A Magyar Polgári Egyesület szervezésében, a Polgári esték rendezvénysorozat keretében könyvbemutatóval és koszorúzással emlékeztek a kommunizmus áldozataira a február 25-i emléknapon Nagyváradon, amelynek megtartását a magyar Országgyűlés 2000-ben elfogadott határozata rendelte el.
Az újvárosi református egyházközség gyülekezeti termében összegyűlteket Nagy József Barna, az MPE elnöke köszöntötte, majd Thurzó Sándor Józsefnek az alkalomhoz illő mélyhegedűjátéka és Török Sándor versmondása következett, utóbbi Illyés Gyula megrendítő diktatúraellenes poémáját, az Egy mondat a zsarnokságról címűt tolmácsolta.
A továbbiakban Benkő Levente történész, könyvtáros, újságíró, szerkesztő vetített képes előadása következett, a Kolozsvárról érkezett előadó kutatási területei: a magyar foglyok a II. világháborúban és 1956 romániai hatásai. Munkásságának legfrissebb eredménye a Bűn volt a szó – Moyses Márton és 1956 című kötet, ennek megjelenés kapcsán mutatta be az ifjú székelyföldi mártírt, tragikus életét és halálát. Elhangzott: a romániai és magyarországi nyilvánosságban és történetírásban mind a mai napig kevés figyelmet kapott Moyses példája, aki 1970 februárjában a Román Kommunista Párt brassói székháza előtt benzinnel leöntötte és felgyújtotta magát. A 29 éves fiatalember májusban belehalt sebeibe, s ezzel egyike lett annak a 21 embernek, akik a szovjet megszállási övezetben 1966 és 1989 között önégetéssel fejezték ki politikai tiltakozásukat a totalitárius rendszer ellen.
A vendéget elkísérte Váradra a felesége, Papp Annamária újságíró, történész, szerkesztő is, aki a kolozsvári Szabadság napilap politikai rovatának vezetője, a Gulag- és Gupvikutatók Nemzetközi Társaságának tagja, a kolozsvári Historikus Egyesület alapítója, a második világháborús fogság kutatója. Elhozták magukkal Benkő Levente néhány előzőleg megjelent könyvét, valamint a Művelődés című folyóirat több számát is, amelynek jelenleg ő a főszerkesztője.
Az író-olvasó találkozó után az egybegyűltek átvonultak a Partiumi Keresztény Egyetem székházának belső udvarára, ahol a kommunizmus áldozatainak 2004-ben állított emléktáblájánál elhelyezték a tisztelgés, emlékezés koszorúit. Itt Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke mondott beszédet. A koszorúzás és a Szózat eléneklése után az emlékezők átmentek az új egyetemi épületbe, amelynek aulájában grafikai kiállítást nyitottak meg a Partiumi Magyar Művelődési Céh és PKE Művészeti Tanszékének szervezésében. Az Emlékezet és elnyomás című tárlaton Orosz Anna munkái láthatók. Az egyetem vizuális kommunikáció szakán mesterképzésben részt vevő hallgató tárlata a dokumentarista vallomások vizuális interpretációja: képgrafikai eszközökkel közelíti meg munkáiban a romániai „Terror Háza”, azaz a Máramarosszigeti Börtönmúzeum világát. A művek a hírhedt kommunista fogházban sínylődött és elpusztított rabok életét, körülményeit és a bezártság élményét mutatják be, új perspektívába helyezve a tárgyakat és történeteket, miközben hitelesen próbálják átadni az elnyomás és a szabadságvesztés keserű valóságát.
Alább Tőkés Lászlónak a koszorúzás előtt elmondott emlékbeszédét tesszük közzé.
A kommunizmus áldozatainak emléknapja
A kommunizmus áldozatainak említésekor önkéntelenül is azoknak a jeles személyiségeknek a nevei jutnak eszünkbe, akik súlyos börtönt vagy éppen mártírhalált szenvedtek a kommunista diktatúra idején, mint amilyenek Kovács Béla, a Független Kisgazdapárt főtitkára volt, akit ezen a napon tartóztattak le, 1947-ben, vagy Esterházy János gróf, a felvidéki magyarság hőse és Márton Áron, Erdély püspöke, hitünk és nemzeti közösségünk védelmezője voltak. Márton Áron tiszteletére idén emlékévet tart a hálás utókor.
A kommunizmus áldozatai között tartjuk számon ugyanakkor a szovjet munkatáborokba, a gulágra elhurcolt német és magyar testvéreinket is, akiket „egy kis munka” („malenkij robot”) „ürügyén fogdostak össze és vezényeltek halálos kimenetelű kényszermunkára.
Ugyancsak az áldozatok között szoktunk megemlékezni a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetéről, melynek ártatlan tagjai a román kommunista börtönökben fizettek súlyos árat magyarságukért és nemzetük iránti hűségükért.
