Az utóbbi időben az RMDSZ érdekeltségi körébe tartozó szervezetek közkedvelt helyszínévé vált a tíz évvel ezelőtt Nagyvárad önkormányzatától megszerzett ún. Léda-ház – Ady Endre kultuszának nagyobb dicsőségére. Érdekes adalék a nevezetes ház, Stern Márton egykori villája újkori sorsához, hogy az idei román országos költségvetés nem kevesebb, mint 2,8 millió lejt, azaz mintegy 560 ezer eurót irányoz elő a felújítására, illetve bővítésére („Reabilitare, mansardare, dotare şi amenajări exterioare la ’Casa Leda’, str. Republicii nr. 57 – Fundația Leda Alapítvány”).

Mint ismeretes, éppen 22 esztendeje annak, hogy az első Orbán-kormány 320 millió forint, azaz 1,1 milliónyi euró támogatást ítélt meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület pályázatára, amely egy kulturális és turisztikai centrum létrehozását irányozta elő Ady Endre szülőfalujában, Érmindszenten. Az időközben hatalomra jutott Medgyessy-kormány azonban a pénzt elmulasztotta átutalni a pályázónak, hanem az – máig tisztázatlan körülmények között – a bihari RMDSZ-nomenklatúra pártalapítványához került, amelyből amaz egy gyűlés- és báltermet húzott fel a nagyváradi városi strand mellett. A hírhedt Mecénás-alapítvány alapító tagjai közül mindmáig életben vagy éppenséggel magas politikai funkcióban vannak még Kiss Sándor, Lakatos Péter, Biró Rozália és Szabó Ödön. Nevezettek a fellengzősen „Ady Endre Kulturális Centrumnak” elkeresztelt hodályt végül is 2014-ben átjátszották az önkormányzatnak, cserébe a Léda-házért. Az ingatlantranzakció során végképp bebizonyosodott, hogy az ominózus centrumba beleölt 1,1 millió euró túlnyomó részének kézen-közön lába kelt, hiszen az érte kapott Léda-ház felbecsült értéke alig 280 ezer euróra rúg. A mai napig nem lehet tudni, hogy az eltűnt 7-800 ezer eurónyi összegnek mi lett a sorsa. A budapesti Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2011 januárjában készült vizsgálati jelentése mindenesetre sommásan megállapítja, hogy a nagyváradi projekt ügyében nem történt elszámolás.

Az idei román költségvetési támogatással zárul a kör a Láda-ház körül. Feltűnő párhuzam, hogy a magyar adófizetőknek 1,1 millió eurójába kerülő házra a romániai adófizetők pénzéből 560 ezer eurónyi összeget kíván elkölteni az RMDSZ, vagyis mintegy kétszeresét az épület 280 ezer euróra felbecsült értékének. Úgy tűnik, hogy a Fundația Leda Alapítvány egy hajóban evez dicstelen elődjével, a Mecénás Alapítvánnyal.

Ideje volna az elszámolásnak és a tisztulásnak!

Tőkés László,

a KREK volt püspöke, az EMNT elnöke

EMNT