Sajtótájékoztatót tartott Nagyváradon Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke és Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke. Az eseményen elmondták: a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint eddig több mint 353 ezer külhoni magyar állampolgár regisztrált a választói névjegyzékbe, melyből közel 250 ezer erdélyi magyar állampolgár.

A négy évvel ezelőtti adatokhoz képest megkétszereződött az erdélyi regisztráltak száma Erdélyben. Fontos megjegyezni, hogy aki részt kíván venni az április 8-i magyar országgyűlési választásokon, annak legkésőbb március 24-ig kell kérvényeznie regisztrációját. Ebben a Néppárt és az EMNT munkatársai egyaránt segítenek, valamint a www.valasztas.info honlapot felkeresve, online is elvégezhető a regisztráció. Aki március 24. után kérelmezi nyilvántartásba vételét, már nem fogja megkapni levélszavazatát, s óva intünk mindenkit attól, hogy a Román Posta szolgáltatásait igénybe véve próbálja meg célba juttatni a regisztrációs ívet, vagy a későbbiek során a levélszavazatot és azonosító nyilatkozatot tartalmazó borítékot” – hangsúlyozta Csomortányi. A Néppárt megyei elnöke hozzátette: mindazok, akik rendelkeznek magyarországi lakcímmel, nem kapnak levélszavazatot, hanem a lakcímük szerinti szavazókörben kell leadják voksukat. Amennyiben ez utóbbi eset áll fenn, érdemes szem előtt tartani, hogy április 8-án – a román húsvét miatt – nagy sorok alakulhatnak ki a határon. A korábbi tapasztalatok alapján elmondható: március 15. után várhatóak az első levélcsomagok – annak függvényében, hogy a jelöltekkel kapcsolatban beérkeznek-e óvások a magyarországi hatóságokhoz. Csomortányi István elmondta: mivel a korábbi években sok hibásan kitöltött azonosító nyilatkozatot küldtek vissza az erdélyi magyar szavazók, az EMNT és a Néppárt munkatársai és önkéntesei segítenek ezek kitöltésében – a lakcímkártyán vagy a honosítási okiraton szereplő adatok alapján. A politikus hangsúlyozta: csak a nyilatkozat kitöltéséhez nyújtanak segítséget, a borítékolásban és szavazásban nem, ugyanakkor a lezárt levélszavazatokat összegyűjtik és biztonságos körülmények között eljuttatják a konzulátusokra.

Nagy József Barna elmondta: a nagyváradi EMNT Demokráciaközpont meghosszabbított nyitvatartással – 9 és 19 óra között – várja az érdeklődőket, valamint az elkövetkezendő időben regisztrációs körutakat is szerveznek. Ennek eredményeként – március 11-én – a Belényesi-medencében lesznek jelen.