Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt három alkalommal tart regisztrációs napot Sarmaságon. Február 25-én, március 4-én és március 11-én a sarmasági Református Egyház Kálvineum termébe várják az érdeklődőket.

Az anyaországi választások közelsége miatt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt az erdélyi magyar állampolgárok sikeres regisztrációján dolgozik, amely lehetővé teszi, hogy részt vehessenek a magyarországi országgyűlési választásokon. Így a sarmasági magyar állampolgárok az elkövetkező három vasárnapon (február 25-én, március 4-én és 11-én) regisztrálhatnak a választásokra – minden alkalommal 15 és 18 óra között a sarmasági Református Egyház Kálvineum termében. Azok a Szilágy megyei lakosok, akik nem tudnak részt venni a sarmasági regisztrációs napokon, a zilahi EMNT Demokráciaközpontban végezhetik el a regisztrációt – immár meghosszabbított nyitvatartás mellett: hétfőn, kedden és csütörtökön 8 és 17 óra között, szerdán 10 és 18 óra között, valamint pénteken 8 és 15 óra között.

Mint ismeretes, a magyarországi országgyűlési választáson kizárólag azok a külhoni magyar állampolgárok szavazhatnak, akik kérvényezték felvételüket a választói névjegyzékbe. A regisztrációs adatok módosulása is kiemelt figyelmet kap az EMNT Demokráciaközpontokban: akiknél névváltozás, lakcímváltozás, vagy egyéb adatmódosulást történt, jelezheti az EMNT Demokráciaközpontok munkatársainak.

Facebook