„Az út a szabadság felé” címet kapott december 13-i nemzetközi tudományos konferenciát a Temesvári Műegyetem Béga-parti modern könyvtárépületének egyik amfiteátrumában tartották. Az eszmecsere kezdetén Tőkés László egykori temesvári református lelkipásztor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Lukasz Kaminski, az Európai Lelkiismeret és Emlékezet Platformja elnöke, Nicolae Robu, Temesvár polgármestere és Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke mondott köszöntőbeszédet.
A házigazdaként szóló polgármester visszaemlékezéseiben azt mondta el, hogy a temesvári műegyetem építész hallgatójaként élte meg a 89-es eseményeket. „Örültünk mindannyian, hogy történik valami, tiszta volt számunkra a kommunizmus bukása, és azt akartuk, hogy ne maradjunk sziget a többi országhoz viszonyítva. December 16-án mindez felerősödött, majd az utcára vonultunk az egyetemista társakkal” – mondta a Nicolae Robu, hozzátéve, hogy „előbb vagy utóbb a dolgok mindig visszarendeződnek a saját medrükbe, de ehhez szolidaritásra és összetartásra van szükség. Temesvár sokszínűségét az adja, hogy több nemzet lakosai élnek egymás mellett békében. 89-ben sem kérdezte senki, hogy kinek mi a hitvallása, ki milyen nyelven beszél, mert a cél közös volt, hogy az elnyomó rendszerrel szemben visszanyerjük a szabadságunkat” – fejtette ki az elöljáró.
Tőkés László első renden a társszervezőket köszöntötte: az Európai Lelkiismeret és Emlékezet Platformját, a Bálványos Intézetet, valamint az 1989-es Temesvári Emlékbizottságot, melynek 15 tagja van: olyan személyek, akik 89-ben kivették részüket az egyházi ellenállásból. Ennek szerves része volt a presbitérium és a temesvári gyülekezet is. A püspök emlékeztetett: a temesvári egyházmegye 1988 szeptemberében memorandumot fogadott el a Ceaușescu-féle falurombolás ellen, amit megszavazott az egész papság. „Addig senki nem mert a diktátorral szemben intézményes módon fellépni” – mutatott rá, hozzátéve, hogy ezekben a nehéz időkben sokat jelentett a lengyel katolikus egyház ellenállása. Az emlékezetpolitika kapcsán kiemelte: nemcsak a Csehország határain át menekülők sorsának és igazságának ügye fontos, amit dicséretes módon kutatnak és tárnak fel, hanem a román–magyar határon átszökni próbálóké is: „Ezrével szenvedtek halált a menekültek Románia határain 1989 előtt, sokakat megkínoztak és elítéltek. Ez pont olyan drámai jelenség volt, mint a berlini falon való menekülés” – mondta Tőkés László, sokadjára hangsúlyozva, hogy szükség van egy az 1945-46-os nürnbergi bírósághoz hasonló, a kommunista bűnöket vizsgáló ítélőszék felállítására.
Lukasz Kaminszki (Platform of European Memory and Conscience) elmondta, különböző fórumokon megpróbálnak a kommunista rendszerek áldozatainak igazságot szolgáltatni. „Elég jogi eszköz áll rendelkezésünkre, különösen a nemzetközi jog és az emberiség ellen elkövetett bűnök számonkérése keretében. Ez a konferencia egy hosszú feltáró és rögzítő folyamat állomása. Beszélnünk kell minden egyes személy bátorságáról, aki ellent mert állni, és az akkori temesvári lakosok bátorsága vitathatatlan. Emlékezni kell az áldozatokra, és köszönettel tartozunk Tőkés Lászlónak, híveinek, Temesvár polgárainak.
A Temesvár Társaságot (Societatea Timișoara) elnöklő Florian Mihalcea maga is sürgette egy, a kommunizmus bűneit feltáró és számonkérő nemzetközi bíróság felállítását. A polgármester által pozitívumként említett multikulturalizmus kapcsán elmondta, az elmúlt 30 évben megváltozott Temesvár is. 1989 előtt románul, magyarul, németül, szerbül, bolgárul, szlovákul, ukránul, cigányul stb. beszéltek az utcán, és a temesváriak könnyen váltottak az egyes nyelvek közt. Jelenleg a Bánság fővárosának lakossága 85%-ban román, de ennek a városnak is, mint bármelyik másiknak, van egy olyan demográfiai határa, ami fölött már nem tudja kulturálisan integrálni a máshonnan érkezőket, ezért a kulturális, konfesszionális miliő megváltozott, egyszínűsödött.
