Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöksége elfogadhatatlannak tartja, hogy a spanyol központi hatalom megtiltotta és megpróbálta megakadályozni egy alapvető demokratikus jog, a népszavazás gyakorlását.

Döbbenten követtük a Katalóniában lezajlott október 1-jei erőszakos rendőri fellépéseket, melyet a régió függetlenségére kiírt népszavazás kapcsán a spanyol hatóságok elkövettek. Helytelennek és felháborítónak tartjuk, hogy az Európai Unió egyik tagállamában rendőri erőszakkal akadályozzák meg az egyik alapvető demokratikus joggyakorlást – a szavazást. Európa nyugati felén október 1-jén civileket ért fizikai erőszak azért, mert szerették volna kinyilvánítani politikai véleményüket a saját régiójuk, lakhelyük jövőbeli sorsát illetően. Tiltakozunk a spanyol rendőrség durva fellépése ellen, és szolidaritásunkat fejezzük ki a katalán kormány vezetői, valamint mindazok mellett, akik sérüléseket szenvedtek.

Sokunkban azóta óhatatlanul felmerült a kérdés és a párhuzam: mi lenne, ha egyszer Erdélyben is népszavazást szerveznénk a régió sorsát illetően. A közel 100 éves tapasztalat mondatja ki velünk: ugyanolyan vagy még rosszabb lenne, mint ami október 1-jén történt Katalóniában. Ennek ellenére, és éppen a kerek évfordulóhoz közeledve, a katalán népszavazás margóján ki kell mondani: Erdély ma is őrzi saját régiós identitását, melyet a bukaresti kormánynak tiszteletben kellene tartani. Erdély nem Románia – jogilag ugyan igen, de ami fontosabb: történelmi, kulturális és szellemi értékeit tekintve saját identitással bíró térség, mely hosszú történelme során többször volt önálló fejedelemség, mint országrész. Erre a hagyományra a mai Európában építeni érdemes és kell: közösséget, gazdaságot, jövőt.

Mi a régiók Európájában hiszünk. Ez segítheti erdélyi, székelyföldi törekvéseinket, s ennek szellemében támogatjuk a katalánok és minden más európai nép önrendelkezési küzdelmét.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Országos Elnöksége