A felvidéki Magyar Közösség Pártja szeptember 29-én Dunaszerdahelyen tartotta ünnepi kongresszusát megalakulásának 20. évfordulója alkalmából, amelyen meghívottként részt vett Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tagja is.

Menyhárt József MKP-elnök beszédében megköszönte elődeinek, Csáky Pálnak és Berényi Józsefnek az elnöki mandátumuk alatt elvégzett munkát. A három szlovákiai magyar politikai szervezetből 1998-ban alakult párt első elnökének, Bugár Bélának a hagyatékáról viszont annyit mondott: „valamire mindenki jó, ha másra nem, hát elrettentő példának”. Mint ismeretes, nevezett 2009-ben új, vegyes szlovák-magyar pártot alakítva osztotta meg a felvidéki magyar politikai közösséget, a mindenkori pozsonyi kormány szekerét tolva azóta is. A jelenlegi MKP-elnök szervezete legnagyobb erejének azt nevezte, hogy tudnak vitatkozni, együtt dönteni, majd a közös döntést együttesen képviselni.

Az ünnepi kongresszuson részt vettek egyes szlovákiai és magyarországi pártok képviselői, illetve több határon túli magyar szervezet vezetője. Az Európai Néppárt, amelynek az MKP is tagja, elnöki videóüzenetben üdvözölte a részvevőket. Erdélyből Tőkés László (EMNT), Kelemen Hunor (RMDSZ) és Szilágyi Zsolt (EMNP) volt jelen és mondott köszöntőbeszédet a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban.

Európai parlamenti képviselőnk elmondta: rendre a testvéri szeretet jegyében keressük fel egymást, mi, magyarok szerte a Kárpát-medencében és a bárhol a világban, de ugyanakkor felemás érzésekkel is, hiszen például három évtizeddel a kelet-európai „berlini falak” leomlása után még távolról sem zajlott le a kívánatos kisebbségpolitikai rendszerváltozás a Magyarországgal szomszédos államokban. A magyar önrendelkezés, a határokon túli magyar közösségek autonómiája ügyében tett közös erőfeszítések és együttműködés – mások mellett a Magyar Közösség Pártjával is – nem adható fel, még akkor sem, ha nagyon göröngyös ez az út és olykor hiábavalónak tűnő az iparkodás. Tőkés László méltatta az MKP-t és annak képviselőit, akikre mindig lehet számítani közös ügyekben, beleértve az európai parlamenti munkát is.

Az unióban zajló negatív folyamatokról szólva aggodalmait is megosztotta a hallgatósággal, például az Európai Néppárt ingatag, behódoló magatartását, illetve a nyugati kereszténydemokrácia állapotát látva-tapasztalva. A kereszténydemokrata eszmeiséghez való ragaszkodásra biztatott, hiszen a hagyományos értékek képviselete már az Európai Parlamentben is egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. Tőkés László rendkívül fontosnak nevezte a keresztény-nemzeti erők kollaborációját a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, ennek az összjátéknak Kárpát-medencei és európai szinten is működnie kellene. Végül sok sikert kívánt a Magyar Közösség Pártjának a közelgő szlovákiai önkormányzati választásokra.

Tőkés László

EP-képviselő

sajtóirodája