Október 11-én tisztújító közgyűlést tartott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Máramaros megyei szervezete a nagybányai Teleki Magyar Házban.

A tanácskozást Szaniszló József, az EMNT Máramaros megyei elnöke nyitotta meg, aki köszöntötte a jelenlévő tagságot, majd beszámolt az elmúlt két év tevékenységéről, az Erdélyi Magyar Néppárttal közösen szervezett rendezvényekről, valamint a nagybányai EMNT Demokráciaközpont elért eredményeiről.

A tevékenységi beszámoló során elhangzott: a helyi EMNT-sek pályázati tájékoztatót szerveztek egyházi személyek és civil szervezetek számára, segítettek a Véső Ágoston Munkácsy–díjas festőművész által szervezett és vezetett Nagybánya Festőtelep felsőbányai táborának szervezésében, valamint könyvadományt juttattak el végzős, gimnazista diákokhoz és I-VIII. osztályos tanulókhoz. Szaniszló felszólalásából kiderült: 2015 júniusa és 2017 szeptembere között 896 személynek segítettek a magyar állampolgárság megszerzésében. A megyei elnök beszámolójában kitért a közéleti események elemzésére, valamint az EMNT és Néppárt együttműködésére is.

A beszámoló után a jelenlévők egyhangúan újraválasztották a szervezet megyei elnökének Szaniszló Józsefet, akit munkájában – alelnökként – Suhárt Éva Anna, Hupka Félix és Ladányi Sándor segít majd.

Nagy Csaba