Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete hetedik alkalommal szervezi meg az “Egy cipősdoboznyi szeretet” nevű akcióját. Az adományokból a hátrányos anyagi körülmények közt élő, illetve az árva gyermekek ünnepét szeretné meghittebbé és hangulatosabbá tenni a két szervezet. Ennek szellemében az EMNT és az EMNP Maros megyei szervezete várja azoknak a személyeknek az adományait, akik szeretnének hozzájárulni e nemes ügy sikeréhez.

A dobozok elsősorban tartós élelmiszert, édességet, játékot és ruhaneműt tartalmazhatnak. Az karitatív akció szervezői arra kérik az adományozókat, hogy az ajándék dobozán tüntessék fel, hogy hány éves gyerekeknek, illetve fiúnak vagy lánynak szánják az adományokat.

A csomagokat Marosvásárhelyen a Mihai Viteazu (Klastrom) utca 10. szám alatt lehet leadni, minden hétköznap 10-13 óra, hétfőn és szerdán 10-15 óra között. Bővebb információkat a 0365 430902, vagy a 0762248657-es telefonszámon kérhetnek az érdeklődők.

Nagy Csaba