A továbbiakban Szilágyi Zsolt, az Európai Lelkiismeret és Emlékezet Platformja vezetőségi tagja felvezette a Soha nem felejtünk című olvasókönyv bemutatóját, amelyet eddig 8 nyelven adtak ki. „A múltról beszélünk, de a jövőt tervezzük” – jelentette ki a kiadvány megjelentetését indokolva. A fordító Prohászka-Rád Boróka, elmondta, ezt a könyvet 8 nyelven jelentették meg. A projektpartnerek célja olyan olvasókönyv létrehozása volt, ami felkelti a fiatalok érdeklődést Európa történelme iránt. Húsz olyan élettörténetet válogattak össze 16 országból, amelyeket a totalitarizmus által sújtott személyek szolgáltattak. „Olyan emberek történetei ezek, akik – másokkal ellentétben – elég szerencsések voltak ahhoz, hogy túléljék a totalitarista rendszereket” – mondotta a műfajilag is szokszínű kiadványról annak magyar fordítója.
Az Ellenállás a kommunizmusban című panelbeszélgetésben M. Kiss Sándor történész, a magyarországi Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettese elmondta: az 1920-as évek elején fókuszba került személyeket egészen a 70-es évekig megfigyelték. „Ha a mi generációnk nem éled, nincs 1985-ben Monor, nincs 87-ben Lakitelek, és nem rendszerváltás következik be, hanem maximum módszerváltás” – magyarázta az előadó. Greta Paskočiumaitė történész, a litvániai Népirtás és Ellenállás Kutatási Központja munkatársa rámutatott: a balti országok számára akkor kezdődött a második világháború, amikor a vörös hadsereg megszállta a régiót. A litván szabadságharcosok 1944 óta küzdöttek az ország függetlenségéért, a fegyveres ellenállás csak 1953-ban ért véget, amikor a partizánmozgalom vezetőit letartóztatták. „Tízezrek, százezrek sínylették meg a szovjet megszállást, a megtorlás nagy károkat okozott a litván társadalomban. Fontos megosztani az erre vonatkozó tapasztalatokat, hogy jobban megértsük a múltunkat” – mondta a vilniusi kutató. Filip Musial, a Nemzeti Emlékezet Intézete (Instytut Pamięci Narodowej) krakkói irodájának igazgatója a lengyel antifasiszta és antikommunista ellenállásról, földalatti mozgalmakról beszélt, kidomborítva, hogy országában a lakosság masszívan visszautasította mindenik totalitárius rendszert.
A kommunista rendszer válsága című panelben – amit Anna Piekarska, a Lengyel Nemzeti Múzeum igazgatóhelyettese moderált – Brîndușa Armanca író, szerkesztő, a Temesvár Társaság tagja elmondta: kizárólag az újságírók érdeklődtek az iránt, hogy mi történt azokkal a személyekkel és családjaikkal, akik 1989 előtt megpróbáltak átszökni a román határon, illetve hogy milyen sors várt rájuk azokban az országokban, ahová menekültek. „Újságíróként megrendítőnek találtam azokat a drámákat, amelyeket a meghurcolt személyek történeteiből ismertem meg.” Előadásában részletesen beszélt arról, hogy a Securitate és a hadsereg levéltárában részletes dokumentumok vannak arról: kik próbálták átszökni a zöldhatáron, mi történt azokkal, akiket elkaptak. Ezekhez a dokumentumokhoz viszont az áldozatok családjai nehezen férnek hozzá. Csóti György volt országgyűlési képviselő, a Kisebbségi Jogvédő Intézet elnöke a Magyarországon zajló átmenet kapcsán elmondta, a „gulyáskommunizmuson” belül jól éltek az emberek, de 1990 tavaszán Magyarország adóssága 21 milliárd dollárra nőtt. Ennek és az európai változásoknak a súlya kezdte agyonnyomni a Kádár-rezsimet, amit végül békés politikai átmenettel számoltak fel. Romániában Tőkés László volt az, aki ezt a folyamatot elindította, ám 1989 decemberének végén már a kommunisták puccsba vitték át a temesvári forradalmat, és Iliescu vette át a hatalmat. Emlékekeit felidézve azt mondta: „Euforikus állapotba kerültünk, azt hittük, hogy minden megváltozik. Aztán jött a marosvásárhelyi pogrom, és a román sovinizmus kimutatta a foga fehérjét.” Magyarországon az Antall-kormány idején sikerült megteremteni a jogállamot, ám a tudati rendszerváltozás még nem mindenhol és nem teljesen történt meg, sokakban él a nosztalgia a Kádár-rendszer iránt.
