Csütörtök délután a Bolyai téri unitárius templomban tartott megemlékezést az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete.
Az unitárius templomban tartott rendezvény Johann Erasmus Kindermann Preambulum című művével kezdődött Szabó Hajnal Imola előadásában, és a himnuszokkal ért véget. Az emlékrendezvényre és az emlékezőkre Nagy László unitárius lelkész mondott áldást.
Az áldozatként hullajtott vérből mindig új élet sarjad
Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke beszédében kiemelte: „Az aradi tizenhármak és az első magyar miniszterelnök vértanúsága azt üzeni 169 év távlatából a század és a jövendő magyarjainak, hogy az áldozatként hullajtott vérből mindig új élet sarjad”.
Felhívta a figyelmet: „Tanuljunk történelmünk nagy alakjaitól, a széttöredezett magyar valóságban nyújtsuk egymás felé a kezünket, és Wass Albert gondolatát követve, amely aktuálisabb, mint bármikor, fogjuk meg egymás kezét, legyünk egy cél és egy akarat, mert csak az összefogás biztosíthatja magyar jövőnket itthon, Erdélyben!”
A rendezvényen fellépett a marosvásárhelyi Kistemplom Evangélium kórusa (karvezető: Szatmári Ildikó), a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes Simon Kinga vezetésével, valamint a Művészeti Líceum dráma szakos diákjai – Nagy László (Juhász Gyula – Vértanúink), Czimbalmos Brigitta (Ady Endre – Október 6.), Siklódi Lehel (Juhász Gyula – Arad).
A himnuszok eléneklése előtt felolvasták Danjanich imáját, amelyet a kivégzése előtti éjszakán írt.