Helyi kontaktszemélyek és az EMNT Demokráciaközpontok munkatársainak bevonásával, valamint a Néppárt helyi tanácsosaival és önkénteseivel gyűjtik a magyar országgyűlési választásra leadandó levélszavazatokat Udvarhelyszéken – számolt be Lőrincz Árpád, az Erdélyi Magyar Néppárt udvarhelyszéki elnöke és Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöke.

A hétfőn délelőtt Székelyudvarhelyen megtartott sajtóértekezleten elhangzott: a szombati határidőig több mint 378 ezer határon túli magyar állampolgár kérvényezte felvételét a választói névjegyzékbe, s ebből közel 250 ezer regisztráció Romániából érkezett be a Nemzeti Választási Irodához. „A regisztrációs folyamat során 17 ezer embert kerestünk meg Udvarhelyszéken. Nem csak a regisztráció fontosságára hívtuk fel a figyelmüket, de segítettünk a már meglévő regisztráció leellenőrzésében, valamint az új regisztrációk elvégzésében is. A múlt héten már megérkeztek az első szavazólapok, s ezért fontos kihangsúlyoznunk: munkatársaink és önkénteseink segítenek a szavazólaphoz tartozó azonosító nyilatkozat kitöltésében, valamint biztonságban eljuttatják a szavazólapot is tartalmazó borítékot a főkonzulátusra. Udvarhelyszéken 30 településen és 13 állandó gyűjtőponton adhatók le a voksok” – mondta Lőrincz Árpád. A Néppárt udvarhelyszéki elnöke hozzátette: azokon a településeken, ahol nem állandó gyűjtőpontoknál adhatók le a szavazatok, ott a helyi kontaktembert kell felkeresni.

„Az EMNT Demokráciaközpontok Erdély-szerte meghosszabbított nyitvatartással működnek, így Székelyudvarhelyen is – a Vár utca 4. szám alatt – 20 óráig, szombatonként pedig 13 óráig várják az érdeklődőket. Fontos kihangsúlyoznunk: abban az esetben, ha valaki elrontja az azonosító nyilatkozat kitöltését, vagy egyéb hibát követ el a borítékolás során, bátran keresse fel az EMNT munkatársait, hiszen a szavazólapon kívül minden más pótolható. Ugyanakkor azok se ijedjenek meg, akik még nem kapták meg a szavazólapjukat: az elkövetkező napokban biztos megérkezik minden regisztrált számára, s voksaikat így legkésőbb április 7-én (szombaton) 13 óráig leadhatják” – jelentette ki Nagy Pál. Az EMNT udvarhelyszéki elnöke hozzátette: az elmúlt időszakban tájékoztató kiadványokat juttattak el a polgárokhoz, melyben a szavazás menetére és egyéb tudnivalókra is felhívták a figyelmet. „Ha a választók biztosak szeretnének lenni abban, hogy szavazatuk még időben célba ér, akkor ne a posta szolgáltatásait vegyék igénybe, hanem bízzák voksukat az EMNT és a Néppárt munkatársaira” – zárta a sajtótájékoztatót Nagy.

Nagy Csaba