Szerdán délelőtt megnyitotta kapuit a leendő ügyfelek előtt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Demokrácia-központja Székelykeresztúron. A település központjában – a Szabadság tér 22. szám alatt – található irodába várják mindazokat, akik a könnyített honosítási eljárásban vagy más, a magyar állampolgársághoz kapcsolódó anyakönyvezési és ügyintézési kérdésben kérnék az EMNT munkatársainak segítségét.

Az irodaavatón Koncz Hunor János, Székelykeresztúr polgármestere (EMSZ) elmondta: nagy öröm számára, hogy a település szívében helyet biztosíthatnak az EMNT irodájának, mely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a magyar állampolgárságot kérelmezők újra – közjogi értelemben is – a magyar nemzet részévé váljanak.

Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke emlékeztetett: a tavaly fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő EMNT munkatársai már a korábbi években is jelen voltak Székelykeresztúron, most azonban – az állandó irodának köszönhetően – még közelebb kerül az ottlakókhoz honosítási folyamat és a magyar állampolgársághoz kapcsolódó egyéb lehetőségek.

A székelykeresztúri EMNT Demokrácia-központ kedden és csütörtökön 8 és 12 óra között, valamint szerdán 17 és 19 között várja az érdeklődőket, de telefonos egyeztetés nyomán (0745 796 603, Györgyi Attila) más időpontokon is fogadják az ügyfeleket.

Udvarhelyszéken – Székelykeresztúr mellett – még két helyszínen, Székelyudvarhelyen és Szentegyházán van jelen az EMNT.

 

EMNT