A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció külhoni magyarságunkkal szembeni militáns ellenséges érzülete közismert. A koalíció megveszekedett pártkatonájaként Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester megelőző európai parlamenti képviselősége idején egyetlen alkalmat sem szalasztott el arra nézve, hogy a migránsok, a romák, a nemi kisebbségek védelmére kelve bele ne rúgjon saját magyar hazájába, „rasszista és idegengyűlölő menekültügyi politikával”, gyűlöletbeszéddel, gyűlöletkeltéssel, ellenségképgyártással, „az Unió egészét veszélyeztető otromba és mérgező politizálással” vádolva meg az Orbán Viktor vezette magyar kormányt. Olyan notórius magyarellenes liberális politikusokkal karöltve, mint Guy Verhofstadt és Sophie in’t Veld, rendszeresen kivette a részét a Magyarország ellenében folytatott politikai boszorkányüldözésből. A Soros-lista „regisztrált” tagjaként azon nemzetidegen politikusaink közé tartozott, akiknek a cinkos közreműködése nélkül Magyarország folyamatos unióbéli meghurcolására minden bizonnyal nem kerülhetett volna sor. Tette mindezt a demokrácia és az európai értékek álcája mögé bújva, magyar hazánk és társadalmunk védelmezőjének pózában tetszelegve.

Az ATV minapi műsorában nyilatkozva azonban végképpen kibújt a szög a zsákból, és nevezett Niedermüller Péter félreérthetetlenül kimutatta a foga fehérjét. Miközben – szokása szerint – újból kinyilvánította „a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én mik” iránti pártos rokonszenvét, „a középen ott maradó rémisztő képződményen” akadt fenn, akik az általa kárhoztatott „fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak meg nők”, más szóval: „az úgynevezett fehér nacionalisták” (idézet a nyilatkozatból).

Magyarország népe, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarság egyetemes közössége túlnyomó többségében értelemszerűen a DK-ás politikus által beazonosított kategóriába tartozik. Vélhetően ugyanez mondható el Budapest-Erzsébetváros polgárairól, akiknek Niedermüller Péter polgármesteréül szegődött – Európa és a nagyvilág többi fehér, keresztény és heteroszexuális lakosainak millióiról nem is beszélve.

A gyűlöletkeltésre alkalmas megbélyegeztetésünkben Niedermüller Péter rasszista, keresztényellenes és természetes nemi identitásunkban sértő verbális agresszióját ezennel határozottan visszautasítjuk.

Faji, nemzeti, vallási és bármiféle más különbségtétel nélkül, az egész emberiségre érvényes krisztusi egyetemesség szellemében valljuk: „Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Gal 3,28).

                                                                                                                                                    Nagyvárad, 2020. január 31.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében, 
                          Tőkés László, 
                                elnök

 

Nagy Csaba