A hajdúsági város önkormányzatának meghívására Tőkés László, az Erdélyi Nemzeti Tanács elnöke volt a június 4-i megemlékezés díszvendége és egyik szónoka Hajdúszoboszlón. „Méltó módon emlékeztünk meg Trianon 104. évfordulójáról” – olvasható Czeglédi Gyula, a fürdőváros polgármesterének közösségi oldalán. Mint írta, a Kálvin téri Trianon-emlékműnél – amit a békediktátum aláírásának századik évfordulóján állítottak – lezajlott ünnepi műsorban közreműködött a Kökörcsin Népzenei Együttes, a Főnix Versmondó Kör, a Hajdúszoboszlói Néptáncegyüttes, Galánfi András, Kossuth-díjas előadóművész és a város díszpolgára, valamint a történelmi egyházak képviselői. Az esemény egyik felemelő és megható pillanata volt, amikor a Gönczy Pál Református Iskola felsereglett tanulói közösen énekelték a Kézfogás című dalt. A Pávai Vajna Ferenc Általános Iskola diákjai is évről-évre saját műsorral emlékeznek. Az elöljáró hozzátette: a jövő magyarsága szempontjából reménnyel tölti el, hogy a Trianon utáni ötödik nemzedék nagy számban volt jelen a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmával szervezett kedd délelőtti ünnepségen.
Délután már a Veszprém megyei Várpalota vendége volt az EMNT elnöke. A Trianon Múzeumban megtartott ünnepségre Szabó Pál Csaba igazgató hívta meg Tőkés Lászlót, emlékbeszédre kérve fel a püspököt. A nemzeti zarándokhelynek is nevezett múzeum bemutatása után 16.32 órakor a békediktátum aláírásának pillanatát harangzúgás idézte meg, amit megemlékező zenés-irodalmi műsor követett Előbb az igazság, aztán a béke címmel, amelyben közreműködtek Ács János, Soós Andrea, Antoni Norbert, Giuseppe Gerardi előadóművészek. Később kiosztották a Trianon Múzeum Nagykövete státust igazoló megbízóleveleket azoknak a jeles személyiségeknek, akik ezt megtiszteltetésként elfogadták: Ács János világhírű karmesternek, Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok mesteredzőnek, Levente Péter előadóművésznek, Nyerges Attila rockzenésznek, Orbán János Dénes Kossuth-díjas költőnek, Papp Lajos neves szívsebésznek, Schmittné Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornásznak, Szalóczy Pál rádióbemondó előadóművésznek, Tőkés László református püspöknek, Varga Csaba nagyváradi hegymászó sportembernek. Közülük többen személyesen vették át azt.