Deutsch Tamás, a Fidesz alapító tagja az „emlékezni gyűltünk össze, emlékezni és ünnepelni” kijelentést követően azt mondta, hogy három évtized elteltével elérkezett az ideje annak, hogy szakítsunk a Nyugat öndicsérő és önfelmentő hazugságával. A közép-európai nemzetek 30 éve legyőzték a világtörténelem legaljasabb totális diktatúráját, kivívták a személyes és a közösségi szabadságukat is. Európa a szabadság igazi kontinense, de a szabadság szele valójában Közép-Európa felől fúj. Európa újraegyesítése nem a Nyugatnak, hanem a közép-európai országoknak köszönhető. Európa vagy közép-európai lesz, vagy sikertelen lesz. „Mi bizonyultunk képesnek arra, hogy az öreg kontinens bajait orvosoljuk. Mondjuk ki, úgy alakult, hogy Európában mi, közép-európaiak értjük, hogy mi az európaiság. Harminc esztendeje nem másoktól kaptuk ajándékba a szabadságunkat, hanem magunk vívtuk ki azt. Győztes forradalmaink láncolata teremtette meg Európa újraegységesítését. Nincs közös Európai szabadság Tőkés László nélkül, aki a romániai forradalom hőse. Fejet kell hajtanunk az erdélyi, magyar-, lengyel- és csehországi egyházak küzdelme előtt, ami nélkül nem lehetett volna megbuktatni a kommunizmust” – mondotta a magyar európai parlamenti képviselő.
Pavel Zacek csehországi parlamenti képviselő elmondta, hogy a bársonyos forradalom után országában egy posztkommunista állam jött létre, ahol a kommunisták még mindig jelentős politikai erővel bírnak, bár épp a múlt évben szerepeltek leggyengébben a választásokon.
Az Ellenzék a kommunizmusban című panelt Daniel Vighi temesvári román író, egyetemi oktató vezette be, szót adva Máthé Áron történésznek, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökhelyettesének, aki a kommunistaellenes magyar ellenállócsoportokról beszélt. Petr Blažek, a prágai Diktatórikus Rendszerek Kutatóintézete és Dokumentációs Központja munkatársa az 1988-as csehszlovákiai – főleg egyetemi – szervezkedésekről adott tájékoztatást, illetve a későbbi tüntetésekről is. Marius Oprea történész, politológus.
Marius Oprea történész, politológus, a kommunizmus bűneit kutató romániai központ (Centrul de Investigare a Crimelor Comunismului) vezetője a sztálinizmusban kibontakozó terrorról beszélt. A romániai áldozatok nagy része 1965 előtt hunyt el, 4842 személyt börtönöztek be, sokakat úgy küldtek el koncentrációs táborba, hogy nem hoztak előzőleg ítéletet. A politikai rendőrség emberei nyolcezer embert végeztek ki mindenféle jogi eljárás nélkül. 1965 után a Securitate munkamódszert váltott, 400 ezer informátora volt. Részletesen beszélt azoknak a síroknak a feltárásáról, amelyekbe a Securitate által meggyilkolt emberek – köztük az 1947 utáni fegyveres ellenállók, bujdosók – holtesteit temették.
A kisebbségek és az egyházak elnyomása című panelbeszélgetésben Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, Gabriel Andreescu egyetemi oktató, emberjogi aktivista, Jordan Bajev történész, a Szófiai Egyetem oktatója, Jana Hrinko történész, az ukrajnai Holodomor-Genocídium Múzeum munkatársa és Jaroslav Daniška szlovákiai újságíró, a Nemzeti Emlékezet Egyesület tagja tartottak előadást az általuk vizsgált és kutatott szakterületekről, a megadott témát a kulturális és sajtóélet számos területére kiterjesztve.
A nap zárásaként a részvevők és más érdeklődők a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban tekinthették meg a Temetetlenek című, műfaji meghatározása szerint dokumentarista alapú kísérleti-performatív színházi előadást, amelyet Lovassy Cseh Tamás írt és rendezett.
