Az Òmnium Cultural az egyik legnagyabb, legbefolyásosabb katalán társadalmi szervezet, amely Katalónia és a katalán nép önrendelkezéséért, nyelvi és nemzeti identitásának megőrzéséért, valamint a legégetőbb kisebbségi problémák megjelenítéséért száll síkra. 1961-ben alakult Barcelonában, ahol ma is székel. A szervezet a napokban egy manifesztumot fogalmazott meg és indított útjára, amelyhez aláírásokat gyűjt szerte a világból.  

Párbeszéd Katalóniáért (Dialogue for Catalonia) című kiáltványban az áll, hogy a katalán nép – amelynek több mint hétmillió tagja spanyol alattvaló – többször is kifejezte azon szándékát, hogy demokratikusan gyakorolja jogát a politikai jövőjét eldöntendő. Amint azt a québeci és skóciai precedensek mutatják, az ilyen jellegű politikai konfliktusok – amelyeket az autonómiatörekvések generálnak – megoldásának legjobb módja a demokrácia által kínált legalapvetőbb eszköz: a szavazás. Az igazságszolgáltatási rendszernek a politikai válság megoldására való felhasználása azonban csak növekvő elnyomást gerjesztett (így a spanyol királyságban is), megoldást nem hozott. 2019. október 14-én a madridi Legfelsőbb Bíróság két civil társadalmi aktivistát és hét politikai tisztségviselőt 9 és 13 év közötti, összesen 100 év börtönbüntetésre ítélt, ami csak tovább növeli a konfliktust. Az ENSZ-nek az önkényes fogva tartásokkal foglalkozó munkacsoportja (Working Group on Arbitrary Detention) felszólította spanyol kormányt a politikai foglyok azonnali szabadon bocsátására, az összes vád elejtésére – a békés gyülekezéshez való jog és a véleménynyilvánítás szabadságának védelmében. A világ vezető emberjogi szervezetei kritizálták a madridi hatalmi döntéseket és az emberi jogoknak a központi karhatalom általi számos megsértését Katalóniában. „Itt az ideje a felelősségteljes párbeszédnek, mindenik oldal részvételével. Ezért alulírott felszólítja a spanyol kormányt és katalán partnereket, hogy kezdjenek feltétel nélküli párbeszédet annak érdekében, hogy olyan politikai megoldást találjanak, amely lehetővé teszi Katalónia állampolgárai számára a politikai jövőjük eldöntését. A párbeszéd sikeréhez a politikai elnyomásnak véget kell vetni, és amnesztiában kell részesíteni az eljárás alá vont személyeket” – áll a felhívásban, amelyhez első körben 17 világ- és európai hírű közéleti személyiség adta a nevét: Nobel-békedíjasok, volt állami vezetők, jeles alkotóművészek, tekintélyes professzorok, befolyásos polgárjogi aktivisták. 

Joan Vallvéa megbecsült katalán közösségi vezető, volt európai parlamenti képviselő személyes kérésére a felhíváshoz csatlakozott egykori képviselőtársa, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. A manifesztumot eddig több mint 12 ezren írták alá, és bárki megteheti a dialogueforcatalonia.com honlapon. 

EMNT