A Gyimesekben is várják a regisztrálni és honosodni vágyókat – jelentette be Tiboldi László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke csíkszeredai sajtótájékoztatóján. Az EMNT vezetőjének és Csillag Erikának, az EMNT munkatársának beszámolójából kiderült: Gyimesfelsőlokon minden hétfőn, Hidegségben minden kedden, Gyimesközéplokon pedig minden pénteken 16 és 19 óra között várják az érdeklődőket a helyi plébánián, telefonon pedig minden munkanapon elérhetőek a 0746 538 323-as telefonszámon.

„Mint ismeretes, 2018 április 8-án országgyűlési választások lesznek Magyarországon, melyen a magyar állampolgársággal rendelkező erdélyiek is szavazhatnak. Ahhoz azonban, hogy szavazati jogukkal élhessenek, szükséges kérelmezniük – regisztrálniuk – a választói névjegyzéke való felvételüket. Mindehhez az EMNT által működtetett Demokráciaközpontok munkatársai segítséget nyújtanak. A hátralévő hat hétben arra törekszünk, hogy a lehető legtöbb erdélyi magyar állampolgárt elérjük, és felhívjuk figyelmüket a regisztráció fontosságára, valamint segítséget nyújtsunk e folyamatban” – mondta Tiboldi László. Az EMNT alelnöke hozzátette: amint arról már korábban is beszámoltak, a regisztráció okán tavaly ősz óta 44 ezer személlyel – a Székelyföldről megközelítőleg 28 ezer emberrel – sikerült kapcsolatba lépnie – telefonon vagy személyesen – az EMNT és a Néppárt munkatársainak, valamint önkénteseinek, s ennek eredményeként 35.521 embernek ellenőrizték is a regisztrációját. „Az EMNT Demokráciaközpontok a magyar kormány stratégiai partnereként végzik munkájukat, s az elmúlt években már komoly tapasztalatot gyűjtöttek a regisztrációban és a levélszavazatok begyűjtésében is. A 2014-es magyarországi választások idején 85 ezer regisztrációt sikerült lebonyolítanunk, az EMNT és a Néppárt munkatársai és önkéntesei pedig több mint 62 ezer levélszavazatot gyűjtöttek be. A 2016-os népszavazás alkalmával 270 településről 40 ezer levélszavazatot gyűjtöttünk be, s ugyanígy igyekszünk helyt állni a 2018-as választások során is. A magyar kormány és a külképviseletek visszajelzései arról árulkodtak, hogy kollégáink minden eddigi alkalommal pontosan és jól dolgoztak” – jelentette ki Tiboldi.

A sajtótájékoztatón elhangzott: március 24. és április 8. között minden regisztrált erdélyi magyar állampolgár meg kell kapja a levélszavazatot és az azonosító nyilatkozatot – melynek kitöltésében szintén segítenek az EMNT munkatársai –, amennyiben pedig a legutóbbi regisztráció óta bárki esetében adatmódosulás történt, vagy nem emlékszik, hogy regisztrált-e, megismételheti a választói névjegyzékbe való felvételét. A Néppárt és az EMNT közösen létrehozott egy online felületet is a www.valasztas.info címen, ahol a szavazással és regisztrációval kapcsolatos minden tudnivaló elérhető, valamint elvégezhető – az NVI honlapján keresztül – az online regisztráció is. Az EMNT vezetői korábban is jelezték: a legbiztonságosabb módja a voksok célba juttatásának az, ha a szavazatot és az azonosító nyilatkozatot tartalmazó lezárt borítékot eljuttatják a legközelebbi EMNT Demokráciaközpontba, vagy az EMNT és Néppárt terepen dolgozó munkatársaihoz, akik aztán a szavazatokat eljuttatják a külképviseletekhez.

A sajtótájékoztató végén elhangzott: az EMNT vezetői sikerként értékelik, hogy a Gyimesekben is beindították a munkát, s hangsúlyozták, a regisztráció mellett továbbra is foglalkoznak a honosítással és a magyar állampolgársághoz kötődő egyéb ügyintézésekkel is. „Tudva, hogy sokan a szavazólapot tartalmazó borítékot a konzulátusokra kérték, valamint a kitöltött szavazólapot és a nyilatkozatot személyesen szeretnék leadni a konzulátusoknál – munkaidejük után –, arra kérjük a magyar kormányt és a külképviseleteket, hogy – az előző évekhez hasonlóan – meghosszabbított nyitva tartással segítsék az erdélyi magyar állampolgárokat” – zárta felszólalását Tiboldi László.

Nagy Csaba