Országos tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) szeptember 19-én Gödöllőn.

A közgyűlésen, melyen jelen volt Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke, a Gazdasági és Vidékfejlesztési Szakbizottság elnöke is, a tisztújítás mellett értékelésre került az elmúlt 4 év munkája és meghatározták az elkövetkező időszak feladatait is. Jakab István elnökségi beszámolóját egyhangú szavazással fogadták el a küldöttek.

A rendezvény kiemelt vendége Dr. Nagy István agrárminiszter volt, továbbá beszédet mondott Győrffy Balázs, a NAK elnöke és Gyuricza Csaba, a MATE rektora. A tisztújításon a küldöttek ismét Jakab Istvánt választották meg a MAGOSZ elnökének.

A tanácskozáson Nagy István hangsúlyozta, bár a kihívások évek óta egyre sokasodnak, a gazdák összetartása minden nehézségen átsegíti a magyar vidéket. Erre az összefogásra a kormány is nyitott, és történelmi jelentÅ‘ségű támogatást biztosít a gazdáknak az uniós vidékfejlesztési támogatásokhoz kapcsolódó költségvetési hozzájárulással. A soha nem látott mértékű nemzeti társfinanszírozás nemzedékek óta nem látott esélyt ad arra, hogy nemzetközi szinten is versenyképes mezÅ‘gazdaság és élelmiszeripar épüljön ki Magyarországon – tette hozzá.

Az agrárminiszter szerint a támogatások éppoly fontosak, mint a gazdaképviseletek együttműködése, hiszen az éghajlatváltozás miatt hagyományos módszerekkel ma már nincs versenyképes mezÅ‘gazdaság. A magyar agrárium erÅ‘södik, de a világ szűk esztendÅ‘k elÅ‘tt áll, az élelmiszerválság következményei beláthatatlanok. A hatékonyság mellett a gyorsaság ugyancsak felértékelÅ‘dik – hívta fel a figyelmet. Az aszályhelyzetre a kormány azonnal reagált is, hogy az érintett termelÅ‘k felkészülve várhassák a következÅ‘ gazdálkodási évet – mondta.

A tárcavezető kitért a brüsszeli támogatásokról szóló tárgyalásokra. Elmondta, hogy sokszor a végsőkig kellett elmenni a magyar érdekek képviseletében, a végeredmény ugyanis hosszú távon határozza meg a magyar vidék jövőjét. Fontosnak tekinti, hogy a fenntarthatósági követelmények ne terheljék fölöslegesen a termelőket, de valóban javítsák a környezet állapotát, valamint azt, hogy a támogatások segítsék a nemzedékváltást a gazdatársadalomban, a legsérülékenyebb gazdaságok pedig fokozott támogatásra számíthassanak.

Magyarország az EU-n belül az egyik legnagyobb arányban csoportosít át forrásokat a kistermelÅ‘knek, akik kiegészítÅ‘ jövedelemtámogatás formájában új, hektáralapú kifizetési lehetÅ‘séghez jutnak – közölte Nagy István.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szintén az összefogás jelentÅ‘ségét emelte ki, mert szerinte az idÅ‘járási szélsÅ‘ségekkel, az ukrajnai háború következményeivel, az emberre és állata veszélyes járványokkal csak így lehet megbirkózni. GyÅ‘rffy Balázs sikeresnek értékelte a kormánnyal kialakított együttműködést, mivel számos javaslatukból jogszabály lett. A brüsszeli kapcsolatok ugyanakkor “lehetnének harmonikusabbak is” – fogalmazott.

A agrárkamara vezetÅ‘je szerint a helyzetet nehezíti, hogy a mostani kihívások közepette a gazdáknak szinte lehetetlen tervezniük, miközben a költséges korszerűsítések nem állhatnak le. Szükség lesz ezért minden támogatásra, a NAK pedig maga is segíteni akar azokon, akik nehéz helyzetbe jutottak – tette hozzá. Ha a szervezet közgyűlése elfogadja, az idén az árbevétel alapján fizetÅ‘ aszálykárosultak tagdíjkedvezményt kaphatnak a NAK-tól – jelezte.

A MATE rektora a világszintű kihívások miatt különösen fontosnak tekinti, hogy az egyetem részt vegyen a Magosz és a NAK együttműködéseiben. Gyuricza Csaba hangsúlyozta, hogy a MATE ma már sokkal több, mint felsÅ‘oktatási intézmény, hiszen országos hálózat áll mögötte, kutatások és innovációk fontos résztvevÅ‘je. A mezÅ‘gazdászoknak kulcsszerepük lesz a jövÅ‘ alakításában, így az agrárszakemberek képzése is egyre fontosabb – tette hozzá.

Jakab István, a Magosz elnöke közgyűlési beszámolójában a közelmúlt és a következÅ‘ évek kihívásairól beszélt. Kiemelte, hogy a gazdák számára sosem volt home office, a kötelességüket a legnehezebb idÅ‘kben is teljesítették, de folyton újabb és újabb kihívásokkal szembesülnek. Békére kell törekedni, hogy a háború hatásainak elszenvedése helyett folytatni lehessen a nyugodt építkezést, és azért is, mert a szankciók sem feltétlenül eredményesek – szögezte le. Megjegyezte, hogy az orosz mezÅ‘gazdaság például az elÅ‘zÅ‘ évtized közepén elrendelt büntetÅ‘intézkedések miatt rengeteget fejlÅ‘dött az utóbbi években.

Jakab István bízik abban is, hogy rendezÅ‘dnek a kapcsolatok Brüsszellel, és megszűnik a “kettÅ‘s mérce” az EU részérÅ‘l. Különösen akkor lát erre esélyt, ha az Európai Parlament összetétele megváltozik a következÅ‘ választás után.

A Magosz vezetője egyetértett az agrárminiszterrel abban, hogy az összefogás sok nehézségen átsegíti a termelőket, de ettől függetlenül úgy véli, hogy Magyarországnak meg kell kapnia a neki járó uniós forrásokat, hiszen csak az aszály csaknem 1000 milliárd forintos kiesést okozott. A gazdáknak ezen felül be kell szerezniük a termeléshez szükséges, de rohamosan dráguló alapanyagokat, eszközöket, de cserébe értékes segítséget nyújthatnak például a szárazság elleni infrastruktúrafejlesztésekben, környezetvédelmi együttműködésekben.

 

EMNT