Több százan gyűltek össze csütörtök délután Kézdivásárhely főterén, hogy a terrorizmus miatt elítélt Beke István és Szőcs Zoltán bebörtönzése ellen tiltakozzanak. A tüntetők háromnyelvű (magyarul, románul és angolul is olvasható), „Szabadságot a politikai foglyoknak!” feliratot tartottak a magasba.

 „Tiltakozunk a nacionálkommunizmus, a Ceauşescu-diktatúra és a Securitate magyarellenes politikájának és módszereinek alkalmazása és továbbélése ellen. Utódkommunista hatalom került a kormányba, a kommunista titkosszolgálat őrzi és védi pozícióit, és a jelek szerint tovább működik az egykori Securitate, és annak „irredenta magyarok” elnevezésű ügyosztálya, amelyik ránk szakosodott, és gátlástalanul folytatja tevékenységét” – jelentette ki Tőkés László. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke hozzátette: a rendszerváltás után 29 évvel azzal kell szembesüljön az erdélyi magyar közösség, hogy a koncepciós perek és a politikai foglyok korszaka visszatért. Tőkés felszólította Románia kormányát, hogy szüntesse be nyíltan magyarellenes politikáját, mely a centenárium évében csak felerősödött, az RMDSZ-t pedig arra kérte, hogy folytassa a megkezdett, közös utat, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy Beke István és Szőcs Zoltán kiszabadulhasson. „Az RMDSZ partneri viszonyban áll a kormánypártokkal, az utódkommunista szociáldemokrata párttal és koalíciós partnerével, ezért ne asszisztáljanak a törvényhozásban a jogállamiságot csorbító törvénykezés folyamatában. A partnerség felmondása is komoly eszköz lehet a kezükben a magyar politikai foglyok és a magyar szabadság védelmében” – mondta Tőkés László, majd hozzátette: jogi és politikai téren is folytatni kell a küzdelmet az igazságért. Az EMNT elnöke szerint Klaus Johannis államfő soron kívül kellene kegyelemben részesítse a bebörtönzött fiatalokat, a politikai nyomásgyakorlás kapcsán pedig elmondta: nemzetközi fórumokon is képviselni kell a politikai foglyok igazságát, ezért az Európai Parlament minden tagját tájékoztatta – egyenként – az igazságtalanságról.

Az Erdélyi Magyar Néppárt a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz fordul Beke-ügyben, amint megkapják a jogerős ítélet indoklását – mondta el a kézdivásárhelyi tüntetésen Toró T. Tibor, a Néppárt ügyvezető elnöke. A politikus kijelentette: „Mi, az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői és tagjai, úgy gondoljuk, nem általában a román igazságszolgáltatással álluk szemben, hanem annak függetlenségét és szakmaiságát eláruló néhány tagjával. Épp ezért a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz fordulunk – a megszületett ítélet indoklásának ismeretében – és kérjük: állapítsák meg a lefolytatott per koncepciós jellegét, rendeljék el annak felülvizsgálását, és állapítsák meg a személyi felelősségeket úgy az eljáró ügyészek, mint a bírók esetében! Ehhez a román jogvédő- és szakmai szervezetek segítségét is kérjük.” Toró T. Tibor hozzátette: a Néppárt az európai regionalistákat és autonomistákat tömörítő Európai Szabad Szövetség tagpártjaihoz és testvérszervezeteihez fordul, arra kérve őket, hogy szolidaritásukkal és közbenjárásukkal sikerüljön felhívni a szélesebb közvélemény figyelmét is a történtekre, ezzel is nemzetközi nyomás alá helyezve e szégyenletes ügy felelőseit.

Nagy Csaba