Az Erdélyi Magyar Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Szatmár megyei szervezetei közösen emlékeztek meg április 24-én a majtényi kuruc fegyverletételt jelző emlékműnél a 310 évvel ezelőtti szatmári békéről.

Az EMSZ képviseletében Kiszner Csaba, Márton Botond és Ambrus Andrea koszorúzott, az EMNT nevében pedig Gellért Ágnes, Illyés Előd és Veres-Kupán Enikő helyezte el az emlékezés virágait, továbbá a hősök emlékének adózott és koszorúzott Zelicskovics Mária és Jancsó Péter is.

A rendezvényt követően a szervezők hangsúlyozták: a szatmári békére emlékezve elsősorban nem a szomorúság az, mely meghatározza a ma is élők viszonyát a jelentős történelmi eseményhez, hanem az egy olyan pillanata a magyarság múltjának, melyből erőt meríthetnek a ma emberei. „Első jelentős szabadságharcunk bár nem lett sikeres, tudjuk, hogy azt követően még sokszor emelték magasba őseink a magyar szabadság zászlaját. 1848, 1956 és 1989 példája ma is iránytű számunkra, s tudjuk, kötelességünk ápolni a magyarság szabadságszeretetét” – hangsúlyozták a megjelentek.

EMNT