Immár negyedik alkalommal tartottak regisztrációs napot a szentegyházi EMNT Demokráciaközpont munkatársai február 11-én, a szentkeresztbányai ifjúsági házban.

A januári hónapban összesen három regisztrációs napra került sor Szentegyházán és környékén. Februárban is tovább folytatódott az esemény így  lakósoknak ezúttal is lehetőségük nyílt részt venni a regisztrációs napon. Az eddigi négy regisztrációs nap során több mint 1000 ember kérte az EMNT Demokráciaközpont munkatársainak segítségét, s közel négyszázan regisztráltak az április 8-i magyarországi országgyűlési választásokra.

Mint ismeretes, az anyaországi választásokhoz szükséges regisztrációt március 24-ig lehet elvégezni, ezt követően pedig – március 24. és április 8. között – minden regisztrált erdélyi magyar állampolgár megkapja levélszavazatát és a mellékelt azonosító nyilatkozatot – melynek kitöltésében szintén segítenek az EMNT munkatársai. Abban az esetben, ha a legutóbbi regisztráció óta bárki esetében adatmódosulás történt, vagy nem emlékszik, hogy regisztrált-e, megismételheti a választói névjegyzékbe való felvételét.

A Néppárt és az EMNT közösen létrehozott online felületén, a www.valasztas.info címen, a szavazással és regisztrációval kapcsolatos minden további tudnivaló elérhető.