincöt színes tablón mutatta be a jelenlegi hetven hungarikumot. A kiállítást az MPE vándorkiállításként terveztette meg, így a könnyen szállítható tablókat iskolákban, közintézményekben, más településeken is bemutatják a közeljövőben.

A kiállítások megnyitójára a debreceni és Hajdú-Bihar megyei értékeket, hungarikumokat bemutató előadáson került sor. Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, a Hungarikum bizottság volt tagja köszöntötte a megjelent szép számú hallhatóságot. A köszöntő után Dr. Mazsu János, a Debreceni Értéktár bizottság elnöke, debreceni önkormányzati képviselő tartott vetített képes előadást, melyben Debrecen értékeit, az értékőrzés és a megújulás egyaránt fontos kérdéskörét mutatta be az érdeklődőknek.

A délelőtt folyamán, az egyetem dísztermében a nagyváradi Lilliput Bábszínház előadását is megtekinthették a gyermekek és felnőttek. Az égig érő fa című előadás nem csak a darab rendezésében volt különleges, hanem díszleteiben is, hiszen azok az egyik legősibb kézműves technikával, nemezeléssel készültek.

Ugyancsak délelőtt került sor arra a kerekasztal beszélgetésre is, ahol az erdélyi magyar gazdasági felemelkedés lehetőségeit mutatták be az előadók. Csomortányi István, az EMGE Szövetség elnöke előadásában a vidéki gazdaságfejlesztés lehetőségeiről, az Agrárminisztériummal való közös munkáról beszélt, külön kitérve a falugazdász hálózat fontosságára. Habinyák István nagyváradi fiatal vállalkozó a vállalkozás beindításáról beszélt, az ötlet megszületésétől kezdve a vállalkozás beindításán keresztül az első sikerekig.

Délután újabb kerekasztal beszélgetésre került sor, ezúttal a hungarikumokról és a nemzeti értékekről esett szó. Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke rövid előadásában bemutatta a Nagyváradi Magyar Értéktárat, amelyet az elmúlt évben állítottak össze dr. Fleisz János nagyváradi történésszel együtt. Babos Krisztina, a Szatmári Gazdák Egyesületének elnöke a szatmári értékekről tartott rövid, érdekes előadást.

Délután került sor a hungarikumok sorába tartozó debreceni páros kolbász kóstolójára. A kóstoltatást a Debrecenből érkező Hajdúhús 2000 Kft. biztosította.

A programsorozat az egyetem dísztermében, egy gálaműsorban csúcsosodott ki. A termet megtöltő közönséget Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke köszöntötte, majd a Váradi Dalnokok léptek fel, akik katonanótákat és Dankó Pista szerzeményeket adtak elő Márkus Zoltán kántor-karnagy vezetésével. Ezt követően Heit Loránd és zenekara „Nem élhetünk muzsikaszó nélkül” című nóta-összeállítással szórakoztatták a jelenlévőket. A hungarikumok sorába tartozó magyar nótákat szintén egy hungarikum, a cimbalom, tette teljessé. A nótacsokor után egy újabb hungarikum, a tárogató következett. Kiss Géza kántor-karnagy közismert egyházi és magyar népénekekkel, a tárogató különleges hangjával hangolta a közönséget az adventi és karácsonyi ünnepekre. A gálaelőadás végén a szintén hungarikumok sorába tartozó magyar táncházmozgalmat jelenítette meg a Csillagocska Néptáncegyüttes és zenekara. A Benedek Árpád zenepedagógus, néptánctanár által felkészített gyermekek somogyi és felcsíki táncokat mutattak be. A zenekar kivételes teljesítményét és a kis táncosok elragadó bemutatóját vastapssal köszönte meg a hálás közönség.

A Hungarikum Napon mindezek mellett könyvvásárra és kézműves termékek vásárára is sor került az egyetemen. Az Érmellékről érkezett kézművesek, őstermelők levendulát és körömvirágot, mézeskalácsot és mézet, bort és tormát, különböző magvakból préselt olajokat és számos más terméket kínáltak az érdeklődőknek.

Az első nagyváradi Hungarikum Nap sikerén felbuzdulva a szervezők azzal búcsúztak el az érdeklődőktől, hogy szeretnének hagyományt teremteni a rendezvényből.

Nagy Csaba