A Nagyváradi AC focicsapat jótékonysági gálaműsort szervez november 29-én, erről számoltak be a sajtónak a klub edzői Opre Csaba és Váradi Attila Gyula, valamint a klub alelnöke, Nagy József Barna.

Opre Csaba röviden bemutatta a Nagyváradi AC csapatát. A NAC Labdarúgó Egyesület a 2018-as év elején alakult meg, névválasztásával is felelevenítve az 1910-ben alakult Nagyváradi Atlétikai Club szellemiségét. Az 1910-ben alakult NAC a nagyváradi labdarúgás legsikeresebb csapata volt. Példa nélküli sikert értek el, amikor az 1943–44-es idényben – első vidéki csapatként – megnyerték a magyar élvonalbeli bajnokságot, majd a határmódosítás után, az 1948–49-es idényben a román bajnokságot. 1956-ban, szintén hatalmas sporteredményt elérve, megnyerték a román kupát is.

Erre a dicső focimúltra alapoztak, amikor úgy döntöttek, hogy újraélesztik a NAC szellemiségét és nevét Nagyváradon, egyrészt azért, hogy kifejezzék tiszteletüket a nagy elődök iránt, másrészt azért, hogy példaképeket adjanak a mai nagyváradi fociszerető ifjúságnak. A NAC ezért csakis gyermekekkel, fiatalokkal foglalkozik, a magyar utánpótlás-nevelést vállalta fel.

2018 elején alig tíz gyermekkel kezdték el az edzéseket, de immár közel hetven gyermek jár hozzájuk. A Bihar megyei labdarúgó szövetség három korosztálynak szervez labdarúgó mérkőzéseket, a NAC mindhárom korosztályban (U14, U12, U10) indított csapatokat. Közel ötven igazolt játékosuk van, a többiek hat és nyolc év közötti gyermekek.

Időközben – 2018 nyarán – sikerült a Csíkszeredai Futball Klub székelyföldi akadémiájához csatlakozniuk, így a NAC jelenleg a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia alközpontjaként működik.

Váradi Attila Gyula röviden szólt a november 29-i jótékonysági gálaműsorról, valamint a november 30-i NAC-kupáról is. Mint elmondta, a jótékonysági gála egyik célja, hogy új focikapukat és az edzéshez szükséges felszereléseket vásárolhassanak csapataiknak. A gálaesten Bihar megyei sportolókat is köszöntenek, hogy az egykori sportolók példáin, sportpályáján keresztül is megmutassák az ifjúságnak, hogy kitartással és szorgalommal sok mindent el lehet érni.

Nagy József Barna, a NAC alelnöke elmondta, hogy a NAC nem csak egy csapat, egy igazi közösség is, ezért gyakran szerveznek előadásokat, kirándulásokat, focitornákat és más jellegű tevékenységeket is.

Nagy örömükre a jótékonysági gálaest fővédnökségét Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár vállalta el. Védnökeik: Gellei Imre, a magyar labdarúgó válogatott volt szövetségi kapitánya, Kozma Mihály, a magyar futsalválogatott volt szövetségi kapitánya, Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke, Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia elnöke, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

A NAC alelnöke a továbbiakban a gálaest programját ismertette: A köszöntők után kalotaszegi és széki népdalokat énekel a nagyváradi Soroglya zenekar kíséretével Kiss Tünde, Szilágyi Ágnes és Márkus Zoltán. Ezután kerül sor az egykori Bihar megyei és nagyváradi sportolók köszöntésére, majd Tóth Reninek, a Magyar Örökség-díjas Kormorán együttes volt énekesének koncertjét tekinthetik meg a résztvevők. A Váradi Dalnokok fellépése után a meghívottak hozzászólása, köszöntése és jótékonysági árverés következik, ahol például az Aranycsapat egykori tagja, Buzánszki Jenő által aláírt labdára is lehet licitálni. Az est zárásaként zenés-táncos mulatság lesz a Kiss Music Band kíséretében. Természetesen a programban svédasztalos vacsora és egyéb meglepetések is szerepelnek.

Nagy József Barna elmondta, hogy a gálaestre jelentkezni a klub facebook oldalán (NAC Labdarúgó Egyesület), vagy a 0762248662-es telefonszámon lehet.

Ahogy az alelnök fogalmazott „a jótékonysági gálaestre szeretettel várjuk a sport és a labdarúgás, az erdélyi magyar ifjúság és közélet iránt elkötelezetteket, a segítőkész, lelkes támogatókat. Kérjük, vegyen részt rendezvényünkön, támogassa csapatunkat és vigye el a NAC jó hírét másoknak is, hogy közös erővel, sokak támogatásával megerősödjön a nagyváradi ifjúsági labdarúgás.”

 

 

Nagy Csaba