Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Reconstructio Egyesület október 12-én (pénteken) 13 órától Kolozsváron, a Vallásszabadság Házában (Kossuth Lajos/B-dul 21 Deccembrie utca 14. szám) szervezi meg hagyományosnak számító román—magyar konferenciáját Centenáriumaink. Hogyan tovább a román—magyar kapcsolatokban? címmel.

Az eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Az elmúlt öt évben immár hagyománnyá vált az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és partnerszervezetei által létrehozott román—magyar konferenciasorozat, mely során a jelenlévők aktuális közéleti problémák megtárgyalásán keresztül igyekeznek válaszokat találni a román és a magyar közösséget érintő kérdésekre. Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Brassó, Kolozsvár és Nagyvárad után most ismét a kincses városba várják mindazokat, akik érdeklődnek a konferencia címében is jelzett témák iránt.

A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az érdeklődők jelentkezését október 11-én 18 óráig várják a titkarsag@emnt.orgcímen vagy a 0264-333 461-es telefonszámon. Az eseményre történő személyes regisztráció pénteken 13 órától kezdődik, majd 14 órától köszöntő beszédekkel veszi kezdetét az esemény, melyen sor kerül egy közös, román—magyar nyilatkozat bemutatására és elfogadására is.

A kétrészes kerekasztal-beszélgetésen jelen lesz többek közt Gabriel Andreescu, emberjogi aktivista, politológus, Smaranda Enache, emberjogi aktivista, a Pro Európa Liga társelnöke, Eckstein-Kovács Péter, jogász, Liviu Antonesei, író, egyetemi tanár, Molnár Gusztáv, filozófus, politológus, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke, Sabin Gherman, televíziós szerkesztő, műsorvezető, Bakk Miklós, politológus, egyetemi tanár, Lucian Năstasă-Kovács, történész, Dávid László, rektor, Cristian Sandache, történész, politológus, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Marius Tabacu, a Transilvania Állami Filharmónia igazgatója, Kolumbán Gábor közgazdász, egyetemi tanár, dr. Bodó Barna politológus, szakíró és Radu Rălianu, az Active Watch programkoordinátora. A rendezvényt szervező EMNT nevében a megnyitón beszédet mond Tőkés László, az EMNT elnöke, európai parlamenti képviselő. A 20 óráig tartó konferencia ideje alatt bemutatásra kerül az elmúlt öt év tanácskozásait összefoglaló kiadvány is, melyet Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke mutat be.

Az esemény egésze két nyelven (románul és magyarul) zajlik – szinkrontolmácsok közreműködésével. A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

 

Centenáriumaink. Hogyan tovább a román–magyar kapcsolatokban?

Kolozsvár, 2018. október 12.

Vallásszabadság Háza (Kossuth Lajos utca 14. szám)

 

Programterv

 

13:00–14:00      Regisztráció

14:00–14:30      Megnyitó, köszöntések

Tőkés László, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke

14:30–14:50      A magyar–román nyilatkozat bemutatása

14:50–17:00      Kerekasztal-beszélgetés (I.)

Moderátor: dr. Sándor Krisztina, ügyvezető elnök, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

Ramona Băluţescu, író, közíró

Gabriel Andreescu, emberjogi aktivista, politológus

Kolumbán Gábor, Civitas Alapitvány elnöke

Smaranda Enache, emberjogi aktivista, társelnök, Pro Európa Liga

Eckstein-Kovács Péter, jogász

Molnár Gusztáv, filozófus, politológus

Radu Răileanu, programkoordinátor, Active Watch

Smaranda Enache, emberjogi aktivista, volt nagykövet

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke

17:00–17:20      Hozzászólások

17:20–17:50      Kávészünet

17:50–18:00      Az elmúlt 5 év konferenciáit összegző kiadvány bemutatója

18:00–18:20      Sabin Gherman, televíziós szerkesztő, műsorvezető, Kolozsvár

18:20–19:00      Kerekasztal-beszélgetés (II.)

Moderátor: dr. Bakk Miklós, politológus, egyetemi tanár

Lucian Năstasă-Kovács, történész

Dávid László, rektor

Cristian Sandache, történész, újságíró

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke

Marius Tabacu, a Transilvania Állami Filharmónia igazgatója

Bodó Barna, politológus, szakíró

19:50–20:00       Hozzászólások, összegzés

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Nagy Csaba