Testvéreim, ez alkalommal én nem a jelesekről, a kiemelkedő hősökről és áldozatokról, hanem az egész társadalom megalázott és megszomorított elnyomottairól kívánok szólni, akik ugyan nem viseltek börtönt, és semmi rendkívülit nem követtek el, mindazáltal általánosan és egyetemlegesen a kommunista diktatúra áldozatainak tekinthetők. Nyilvánvaló ugyanis, hogy országunk – és a többi kommunista állam – valamennyi polgára többé vagy kevésbé, így vagy úgy a kommunizmus áldozatának tekinthető. Nem volt olyan család vagy személy, falu, város vagy vidék, mely valamilyen mértékben vagy formában a kommunista önkényuralom rendszerszintű elnyomását ne szenvedte volna meg. Hiszen a jogfosztás, szabadságunk brutális korlátozása, társadalmunk kirablása és elszegényítése, az állami hatóságok és titkosszolgálatok által gyakorolt megfélemlítés, emberi méltóságunkban való megaláztatásunk valamennyiünkre kiterjedt. S ha lehet, ez még inkább érvényes volt kettős elnyomatást szenvedő magyarságunkra és egyházainkra. Metaforikus kifejezéssel élve: annak áldozataként egész társadalmunk a kommunista diktatúra börtönében senyvedt. Különböző időszakokban és országonként legfeljebb abban a tekintetben mutatkozott különbség, hogy szigorúbbak vagy enyhébbek voltak a társadalmi „börtönviszonyok”.
Elkezdődött a nagyböjt ideje, mely Krisztus Urunk negyven napig tartó pusztai megkísértetésére emlékeztet bennünket. Először is így szólt hozzá a Kísértő: „Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké.” (Mt 4,3).
A kommunisták elkobozták népünktől földjeiket. Földönfutóvá tették, ellehetetlenítették megélhetésünket. Az istentelen uralkodó rezsim által kikényszerített „böjtünk” kísértései közepette kellett megkeresni mindennapi betevő falatunkat. A hazug Ceauşescu-rezsim népnyúzó politikájának egyik kirívó megnyilatkozása volt az ún. tudományos étkeztetés koncepciója, mely szerint a románok túl sokat esznek, tudniillik az egy főre jutó 3300 kalóriás túlfogyasztás helyett elégséges és egészséges volna a 2700–2800 kalória. A lakosság egészséges étkeztetésének céljából szakbizottság alakult a „racionális táplálkozás alapelveinek kidolgozása” végett, melynek vezetője nem más, mint Ceauşescu elvtárs háziorvosa, Iulian Mincu lett. A ’80-as évek elején ekkor vezették be a rossz emlékű élelmiszer-jegyrendszert. A diktátor személyes közreműködésével ekkor kezdték gyártani az ehetetlen szójás szalámit, és ekkor került használatba a közutálatnak örvendő csicseriborsós kávé (a román népnyelven „nechezol”-ként emlegetett pótkávé). A kötelező importkorlátozásokkal egyidőben a romániai áruk hatalmas nyugati exportjára került sor, éspedig mindez „kenyérvaluta” fejében, azzal a mögöttes céllal, hogy Románia törleszteni tudja tetemesre duzzadt államadósságát – olvassuk Pethő Tibor cikkében. Az országos áramkorlátozások a népesség valóságos kiéheztetése és a hajnali sorban állások korszakából az idősebb nemzedék lidérces emlékeket őriz. „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik” – mondhatjuk erre az ínséges korra feleletképpen Jézus szavával (Mt 4,4), aki példát mutat nekünk a böjt vállalása, a szenvedések elviselése és a kísértések visszautasítása tekintetében.
A sátáni hatalom azonban nemcsak a testünkre, hanem a lelkünkre is igényt tartott. Nem elégedett meg azzal, hogy kiéheztessen, hanem lelkünket is ki akarta oltani. Nemcsak a test, hanem a lélek táplálékától is meg akart fosztani. Az ateista diktatúra Isten Igéjét is tiltotta tőlünk, vallásunk gyakorlását, anyanyelvünk használatát is korlátozta, testünket, lelkünket meg akarta nyomorítani – hogy se kenyérrel, se Isten élő Igéjével ne tudjunk élni.
Ma, a kommunizmus áldozatainak emléknapján elevenítsük fel és véssük emlékezetünkbe a vörös diktatúra kísértéseinek és viszontagságainak tanulságait, adjunk hálát Istenünk szabadításáért, és a jövőnkre nézve is szívleljük meg Jézus szavát, amikor is így szól hozzánk: „És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elveszítheti a gyehennában” (Mt 10,28).
Elhangzott Nagyváradon, 2026. február 25-én
