Szülővárosában, Losoncon temették el 2023. január 17-én a decemberben 77 éves korában elhunyt Duray Miklós politikust, írót, egyetemi tanárt. A felvidéki magyar közösségi és politikai élet meghatározó alakjától tisztelői a közösségi célokra felújított losonci zsinagógában vettek végső búcsút, majd a volt református temetőben, öt éve elhunyt felesége mellett helyezték örök nyugalomra.

A közéleti búcsúztatáson és az ökumenikus gyászszertartáson szerte a Kárpát-medencéből érkeztek közéleti személyiségek, hogy elbúcsúzzanak a hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Duray Miklóstól. Részt vett a szertartáson és részvétét nyilvánította a családtagoknak Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó, Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke és Boris Kollár, a szlovák parlament elnöke. Erdélyből régi harcostársai és tisztelői érkeztek Losoncra búcsút venni tőle: Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt és Bodó Barna.

Duray Miklós ravatalánál Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke gyászbeszédében azt mondta, a megboldogult életműve arról tanúskodik, hogy idegeibe mélyen beivódott a magyarságérzet, a kudarcok, a börtön, a zaklatások sem tántorították el a politikától. Megfogalmazta, hogy aki a trianoni határon túl éli át a fordulatokat, annak mindent kétszeresen kell elszenvednie, és mint mondta, Duray Miklós folyamatos, hosszú szabadságküzdelmet vívott a magyar nyelvű, magyar népközösség jövőjéért.

Gyurcsík Iván, az Együttélés Politikai Mozgalom egyik alapítója a kisebbségi jogok védelmezőjének, a bátorság és a kiállás megtestesítőjének, mércének és értékteremtőnek nevezte kollégáját és küzdőtársát, aki geológusként vizsgálta a felszín alatti folyamatokat, és ezt tette közéleti emberként is. Az ő jogvédői munkája eredménye, hogy nemzetközi üggyé vált a felvidéki magyarság ügye a csehszlovákiai diktatúra éveiben.

Bárdos Gyula, a Csemadok (eredetileg Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete) elnöke szavai szerint Duray Miklóst nem lehet pótolni, egyedi személyiség, bátor, szókimondó ember volt, akivel lehetett vitázni, lehetett egyet nem érteni, de nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Elmondta, hogy kórházi ágyán is közösségi kérdésekről érdeklődött.

Forró Krisztián, a szlovákiai magyar párt, a Szövetség elnöke úgy fogalmazott, nagyon kell szeretnie szülőföldjét annak, aki áldozatot hoz érte, Duray Miklós ilyen volt. Következetes kiállása sokunkat szembesít saját gyengeségeinkkel, miközben azt üzeni, hogy soha ne adjuk fel a kisebbségi jogokért folytatott küzdelmet.

Gubík László, a Szövetség a Közös Célokért (magyar civil szervezetek felvidéki társulása) elnöke személyes hangú gyászbeszédében közéleti nagyapjának nevezte Duray Miklóst, és mint mondta, a lehető legtöbb fiatallal próbálta megismertetni, hogy tudatosodjon bennük, mindannyian az ő unokái vagyunk. Egyedi, megismételhetetlen közéleti tevékenység az övé – mondta Gubík, aki fontosnak tartotta, hogy a tőle búcsúzók azonnal Esterházy János, a felvidéki magyarság egykori politikai vezetője mellett helyezték el Duray Miklóst a felvidéki magyarság szellemi pantheonjában.

A gyászbeszédek után tartott ökumenikus szertartást Zsidó János katolikus esperes és Somogyi Alfréd református lelkész végezte, s ez a magyar Himnuszt eléneklésével ért véget. A gyászmenethez a család csatlakozott elsőként, majd a közjogi méltóságok és a magyarországi diplomácia képviselői. A sírba helyezésre és az elhantolásra szűk családi körben került sor a losonci református temetőben.

EMNT