Az EMNT Maros megyei szervezete idén is a Színház téren szervezi meg a Szent István napi és az Új kenyér ünnepét. Az augusztus 20-án, hétfőn 19 órától kezdődő rendezvényre, várjuk a marosvásárhelyi és Maros megye ünneplő közösségét.
A köszöntő beszédeken kívül, lesz ünnepi műsor és a már hagyományossá vált kenyér szentelés sem maradhat el, magyar történelmi egyházaink részéről.
Az ünnepi műsor meghívottjai:
- Csillagfény néptáncegyüttes, táncmester: Lengyel Ildikó, Duka Szabolcs
- Nemes Tibor énekes
- Mezőcsávási Fúvószenekar
- Nagyernyei Férfikórus – Jenei Szenner László karmester vezetésével
Az eseményen megtekinthető Szabó Albert képzőművész által készített Szent korona és a koronázási ékszerek. A rendezvényt megtiszteli jelenlétével Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviselete is.
Az óriás kenyereket az “Eldi” pékség készíti, valamint az idei rendezvény partnere ismételten a “Vásárhelyi Forgatag”.